A te siratódombod

Teljes mű / Kész

Nem igaz amit írtam:
ha elmegyek
nem lesznek ott fekete lovak
fekete bokrétával
fekete kocsisok sem
táncoló lábbal
s táncoló fekete asszonyok sem
akik követnek

legfeljebb az enyémek
és akik szerettek
akik még emlékeznek rám
akik tudják ki vagyok
ki volt az apám, ki volt anyám
honnan jöttem
akiknek az utcán
mindig
messziről köszöntem

Ilyenkor november táján
a sirató dombon
már nyílnak
az őszirózsák
vagy a vágott virágok
a kékes lilák
sápadt sárgák
amit a kertben neveltek erre a napra
s üdvözlésként
ha odamész
nagy fehér krizantémok
bólintanak vissza

a Te a sirató dombod
örök
csak állsz ott
emlékeidet és könnyeidet issza

Ahogy állsz ott
s ahogy visszasüt rád a nap
lenyugvó fénye
az alkonyban
az olyan éppen
mint
anyád régen volt
nevetése

s ha még mindig ott vagy
majd látod ahogy jön a sötét
hogy
a gyertyáktól
csillagossá válik
táj
mintha maga lenne a csillagos ég
mintha maga
a végtelenség lenne
és érezni fogod
hogy halálodra te is
magad maradsz
mint őseid
ezért
magányos vándor leszel és vagy egész
életedben

A végesség szabdal körül
falak, percek ,határok
és odafönt fölötted talán érted is
angyalok kórusai
trombitálnak

A sirató dombon emlékeid s könnyeid
a föld beissza
virraszthatsz hajnalig itt
megszakadhat a szíved is
akiket szerettél
már
soha többé
nem hozhatod vissza