A kéziratod érték.

Regény Mese Vers Színdarab Tudományos Szakmai Jegyzet

Bemutatkozás:

10 éves korom óta foglalkozom írással, korai műveim leginkább versek voltak és néhány tanmese, prózát középiskolában kezdtem el írni. Lelkes tagja voltam a középiskola újságíró csapatának, kivettem részemet mind a szerkesztés, mind az újságírás terén, később pedig a sportközösség havonta megjelenő újságjába írtam rövid cikkeket.

Olvasási élményeimet a kezdeti időben Agatha Christie határozta meg, az ő zseniális krimi vezetése gyakorolt rám nagy hatást, ezt követően saját stílusom fokozatosan alakult ki Vavyan Fable, Jeffery Deaver hatására. Az ember és lélekábrázolásban példaképeimnek Márai Sándort és Szabó Magdát tekintem. Műveimben az engem ért hatásokat nagyítom fel, s adom vissza elgondolkodtató formában. Véleményem szerint a novelláim nem könnyed olvasmányok, az emberi lélek mélységeit igyekszem bemutatni, a következtetések levonását az olvasóra bízva.

Azt vallom, akkor jó egy történet, ha olvastatja magát, gördülékeny és az olvasó észre sem veszi, hogy falja a betűket, emellett viszont fontos, hogy adjon valami többlet élményt, ragadjon magával és gondolkodtasson el. Ezért is igyekszem a történeteimet nem a szokványos formában befejezni, de emellett arra törekszem, hogy a megfogalmazás minden olvasói réteg számára érthető legyen. Műveim valahol a ponyva és a szépirodalom között helyezkednek el.

Néhány ide feltöltött mű megtalálható a www.iroklub.napvilag.net/taginfo/1097 oldalon is.

Blogot is vezetek, egészen más műfajban, mint a novelláim. A blog a www.berillshero.blog.hu címen található.

Művei:

Felnőtt tartalom

Ezt a művet a szerzője felnőtt tartalomnak jelölte meg.
Nyilatkozz az életkorodról!

Törlés

Biztosan folytatod?

Sikeres megerősítés

Sikeres értékelés

Kreditlista

Megnevezés
Kredit
Megnevezés
Kredit
regény
10
melodráma
5
kisregény
5
bábjáték
5
novella
1
rövidfilm (forgatókönyv)
1
esszé
1
kisfilm (forgatókönyv)
5
mese
1
dokumentumfilm (forgatókönyv)
5
vers
1
nagyjátékfilm (forgatókönyv)
10
színdarab (tragédia, komédia)
5
tudományos mű 5.000-100.000 karakter között
5
jelenet
1
tudományos mű 100.000 karakter felett
10
iskolai előadás
1
szakmai mű 5.000 karakterig
1
ifjúsági darab
1
szakmai mű 5.000-100.000 karakter között
5
tragikomédia
5
szakmai mű 100.000 karakter felett
10
musical
5
jegyzet, kritika
1