Bort iszol

Néha eszembe jut, hogy mit tanítottál. Megélni a pillanatot, szabadon és élvezni azt, amit lehet ott és akkor, ahol vagyunk. Carpe diem. Nem a vizes blokk magányában, sokkal inkább a megfelelő helyen és a megfelelő időben. Néha még hallom sóhajod, ahogy te is adózol a pillanat megélés oltárán. Aztán rájövök, hogy igazából hazugság minden. Bort iszik és vizet prédikál, mondják arra a papra, aki a valóságban egyáltalán nem ad lelki támaszt, csak azt mutatja, ami igazából a helyes út lenne, de ő maga nem tudja azt az utat végig járni.

Volt idő, hogy miattad változtattam a nézetemen és értékeltem máshogy az árnyalatokat. Megnéztem miattad egy olyan trilógiát, ami nem volt a kedvencem, mégis a végén értettem, hogy miért mondtad azt, amit mondtál. Hittem neked. Pontosabban igazat adtam Neked.

Most változik minden és én is változom. Kinyitottam egy olyan zárat, amit nem hittem, hogy ki tudok nyitni és jó, hogy így van. Valahol neked köszönhetem. Igen, tudod, rákérdeztél korábban, én igazat adtam neked. Mégis azt érzem, hogy becsaptál. Nem. Nem engem. Becsapod magad. Azt, amit tanítottál, azt rontod el azzal, hogy bezárod magad egy szürke börtönbe a társadalmi konvenciók furcsa elvárásai miatt és tagadod mindazt, ami fontos volt. Nekem? Lehet, hogy csak nekem.

Mégsem haragszom már rád, már csak sajnálni tudom azt, ami körülvesz téged a szó pozitív értelmében és kivételesen nem pejoratív módon. Látom az utat, amit bejársz, vagy inkább amire ráléptél s utálsz érte, hogy tudom. Egy valamit tehetek. Szurkolhatok azért, hogy ne legyen igazam, hogy most az egyszer azért drukkoljak: tévedtem.

Elengednélek én, szól a dal. De már nincs feltételes mód. Légy boldog, vigyázz magatokra...