Bemutatkozás:

A születési nevem Harangi Emese.
Saját weboldal: www.nememind1.hu
Irodalmian spirituális online interaktív folyóirat.
Hús-vér emberek. Igaz történetek. Közösségi háló.

Fogolyán Szellő az egyik kedves novellám főszereplője, aki első színrelépésén és legelső fellépése közben meg is hal. Mindezt pedig teszi azért, hogy halhatatlanná váljon.
Fogolyán Szellő valaki, aki szeretnék lenni, ahogyan szeretnék élni, aki olykor vagyok, amikor csakis legbelülre figyelek. Fogolyán Szellő valaki, aki érzi, hogy mindenki egy, hogy elválaszthatatlanok vagyunk, hogy együtt létezünk.

Szellő, mert:

Ha belegondolunk, az élet legnagyobb misztériumai ihletik nem csak a művészeket, de a sokkal hétköznapibb hősöket is. Minden embert visznek előre. Megélésük, megbeszélésük, megfejtésre való törekvésük, mozgatnak bennünket. Ők a lendület.
Hány dalt, verset, regényt, festményt, fotót stb. köszönhetünk annak, hogy mérhetetlen milliárdnyi megközelítésből próbáltunk mi, emberek, olyan megmagyarázhatatlan jelenségeket megfogalmazni, mint a szerelem, a szeretet, a halál, a születés, a hit?
A talány, a sejtelem és az, hogy mindenkinek megvannak a saját történetei ezekről, a létezés motorja. Megpróbáljuk megfogalmazni, mindenki a maga módján (idetartozik a szomszédasszonnyal való pletyizés is), melyek során új találkozásokra kerül sor, amik új érzelmeket szülnek, és minden kezdődik elölről. Szeretünk, gyűlölünk, félünk, végül gyászolunk is. Aztán kapcsolódunk és megpróbáljuk elmesélni a saját történeteinket. Hátha egyszer megfejtjük a létezés titkait.

Fogoly, mert:

Szerintem, ha az emberek az érzelmeikről beszélgetnének úgy, mint amilyen intenzitással gondolkodnak felhalmozott tárgyi javaikról, energiákat engednek ki az egyre inkább gyorsuló és energiazabáló taposómalomban, akkor nem lenne többé probléma se a féltékenység, se a birtoklási vágy, de állítom, hogy még a viszonzatlan szerelem sem.
Sokat „fecseg a felszín, hallgat a mély”.
Megmondják és megmutatják nekünk mitől teljes egy élet, hogyan élhetünk boldogan és azt is, hogy mi legyen a véleményünk bizonyos dolgokról. A lélek olykor kikiált: „nincs időm semmire, pedig de jó lenne…”
Talán egy utópisztikus világban majd azért kapjuk a fizetséget, ha minél többet beszélünk az érzelmeinkről. Szabadidőnkben pedig megéljük azokat, hogy legyen mit megbeszélni.
Ebben, a reményeim szerint egyszer majd bekövetkezendő világban, az iskolában lexikális tudás halmozása helyett kötelező irodalommá teszik a New Age könyveket, Neale Donald Walsch-t, Oshot, Tolle-t, Dahlke-t, James Redfield-et, Müller Pétert, haladóknak Szepes Máriát, és több művészeti órát vezetnek be. Énekelnek, festenek, írnak, főznek, táncolnak.
Kellenek a matematikusok, a feltalálók, és a mérnökök is erre a bolygóra.
Nagyon.
De a mérhetetlen mennyiségű, kötelező lexikális információ java haszontalan. A világ pedig olyannyira a feje tetejére készül borulni, hogy egy igazán felvilágosult és intelligens társadalomért, alapjaiban és még időben kéne mindent megváltoztatni már gyermekkortól kezdve.
Amíg háborúk vannak, vérengzések, felesleges szócsaták, addig a társadalom érzelmileg biztosan nem intelligens. Pedig ez a fajta intelligencia képes csak békét teremteni. A másikat gyakran még háborús célra is felhasználják.