A kéziratod érték.

Regény Mese Vers Színdarab Tudományos Szakmai Jegyzet

Csütörtök reggel velőtrázó sikoltásra ébredt. Jessica állt halottsápadtan a lépcső közepén, mindkét kezével a korlátba kapaszkodva, és a sikoltása után csak annyi ereje volt, hogy a lila lakosztály felé mutasson. Claire lesegítette a hallba, leültette és a közben odaérkező William-mel óvatosan megközelítették a nyugati szárnyat. 
 

2024.10.

DET. RP
szerző

Fortnight-A képzelet csapdájában

Részlet / Kész

 Az esti étkezés is inkább arról szólt, hogy egymást fürkésszék. Daniel meggyilkolását még mindig rejtély övezte, főként az indíték miatt és Jessica halála sem volt mindennapi. Alberto elköszönt a vendégektől, jelezte, hogy még az este folyamán eltávozik, a  reggelit  már Isabelle fogja prezentálni. Claire kikukucskált, hogy kint vannak-e a rendőrök, de nem látott senkit. Aztán bekapcsolódott egy fényszóró amely megvilágította a kert elülső részét, ahol több egyenruhás ténfergett. Mikor Claire befejezte a nézelődést, észrevette, hogy minden szem rászegeződik.
 

Szerző további művei:

További művei

Felnőtt tartalom

Ezt a művet a szerzője felnőtt tartalomnak jelölte meg.
Nyilatkozz az életkorodról!

Törlés

Biztosan folytatod?

Sikeres megerősítés

Sikeres értékelés

Kreditlista

Megnevezés
Kredit
Megnevezés
Kredit
regény
10
melodráma
5
kisregény
5
bábjáték
5
novella
1
rövidfilm (forgatókönyv)
1
esszé
1
kisfilm (forgatókönyv)
5
mese
1
dokumentumfilm (forgatókönyv)
5
vers
1
nagyjátékfilm (forgatókönyv)
10
színdarab (tragédia, komédia)
5
tudományos mű 5.000-100.000 karakter között
5
jelenet
1
tudományos mű 100.000 karakter felett
10
iskolai előadás
1
szakmai mű 5.000 karakterig
1
ifjúsági darab
1
szakmai mű 5.000-100.000 karakter között
5
tragikomédia
5
szakmai mű 100.000 karakter felett
10
musical
5
jegyzet, kritika
1