Varázslónő 5/4

Szorosan egymás mellett álló testünk körül megjelent egy hullámzó arany-kék fényfonál. Egyre gyorsabb ütemben pulzált, miközben összepréselt minket, mint egy hordó deszkáit az abroncsa.

– Csukd be a szemed és végy egy mély levegőt! – tanácsoltam.

Rég eltemetett múltam megelevenedett a szemünk előtt.

A szoba sötétjét felváltotta a napsütés.

Jake és én egy virágzó mandal bokor tövében álltunk, ami édes, vaníliához hasonlatos illatfelhőt eregetett magából.

– Hol vagyunk? – kérdezte bizonytalanul.

– Az én világomban, a családomnál. Sok-sok emberöltővel ezelőtt.

A sűrű növényzet mögül kilesve megpillantottam a tó partján álló faházunkat. Anyám épp akkor lépett ki a nyikorgó ajtón a konyhakertbe kosárral a kezében. Ám ezekben az ágyásokban nem zöldségek nőttek, hanem varázslathoz használatos virágok, növények.

Két nővérem, Moira és Silly csilingelő kacagása kihallatszott a nyári melegben szélesre tárt ablakon, miközben mágikus igéket gyakoroltak.

Apám a smaragdzöld színben ragyogó tó felől kaptatott felfelé a keskeny, köves ösvényen. Vállán a szákja, tele ízletes halhoz hasonló resivel.

Idilli pillanatok voltak.

A szívem hevesen kalapálni kezdett, majdnem kiszakadt a mellkasomból.

Tudtam, hogy a csodás perceknek rögtön végeszakad és elszabadul a pokol.

A zölden, lágyan hullámzó tó felett váratlanul megjelent egy gomolygó, sötétszürke felhő. A ködszerű jelenség közepén kékes fény villant, ahogy megnyílt egy portál.

Fekete mágiával felvértezett ádáz warlock sereg lépett át rajta. A sötét bűbáj pajzsként, forrongva vibrált körülöttük.

Anyám felsikoltott, amint meglátta őket.

Azonnal egy erős védőigézetet hívott magához. Két testvérem kiszaladt a házból és együtt kántáltak tovább a varázsigét.

A védelem bűbája úgy borult házunkra, akár egy lilásfehér búra.

– Neyla! Neyla még nem ért haza! – kiáltotta kétségbeesetten Moira.

Apám aggódva fürkészte a mandal bokrok által takart ösvényt.