Könyv másnapos

Félsz? Esetleg tartasz attól, hogy mi fog veled történni? Máshogy kérdezem. Tartasz attól, hogy mi fog veled történni, ha kezedbe fogsz egy könyvet?

Nem érted. Nem érted? Pedig a válasz egyszerű. Egy unalmas nyári estén, mikor a szellő megcsiklandozza a bokádat, eleged van az ismétlésekből a tévében, nincs kedved egy újabb otthoni munkához, mindenki körülötted a telefonját, számítógépét, playstationét, vagy valamilyen más kütyüjét nyomkodja, de valahogy egyik sem vonz. Ott van előtted a könyvespolc, tele olyan könyvvel, amit karácsonyra kaptál, vagy te magad vetted egy akcióban a madaras teszkóban, de eddig nem volt rá idő. Megtetszik az egyik, amit találomra kihúzol. Szép a gerince, csalogató a cím és még ráadásul az író is jókat írt. Neked, a te nyelveden. Mintha ismerné, hogy hogyan kell megszólítani téged. Ráadásul a grafikus is találó illusztrációval csalogat, mint valami átvitt értelmű cukros bácsi. Még mindig nem érted? Akkor soha nem élted át azt a katartikus élményt, hogy milyen az, amikor elemi erővel szippant magába egy olyan mű, amit lehet, hogy pont száz éve alkottak, ami lehet, hogy bűnről és bűnhődésről szól, vagy számodra nem ismert varázsigéket használva küzd egymással boszorkány és varázsló, vagy egy ismeretlen szigeten rekedt öt férfi küzdelmét mutatja, hogyan maradnak életben, de az is lehet, hogy Galamb akkor pofont ad benne, hogy Te kacagsz nagyokat egy papír és sok fekete betű felett. Igen. Vonz egy láthatatlan kar, húz, egyre csak beljebb egy eddig ismeretlen világba és a szemed és az orrod és ajkad egybeforrva érzi, látja és láttatja azt, amit más csak betű formájában alkotott meg, de közben a képzelet, mint valami láthatatlan titkos fegyver harcol azért, hogy elraboljon Téged. Még mindig nem félsz? Pedig van mitől tartani. Elég csak megélni azt a pillanatot, amikor átéled a másnaposság vacak és pocsék érzését. Na nem egy üveg bortól, vagy egy jó hatvan fokos házi pálinkának köszönhetően. Az a galád, egyszerűen nagyszerű és tökéletes, jól megírt könyv az oka. Amit elkezdtél, ne adj Úristen, faltad is a betűket, izgalommal teli várakozással lapoztad a következő és azt azutáni oldalakat, hogy átéld, megtapasztald, remegő kezekkel és vibráló aurával a folytatást. Hogy mi lesz a főhőssel. Ki lesz a gyilkos. Hogyan szeretnek egymásba. És aztán, hirtelen, szívbe markoló módon, elfogy a betű, az utolsó oldalra értél, nincs tovább, csak egy ártatlan, semmit mondó, négy betűs szó virít a végén. Vége.

Még mindig nem félsz? Én sem. Alig várom, hogy egy új kalandot átélve legyek ismét könyv-másnapos.