Egy szociális munkás visszaemlékezései...
Önterápiás célzattal, minden 18. életévét betöltött embernek...
szerző
CSALÁDGONDOZÁSI NAPLÓ
SORSOD A SORSOMBAN
Részlet / Kész
Azon a kora őszi délután fájdalomtól elgyötörve járkáltam fel s alá. A fiam születését csak decemberre vártam és ugyanúgy elöntött a kétségbeesés, mint néhány évvel ezelőtt. Nem történhet meg újra. Milyen isten az, aki másodjára is elvenné tőlem? A múlt képei, mint apró mozaikdarabok buktak a tudatosság felszínére. Víziók gyötörtek az apró fehér koporsóra hulló földről, a sírba dobált virágokról, a nyirkos, szürke őszi napról. Láttam önmagam, ahogy lehajtott fejjel állok a sír mellett. Egyedül, összekulcsolt kezekkel. Mindenki elment már, csak én nem mozdulok.
A műtő hűvöse jéghideg kezekként ölelt körül, lehunyt szemeim gödrében összegyűltek a könnycseppek. Hallottam a felsíró gyermekemet, láttam a tőlem őt elragadó kesztyűs kezeket. S néhány nappal később, az inkubátor mellett sebtében tanácskozó orvosi konzílium eredménye, ”a vírust nem sikerült lokalizálni.”
S ott feküdt ő. Bezárva a reménytelenség üvegházába, maroknyi testéből szerteágazó csövekkel. Csak pihegő mellkasa emelkedése jelezte, hogy szíve még dobog, még élni szeretne…
Eljött a karácsony. A sűrű pelyhekben hulló hó lassan fehér takarót borított a tájra, eltakarva a város minden szennyét. A számkivetettként, elkül