A kéziratod érték.

Regény Mese Vers Színdarab Tudományos Szakmai Jegyzet

Vízilabdásomnak

adi
szerző

A kis vízilabdásom

Teljes mű / Kész

Egyszer, régen még kerestük, hogy Patriknak milyen sport lenne megfelelő, mi lenne az, amiben ki tud teljesedni. Igazi, kis puffancsként, aki nem mindig bírt az erejével, azt gondoltuk, hogy a küzdő sport lesz a jó irány. Kis próbálkozások után jött a víz, aminél látszott, hogy a víz csábítja, elvarázsolja a kis szemüveges lurkót, majd egy kicsit az ő saját indíttatásából elindultunk a vízilabda felé. Az első próbálkozás kis kudarc lett. Az edző kipróbálta, hogy mit tud a fiú és gyakorlatilag eltanácsolta. Illetve inkább kerülő útra küldte, aminél az volt a lényeg, hogy menjen el tanulni, tanuljon meg jobban úszni. Beletettünk időt, pénzt, de ez mind semmi ahhoz képest, amit Patrik beletett. Emlékszem a vége felé néztem őt és csodáltam, hogy milyen kis ügyes. A gyors úszás tempó, amit úszott, lenyűgözött. Siklott a vízen és már akkor is tudtam azt, hogy soha nem úsztam negyedannyira sem jól, mint ahogy ő úszott már ott és akkor. Aztán visszamentünk az edzésre, hogy ismét megpróbáljuk és hamar ott ragadt. Az elején még volt egy kis hiszti amiatt, hogy lenyomták a víz alá, vagy az, hogy megint edzésre kell menni, de talán az utóbbi egy évben nagyot változott a világ. Nagy lett, méretben is, de lélekben is nagyot nőtt a fiatal ember. A csapatának meghatározó játékosává vált, ami egy üres, közhelyes fr&aa

Elolvasom

Szerző további művei:

További művei

Felnőtt tartalom

Ezt a művet a szerzője felnőtt tartalomnak jelölte meg.
Nyilatkozz az életkorodról!

Törlés

Biztosan folytatod?

Sikeres megerősítés

Sikeres értékelés

Kreditlista

Megnevezés
Kredit
Megnevezés
Kredit
regény
10
melodráma
5
kisregény
5
bábjáték
5
novella
1
rövidfilm (forgatókönyv)
1
esszé
1
kisfilm (forgatókönyv)
5
mese
1
dokumentumfilm (forgatókönyv)
5
vers
1
nagyjátékfilm (forgatókönyv)
10
színdarab (tragédia, komédia)
5
tudományos mű 5.000-100.000 karakter között
5
jelenet
1
tudományos mű 100.000 karakter felett
10
iskolai előadás
1
szakmai mű 5.000 karakterig
1
ifjúsági darab
1
szakmai mű 5.000-100.000 karakter között
5
tragikomédia
5
szakmai mű 100.000 karakter felett
10
musical
5
jegyzet, kritika
1