A kéziratod érték.

Regény Mese Vers Színdarab Tudományos Szakmai Jegyzet
1 Libabőr
1 Csiszolnám

Az elvonón a dokik a függőkbe sulykolják a levegőváltozás fontosságát. (így hallottam) Aki visszatér a környezetbe ahol függősége kialakult, szinte mindíg visszaesik.

Komjáthy Barna
szerző

A 160. nap

Teljes mű / Kész

A 160. nap

 

Tegnap jöttem meg Marokkóból ahová azért mentem hogy kieresszem a gőzt amit az irodai intrikák már több atmoszférányival a piros zóna fölé emeltek. Szép barna a bőröm, de a változás csak ennyi.

Az első hétfő a cégnél minden hétfők leggonoszabbika. Összevesztem egy barommal, aki azt hitte két hétig helyettem dolgozott, pedig én csináltam az ő melóját is mióta átvette a régi helyem. Nézőpont kérdése. A főnököm, akit tavaly a csapatépítő tréningen pofánlőttem paintballal, lebaszott amiért nem bizonyítottam a kuncsaftra az ő hibáját.

Tízig nyomtam, hogy bepótoljam amit feltétlenül muszáj, aztán irány haza.

A régi kocsma a sarkon újra kinyitott. Nem is vettem észre, hogy leparkoltam előtte, de ha már megálltam, akkor be is mentem, pedig 160 napja nem ittam semmi kávénál erősebbet.

Egy haverom szerint, ha napra pontosan tudod, akkor vagy igazi alkesz

A pult mögötti csaj vadiúj, de a képem a bártükörben a régi. Félrenézek. Dekoltázs. Feljebb. Barna szempár.

Kérem amit szoktam.

Már kimondani is kurvajó.

A lány kérdezi, honnan a jó színem, de inkább azt mondom Lelléről, nehogy azt higgye, fel akarok vágni. Fontosabb dolgom van most a flörtnél.

Fogom a poharat és kiviszem a kerthelyiségbe, ahol régen – mikor még cigiztem – a sövénybe szoktam pöccinteni a csikket, ha nem hoztak időben hamutartót.

Leülök &e

Elolvasom

Szerző további művei:

További művei

Felnőtt tartalom

Ezt a művet a szerzője felnőtt tartalomnak jelölte meg.
Nyilatkozz az életkorodról!

Törlés

Biztosan folytatod?

Sikeres megerősítés

Sikeres értékelés

Kreditlista

Megnevezés
Kredit
Megnevezés
Kredit
regény
10
melodráma
5
kisregény
5
bábjáték
5
novella
1
rövidfilm (forgatókönyv)
1
esszé
1
kisfilm (forgatókönyv)
5
mese
1
dokumentumfilm (forgatókönyv)
5
vers
1
nagyjátékfilm (forgatókönyv)
10
színdarab (tragédia, komédia)
5
tudományos mű 5.000-100.000 karakter között
5
jelenet
1
tudományos mű 100.000 karakter felett
10
iskolai előadás
1
szakmai mű 5.000 karakterig
1
ifjúsági darab
1
szakmai mű 5.000-100.000 karakter között
5
tragikomédia
5
szakmai mű 100.000 karakter felett
10
musical
5
jegyzet, kritika
1