A víz után

Volt már olyan érzésed, hogy egy böszme nagy folyó kellős közepén vagy, úszol az árral szemben, iszonyatos nagy karcsapásokkal, de valamiért, Isten se tudja, hogy miért, nincs elég erőd legyőzni a víz erejét és aztán feladod. Hagyod, hogy már erőtlen tested elragadja az ár, vigye, sodorja, teljesen mindegy, hogy hova, csak legyen végre vége. De ismét jön egy láthatatlan erő és nem hagy. Azt akarja, hogy szenvedj, azt akarja, hogy újra és újra átéld a fájdalmat, hogy kicsit meghalj, majd újraéledve még mindig küzdj. És nem érted az egészet, hogy miért kell ezt, miért veled történik, miért lettél te, most az a kiválasztott, aki elszenvedi ezt az egész rosszat, lehetetlent. Csak azt kívánod, hogy legyen végre vége.

Aztán kapsz levegőt. Magadhoz térve, a parton fekszel, hanyatt. A nap rád süt, hogy meleget adjon ázott és fagyos testednek. Már ura vagy a kezednek, a lábaidat is érzed már. Felülsz. Igazából nem tudod, hogy hol vagy, élsz-e, vagy meghaltál... Ez most élet, ez most a valóság? És rájössz, hogy túlélted. Úsztál, vitt, sodort az ár, kicsit megfulladtál, de most itt vagy. Valamiért az élet adott Neked még egy esélyt. Valamiért, te nem úgy döntöttél, nem ma, nem most van vége a jelenlegi életednek.

A víz szép lassan visszahúzódik. A ruháid már csak nyirkosak. Nézed a napot és egy kicsit eltakarva a meleget adó fénypontot, megjelenik ő a horizonton. Akkor még nem tudod, de ő lesz az, aki megment. Egyébként ő húzott ki a vízből, egyébként ő adott neked még egy esélyt és egyébként ő az, aki új irányba vezet.

Te döntöttél így...eleve elrendelted, hogy a sok rossz után végre jöjjön a jó és azért kellett a rossz, hogy még értékesebb legyen az új. Szerintem jó döntés volt anno.