Pataren város Nekidla járás Lemalkán szerinti 3813, A Nagy Mocsárlázadás utáni huszonnyolcadik év, Irvine hava első dekád első nap csütörtök hét óra tizenöt perc.
Irvine a tombák hava semmiben sem különbözött a száraz évszak többi hónapjától. A levelek szépen zöldelltek, a virágok ontották a virágport és nektárral csalogatták a rembeket és a tuntákat. A törzseken a megfelelően védett helyeken a termések és gyümölcsök nagy számban színesedtek. A legújabbak még csupán zöld gömböcskék voltak. A nagyobb, kissé már színesedő terméseknek még kellett néhány hónap, ahhoz, hogy leszedhetőek legyenek. A legtöbb helyen már érett termések és gyümölcsök is voltak.
A lila sávokra viszont figyelni kellett. A levegőben jelentek meg néhány perccel az előtt, hogy a tombának nevezett jelenség bekövetkezett volna. A lila sáv helyén lévő anyagot szikrázás mellett egyszerűen elnyelte. Hideg annihilációnak is nevezték, s az anyagból átalakult energia valamely másik dimenzióban fejtette ki hatását a tudósok szerint.
Anthoan Villgon Magoret eszelős felvigyázó kényelmesen ballagott az árvaház kapuja felé.
Amióta felesége Pirok két éve a lilabőr járvány alatt elhunyt, minden idejét új tanítványok felkutatására fordította. Mostanában az árvaházakat kereste fel, egyiket a másik után.
Régebbi tanítványai közül Cornélius és Lamilla szerencsésen egymásra találtak, s amikor legutóbb meglátogatták, sokat beszélgettek szeretett feleségéről Pirokról.
A látogatás után, a felfrissülő emlékek hatására álmában Pirok meglátogatta, s pontosan elmondta, hogy valamelyik Pataren közeli árvaházban fogja megtalálni új, minden eddiginél érdemesebb tanítványait.
Az időközben eltelt három hónap alatt számtalan megfelelő tanítványra bukkant, de egyik sem tűnt különösebben érdemesnek. A mostani volt az utolsó árvaház, s már csak nagy jóindulattal lehetett Pataren közelinek nevezni. Amint közelebb ért rettenetes gyermek zsivajt és veszekedések hangját hallotta.
Benézett az egyik rácsos ablakon és egy idősödő asszonyt látott, aki képtelen a gyerekeket együttműködésre bírni. A nagyobbak a kisebb gyerekeket bántották, piszkálták. Most éppen a nagyobb gyerekekből álló banda és a kicsik közé két hat év körüli kislány állt oda.
A barna hajú lány közölte, hogy nem engedi bántani a kicsiket, a szőke lányka nem szólt semmit, de dacosan odaállt társa mellé. A nagyobbak a csapat erejét is bevetve támadtak rá a két ellenállóra és a síró kicsikre.
Nathalie asszony kiabálva, fenyegetőzve próbált rendet teremteni. Nem sok sikerrel.
Anthoan belépése vetett véget a harcnak. Amint a társaság meglátta, mindenki azonnal abbahagyta egymás csépelését. Nem tudhatták ki jött.
- Adjon Isten jó napot! - köszönt be a férfi. - Azt olvastam kisegítő nevelőt keresnek.
- Jaj, de jó, hogy jött. - kiáltott fel Nathalie asszony. - Mikor tudna munkába állni?
- Akár azonnal is. Anthoan Villgon Magoret - mutatkozott be az asszonynak.
- Nathalie Kiropa Tinagu. - hallotta a választ. - Az árvaház vezetője vagyok. És az egyetlen alkalmazott. Az árvaház szegény és kicsi is, ezért összesen két alkalmazottra telik. Amióta a férjem eltűnt, azóta egyedül próbálom vinni az árvaházat.- mesélte, miközben kitöltötték a szerződést.
- Amióta itt a közelben megtelepedett néhány suhanc egy elhagyott törzsben, azóta nem lehet bírni a nagyobbakkal. A kicsik élelmiszerét ellopják és elhordják amazoknak. Elcserélik dióra. Egyszerűen sehogy sem tudok hatni rájuk. A suhancok valami biri-diót, ahogy ők nevezik, rágnak egész nap, amikor nem a közelben lakók törzseit kerülgetik, hogy mit lehetne ellopni.- aláírta és lepecsételte a papírokat.
- Jelentettem a rendőrségen, de az öreg Namukra, már lassan saját magát sem tudja megvédeni!
Anthoan is aláírta a munkaszerződést.
- Akkor most már hivatalosan is itt dolgozok? - kérdezte.
- Igen - jött a válasz.
Anthoan bólintott. - Akkor elkezdem a rendcsinálást. - mondta és átment a gyerekekhez.
Anthoan rövid beszédet tartott a gyerekeknek. A kicsik is felfogtak belőle annyit, hogy ezentúl nem gyötörheti, piszkálhatja őket senki, és ennivaló is mindig lesz. A védelmező hatéves lányok fellélegeztek, hogy mostantól lesz aki megvédi őket is, meg a kicsiket is.
A nagyobbak közül csupán három fiú gondolta úgy, hogy akkor él a felszólítás adta jogával, és önként távozik. Mivel elmúltak tizenkét évesek, a megfelelő papírok kitöltése után, ezt szabadon megtehették. A banda többi tagja nem volt igazán rossz, csupán úszott az árral, és megkönnyebbülten maradtak. Anthoan közölte is, hogy nekik csak egy-két év múlva lesz választási lehetőségük fiatal korukra tekintettel.
Pirke a csapat vezére a kapuból még visszaszólt.
- Amikor visszajövök jobb lesz ha már nem leszel itt. Az egész klánnal fogok jönni!
Anthoan átadott Nathalienak egy nagyobb összeget és megkérte.
- Kedves Nathalie asszony! Kérem vásároljon be mindenféle olyan élelmiszert, amire szükségünk lehet a következő időszakban. Hozzon néhány csemegét is!
Anthoan biztos volt benne, hogy Pirke nem fog visszajönni. Már rajta is látszott a biri-dió hatása. A banda pedig már lassan az átalakulás előtt állhatott. Az csupán annyi volt, hogy fel kellett keresniük egy, az óriásfáktól mentes területet, ahol bevackolódtak a talajba, s a belőlük fejlődő biri-dió csemetének nyújtottak kezdeti táplálékot. A biri-diót egyes vidékeken az örök élet almájának is nevezték. Amikor a biri-dió csemeték fejlődésnek indultak magukba fogadták táplálójuk szellemét is. Olyasmi volt, mint bekötött famesternek lenni, csak jóval gyorsabban ment végbe a dolog, s a többség, lévén tudatlan fiatal, nem tudta elfogadni a helyzetet és megőrült. Ezért rázzák a biridió-fák az ágaikat a legkisebb szellő hatására.
Mesélik, hogy van valahol egy liget, ahol ötszáz évvel ezelőtt csupa tudós adta táplálékul a testét a dió magoncoknak és még legalább ezerötszáz évig fognak élni. Ezt a ligetet tudós kutatók már jó háromszáz éve keresik.
-„Bál, bál, maszkabál! Tarka-barka sapka, sál, málnaszörp...“- énekelték este a gyerekek vidáman, amikor Nathalie néni visszaért a beszerző körútról és már mindannyian jóllaktak.
- Egyetlen nap alatt hogy megváltozott az árvaház! - gondolta Nathalie és remélte, most már mindig így lesz.
Gron császárság, Gombola világváros Lemalkán szerinti 3827, a Nagy Mocsárlázadás utáni negyvenharmadik év, Carron hava negyedik dekád hetedik nap szombat nyolc óra tizenöt perc.
Az esős hónap a tegnapi napsütéssel véget ért. A törzseket és ágakat borító gombaszövedéket az első napsütés már a mélymocsárig leégette. Ma egy csapásra minden visszaállt a régi rendjébe. A levelek az éjszaka folyamán kifejlődtek, s bár még vékonyak voltak, de már kellő védelmet adtak a napsütéstől. A virágok bimbóba szökkentek, s gyors fejlődésük láttán Lamilla megállapított
- Holnap már az illatuktól fűszeres lesz a levegő.
A tavaly megtermékenyült terméskezdemények szintén előbújtak, s mindenki örömére pont úgy mint minden száraz évszakban, már voltak a kemény éretlen gyümölcsök mellett, savas félérett és finom édes, érett gyümölcsök is. A kerregek és tunták is lassan kijöttek a hibernált állapotból. Most még csak óvatosan, kissé elhalóan zajongtak, de Cornélius biztos volt benne, hogy rövidesen teljes hangerővel húzzák majd monoton nótájukat. A mélymocsár megélénkült, a nyári gombák a levelek árnyékában a talajszinten hihetetlen gyorsasággal növekedtek. A gombaevők nyüzsögtek, a legkülönfélébb ragadozók, pedig a soraikat ritkították. Aki a tavasz első napján óvatosan körülkémlelt egy kilátóról, ha nem féltette a szeme világát, az jókora és nagyon fényes, kissé kékes napot láthatott. A világossárga égen itt-ott fehér és szürke felhőket lehetett látni. Amint a nap a látóhatár alá ereszkedett az ég színe narancs, vörös, majd bíborszínre vált, végül lassan szürkülve fekete lett.
A visszaállt régi rend azt jelentette, hogy a postások az elmúlt hónapban felgyülemlett leveleket, a lehető leggyorsabban igyekeztek el és kihordani.
Lamilla és Cornélius is megreggelizett, s együtt indultak el a közeli boltba, abban a reményben, hogy friss áruhoz juthatnak. A bolt előtt három teherszállító tricikli is állt, s sokan álltak már sorban a friss árúért.
A postás úgy gondolta, hogy akit itt talál, annak nyomban odaadja a leveleit. Otthon most úgysem találná őket, és így nem kell holnap újrajönnie. Cornélius kezébe is leszámolt néhányat. Kettőt alá is kellett írni.
Lamilla a neki küldött prospektusokat nézegette. Aztán felbontotta a hivatalos levelet.
- Mit írnak? - kíváncsiskodott Cornélius.
- Villgon mester eltávozott. A legutóbbi vörheny járványban megfertőződött és nem tudta kiheverni a betegséget. A karantén állomás értesített minket az elhunyt akarata szerint. Vagyontárgyait vele együtt helyezték el a karanténállomás megsemmisítőjében. - tájékoztatta Lamilla Cornéliust.
- Az Úr legyen irgalmas! - mondták a szokásos formulát.
- Emlékezünk rád mester! -
Az egyik levél a mestertől érkezett. Természetesen nem ő írta, hiszen akkor ennek is ott kellett volna maradnia. A karantén orvosa lejegyezte Villgon mester végakaratát. - azt írja, hogy mindent elrendezett, amit szükséges volt, csupán egy félbemaradt ügy van, aminek befejezését ránk bízza.
„- Az eszelősképzőben két hetedik évfolyamos lány tanul, akik megérdemlik a támogatást.
- Kérlek vegyétek őket gondjaitokba és támogassátok őket érdemeik szerint. Tudásom egy részét már átadtam nekik, de szükségük lesz a többi tudásra is. Titeket kérlek meg, hogy adjátok át nekik, ha érdemesnek bizonyulnak rá. A lányok Nita Berlegg Gomani és Adrielle Tindael Xandrielle. - „
- Nos Cornélius, akkor ezentúl sem fogunk unatkozni. -
Hazafelé menet betértek a közeli templomba, melynek egy kapok fa adott otthont, s a távozó lélek segítségére megrendeltek tizenkét füzér imát. Hittek benne, hogy a lélek így könnyebben talál vissza az Isteni Körforgásba.
Gron császárság, Pakoran megye Tirlubb járás Pomarin egyesületi terület, Lemalkán szerinti 3828, a Nagy Mocsárlázadás utáni negyvennegyedik év, Angus hava első dekád első nap szombat hat óra tizenöt perc.
Az eszelős képzés szokásos menete szerint a nyolcadikos hallgatók, (nem tudni miért nevezik őket hallgatónak, mikor avval foglalkoznak a legkevésbé), Angus első napján indulnak egy hónapos gyakorlati munkára.
Többnyire egy-egy járásban szoktak őrjáratozni és a kisebb, nagyobb bűnesetekben eljárni. A képzettségük alapján sem az állandó szabadban végzett őrjáratozás, sem a különféle bűnesetek felderítése nem okoz számukra gondot és nem jelent rájuk veszélyt.
Adrielle, Nita, Jorugán és Nirenno már lassan befejezték a reggelijüket.
- Úgy tudom, hogy mindenkit a párjával küldenek ki a munkára. - mondta Nirenno.
- Remélem lesz valami izgalmas is a hónap alatt. Ha egész idő alatt csak biciklizni kell és néha egy kis büntetést kiírni, akkor halálra fogom unni magamat. - panaszkodott előre Jorugán.
- Ti is tudjátok már , hogy hova mentek? - kérdezte Nita kíváncsian.
- A kiírás szerint Vittgeredben kell jelentkeznünk az ottani rendőrőrsön és Vittrogan járás egészében fogunk járőrtevékenységet ellátni. A szállásunk a Kacska Render fogadóban lesz. Na és ti hova mentek?
- Nekünk sokkal unalmasabb dolgunk lesz. - válaszolta Adrielle.
- Mindenkit egy-egy rendőrösre küldtek ki, egyedül mi megyünk valami gyümölcsültetvény és a környező területek őrzésére. Nem is értem miért kell az ilyesmit őrizni! A gyümölcsösben és körülötte bolyonghatunk egész nap. Fogadok még kiépített útjuk sincs. Egész nap kutyagolhatunk reznek rikoltást, tunta üvöltést és kerregést hallgatva.
- Ha szerencsénk van talán nem raknak be egy munkásszállóra egy csomó idénymunkás közé. - tódította Nita. - A kaja meg ki tudja milyen lesz. Lehet, hogy egy hónapig csak gyümölcsöt eszünk.
- Amióta Villgon mester itt hagyott minket, nagyon ránk jár a rúd. - panaszkodott Adrielle. - Ezalatt a majd fél év alatt sem nagyon tudom, hogy mit tanultam a mélyhipnózisban. A tanár nem mondott semmit. Amikor felébredtem csak elégedetten mosolygott és azt mondta „csak így tovább“.
- Az erősítő gyakorlatok is változtak. Olyan furcsa dolgokat gyakoroltatnak velünk, ami szerintem semmire sem jó. - mondta Nita.
- Ebben a félévben? - kérdezte Jorugán. - A félév elején érkezett egy házaspár a tanárok közé. Nagyon titokzatosak. - mondta elgondolkodva.
Nirenno vette át a szót.
- Senki sem tudja, hogy mit csinálnak, ráadásul egyik tanárból sem tudtunk kiszedni semmit. Todward a kukta annyit elfecsegett, hogy néha itt ott hall felőlük valamit, amikor elviszi a tálcákat. - adta a tájékozottat.
- Na és mit? - kérdezték egyszerre a többiek.
- Csak annyit hallott, hogy mindenki oda van miattuk. Valószínűleg a felvigyázókat ellenőrzik. Van, aki szerint rendesek. Más szerint jobb a közelükbe sem menni. Ha valami nem tetszik nekik, akkor nagyon kemények tudnak lenni. Furtadin a behemót, tudjátok aki Arminiel és Timpere mestere, állítólag azt mondta, hogy látta őket, amint fél óra alatt felszámolták a Gigelinn klánt, amikor a császári főbíró felszámolandónak nyilvánította. A Kiverin és Pokator hagyományos klánok várták, hogy a vámpírok elüljenek és nekitámadhassanak a klánnak, ezek ketten meg csak bementek az éjszaka, aki megadta magát azt megbilincselték, aki nem azt levágták, majd rövidesen kijöttek és eltűntek az éjszakában.
- Ez csak egy legenda! - legyintett Adrielle. - Én is hallottam ilyesmit és mindig más klánnal, más végrehajtóval.
- Azért volt egy dokumentált eset, amikor két fantomot felvett a távérzet. Az egyik szekta ellenállóit számolták fel. - mondta Nirenno.
- Nem ez a lényeg, hanem az, hogy szerintem ők állnak a megváltozott képzésetek mögött. - nyilatkoztatta ki Jorugán. - És pontosan hova mentek most? - kérdezte.
-Herkalin megye Neronga járás Lakreasme birtok központi törzs. - olvasta Nita. - Ott kell jelentkezni. Gondolom a birtokadminisztrátornál, aki majd mindent elmond. Egy térkép is van itt. - mutatta.
- A Lakreasme az jó hely. Ők gyártják a legfinomabb párlatokat. De szívesen cserélnék! - irigykedett Nirenno leginkább azért, hogy megvigasztalja a lányokat.
-Azért valami mégiscsak lehet abban a klánfelszámolásban. - vette elő Nirenno ismét a témát. - Todward szerint Furtadin egyszer azt mondta. „A mesterem összeszólalkozott a nővel. Aztán annyira dühös lett, hogy le akarta ütni.“
- Tudjátok milyenek a behemótok, egy pillanat alatt felhergelik magukat és rögtön ütnek is, aztán azonnal meg is bánják.
„Kologan mester háromszor is ütött. A nő az első kettő elől ellépett, a harmadikat meg tenyérrel keresztbe verte.“
- Tenyérrel? Egy behemót ütését? Hát hány kilós lehet az a nő?- csodálkozott Nita.
- Talán annyi mint te, legalábbis Furtadin szerint elég kicsike. Kologan mondta is, mintha gyémántrönk csapódott volna az alkarjának. El is törött rendesen. Olyan furán lifegett. A fájdalom magához térítette a mestert. A nő viszont rendes volt, bocsánatot kért, hogy elragadtatta magát, majd hívta a férjét és ketten együtt sínbe tették és bepólyálták a kezét. Az esetet edzésből fakadó balesetként jelentették, a mester még fájdalompénzt is kapott az iskolától. Azóta Kologan mester a napra is utánuk menne. -
- Ti láttátok őket? - kérdezte Adrielle.
- Azt hiszem, hogy eddig csak a tanárok találkoztak velük, közülük is csak a kiemeltek és Pivedi bácsi a főszakács. - válaszolt Nirenno.
- Na majd ha visszajövünk megnézzük őket magunknak! - mondta Jorugán magabiztosan.
- Egy behemót ütését tenyérrel keresztbe verni!!?? - hitetlenkedett Adrielle, miközben felmentek a szobájukba.
