TündérManó SzívAjándéka

A gyémántosan szikrázó sugarak, ragyogóan aranyló fénybe vonták a varázslatos erdő fáit, melyek a gyönyörűen zöldellő rét mellett pompáztak. A smaragdos fűszálak lágyan meghajoltak, a napsóhajú szélben, ahogy a SzilfHercegek pajkosan ropták, égi táncukat felettük. Meleg volt! A rekkenő hőségben Tündérek Manója is előmerészkedett erdőszéli kuckójából, aminek a belseje egy hatalmas pöfeteg gombára emlékeztetett. Egy méretes tölgyfa odúját elvarázsolta nyolc nyárral ezelőtt, amit egyik sétája alkalmával pillantott meg. Megtetszett neki, mivel a táj békés hangulata is kedvére való volt, ezért arany pálcájának egyetlen suhintásával, a hajlékony gyökerekkel körbe öleltette borostyánnal benőtt manópalotáját. Késő délelőttre járt, amire Solara deleléséből következtetett, s mivel szeretett volna találkozni velem, sebtében a titkos helyünkre sietett. Távolról már hallotta angyali hangom csilingelését, amit a kóbor iszékek sebesen szárnyalva felé repítettek. A virágos mező szélén, jókedvűen szökdécselve, fonott kosaramat lóbálva, boldogan énekeltem a Dingirek Dalát:

„Titokzatos ösvény kék csillagokba visz,
tündökletes szívem a varázslatban hisz,
szép angyali dalom bárány felhőkig száll,
hetedhét fényű Napom soha meg nem áll!”

Mesés dúdolásom, bűbájos foszlányait élvezettel hallgatta. Miután látóterébe kerültem, -a fényes törvények értelmében-, oldalról közeledett, amit a szemem sarkából egyből észrevettem. 
-    Drága TündérBoldizsárom, hát eljöttél? – trilláztam csengően, majd elé toppantam térdig érő fátyolos ruhámban, mezítlábosan. Nem viseltem cipőt, s ez nem kerülte el sas szemét. Ennek ellenére, tátott szájjal elmerült derékig érő hajzuhatagom pompás látványában!
-    Édes TündérLilim! – suttogta megilletődve- úgy örül a lelkem, hogy látlak. A mai nap, más miatt is különleges! – búgta sokatmondóan. 
-    Valóban? – kerekedett el bűbájosan éjpillás szempárom. De tudod mit? – csiviteltem somolyogva - útközben, majd elmeséled. Gyere, most menjünk, a pipacstenger szívébe! – kacagtam önfeledt vadócként.
-    Várj, egy kicsit, kérlek! – torpant meg hirtelen. Hangjában visszafogottság vibrált. Nagyon rejtélyesen viselkedett. Ebben a pillanatban átnyújtott, egy hófehér kendőbe csomagolt, bűverővel átitatott pakkot, amire a nevem volt elfes betűkkel ráhímezve!
-    Sok boldog tündéri születésnapot kívánok neked! -  hadarta szeretettel! Közben szemében a végtelen öröm szikrája csillogott. 
-    Hát, nem felejtetted el? – sóhajtottam átszellemülten. 
-    Sose tudnám! – sütötte le megilletődve, tüneményesen manós tekintetét.
A meglepetés csomagot gyorsan kibontottam, majd mámorosan felsikkantottam:

-    Ez káprázatos! Köszönöm egyetlen Boldizsárom, eme csodálatos ajándékot! Kezemben napsugár csókolta kristálycipellő szikrázott! Gyorsan leszaladtam, a közeli árokban szelíden csordogáló forráshoz, és megmostam a lábamat, majd miután a pajkos szellő megszárította, abban a minutumban, fenséges mozdulattal rállesztettem a topánkát.
-    Mily gyönyörűséges! – csacsogtam álmélkodva. 
-    Örülök, hogy tetszik! – mormogta elégedetten. 
-    Én is hoztam ám neked valamit! - bazsalyogtam vidáman, majd jobb kacsóm feléje nyújtottam! 
-    Ez az enyém? – derült fel kobaltos ábrázata, miután bársonyos tenyeremre esett a pillantása.
Ott egy kackiás manókabát, és hozzávaló makk sisak díszelgett. Utóbbit fürge mozdulattal, gyorsan a fejébe húzta, halk hebegések közepette:
-    Ah, légy áldott szépséges nimfám! Ez annyira elragadó figyelmesség tőled! – sutyorogta meghatódva. Lelkileg -azonban-, a fellegekben járt a kedvességemtől. Ezután rávillantottam földöntúli mosolyomat, majd kézen fogva, a lágyan simogató szelek hátán, a színpompásan virágzó szigetünkre varázsoltam magunkat! Oda, ahol a kalandunk elbájolóan elragadó története, hamarosan folytatódik!