Tündér mami és Boróka, Csupatalány városban.
A kedves idős hölgy, akihez tartottak, már javában hozta konyhatündér formáját.
- Pucolom a burgonyát. Hallotta meg önzetlen szavait, a fiatal boszorka lány. – Gyere mamikám! Megérkeztünk! – kérlelte útitársát.
Leszálltak a füstölgő fémparipáról és kinyújtóztatták zsibbadó lábaikat. Elindultak arra, amerre ment az emberek tömege. – Biztos ott a kijárat. - Mondták egyszerre egymásnak . Így is lett.
Hatalmas házak magasodtak odakint. A monstrum méretű pályaudvar homlokzata előtt, van egyetlen furcsa tér. Rengeteg lenyűgöző polgár csellengett erre. Szegények, gazdagok, feketék, fehérek. Sajnos koldusok is. Egy bácsikának kinéző nénike kezében: ÉHES VAGYOK feliratú kartontábla volt. Így rótta a köröket. A két jóllakott utazó szavak nélkül értette egymást. Abban a minutumban odaadták az összes elemózsiát, ami náluk volt, a korgó gyomrú kóborlónak. Szegényke hálásan, de szégyenkezve oldalgott tovább. – Ez borzasztó állapot! – fortyant fel a tündéri nagyi. - Ennek nem így kellene lennie. - csóválta a fejét. - Á dehogy gondoltam, hogy létezik ilyen szerencsétlenség. - sopánkodott a filigrán boszorkány. Majdnem egy órát várakoztak a zsúfolt téren. Ugyan is úgy volt, találkoznak még valakivel. Ez az illető valami oknál fogva mégsem jött el a megbeszélt időpontra. Egyikőjük sem kedvetlenedett el e miatt. - Nincsenek véletlenek, minden okkal történik . – adták egymás tudtára, leheletnyit gyakorolva a gondolatátvitelt. Bámészkodásuk alatt több szokatlan jelenséget láttak. Kíváncsiságuktól fűtve, a taxis bácsikkal folytattak tereferét. Megkérdezték mennyi volna a viteldíj tarifa, kijelölt útjukig. A válasz hallatán elképedtek. Mosolyogva megköszönték a felvilágosítást, és fürkésző tekintettel indultak el a Metró irányába. Menet közben jókat kacagtak a jópofa sofőrökön. A földalatti vasút iciri-piciri gyaloglásra volt a pályaudvartól. Temérdek lépcső vezetett le, lélegzetelállító világába. Ez a különleges közlekedési útvonal, a város alatt létezik. Még a folyók alatt is átmegy! A kisvárosban, vagy tanyavilágban élő embereknek ez kiváltképp ritka látványosság, rendkívüli élmény. A kalandozók végre megvették a metró jegyet. Rövid utazás és átszállás után, picit hosszabb zötykölődés volt még hátra. Mindez mégis percek alatt elszaladt. Hihetetlen hamar oda értek a megbeszélt megállóhoz. E fölött van a rejtélyes utca, ahol Erika lakik. A fényesek főboszorkája már mérhetetlenül várta őket. Messziről integettek egymásnak. Olyan érzés öntötte el lényüket, mintha mindig együtt lettek volna. Ilyenek a rokon lelkek. Nem csak azért mert hasonló az érdeklődési körük, hanem azért, mert tudják; gondolják és érzik; Ismerlek téged!
– Ó mennyire örülök nektek! - ujjongott az asszony.
– Mi szintén nagyon vártuk ezt a szent pillanatot. Annyi év után! – szólalt meg azonos időben, a két Ilonka. – Jöjjetek velem! – intézkedett a főboszi. Valóban mesébe illő kerületben lakik a hölgyek hölgye. A nagyvárosi lady utcájában, ebben az órában éppen hogy csak nem volt terjedelmes a forgatag.
– Itt finom a levegő. – szólt egy rövid mondatot a boszilány.
Szemet gyönyörködtető idős fák szegélyezték a járda szélét.
- A ház ahová tartunk, a húszas években épült. – közölte egy idegen vezető profizmusával a jó boszorkák fője. Közben rejtélyesen nyitotta a pazar vaskaput.
- Ódon, emeletes építmény az otthonom. Itt lakom születésem óta. – beszélt bűbájosan. - Ennek a vityillónak az egyik földszinti lakásában élek. – Tessék csak, tessék… - szólt szívük szövetségese. Szempillantás alatt bent voltak mind a hárman a tipp- topp hajlékban. A két vendég csak azt érezte, jó a házigazda közelében lenni. Mert körbeveszi valamiféle szelíd, szeretetteljes energia.
Az ezüst hajú hölgy házi papucsokat hozott látogatóinak, s a lakásbelsőbe csalogatta őkelmüket. Igazi meglepetés várta az izgatott vándorokat. Gazdagon megterített ünnepi asztal volt a lakrész dísze. Csinos szalvéták csücsörítettek, tenyérnyi tányérkák toporogtak a kíváncsiságtól, hogy melyik vendég érinti meg őket.
- Engem emeljetek fel! - kérte a kiskanál. - Belőlem igyatok elsőként! - dúdolt a kávés csésze. Ezért aztán, a házigazda nem váratta tovább az asztal mesebeli lakóit.
- Gyertek barátnőim! - Íme némi frissítő. Forró kávé tejszínhabbal, - ha szeretitek- és friss gyümölcskenyér. Arra ugyancsak fújjatok a cukros tejszínből! Jómagam úgy fogyasztom szívesen. Próbáljátok ki! Amíg kóstoljátok a finomságokat, addig beszélek magamról. Jó lesz? - hozakodott elő tervével Erika.
- Igen! - Természetesen! - mondták együttérzéssel Ilonkáék.
- Azt kell, hogy mondjam csodálatos életem volt. - vetette közbe a nagyvárosi tünemény. Minden erejével a mesélésre koncentrált. Rabul ejtő hangon, varázslatos élményeket adott át. Csak néha csörrent meg az üvegpohár, és csilingelt a kávéscsésze. Mert még nekik is fenemód jókedvük kerekedett.
- Na! Ennyit rólam. - hallatta szavait a fényboszi. - Most megmutatom nektek, hajlékom minden zegét- zugát. Tartsatok velem! - megdörzsölte kezét, és pajkos szikra csillant barna szemében.
- Jövök már! - harsogott Boróka. - Csatlakozom! - szólalt meg szeretettel Tündér mami. S mintha most érkeznének, az előszobától a konyháig bejártak mindent. Az ebédlő volt a legmókásabb helyiség. Akár csak egy kirándulás történeti kiállítás lett volna. A polcok roskadoztak a temérdek szuvenírtől és ajándék tárgytól.
- Képzeljétek lelkecskéim! Az unokám azért keresztelt el engem Nanának, mert a lakásomnak ezen a részén sokszor intettem : nana! Pusztán viccesen, az ujjamat magasba emelve. S ez a cserfes lány, úgy megjegyezte, hogy azóta így szólít. Sőt! Már a család is. Mit gondoltok erre a sok-sok mindenre mit mondott? - tárta szét karjait.
- Nem tudom. - kuncogott pisze orra alatt a másik nagyi.
- Fogalmam sincs! - ribilliózott az elbájolt tanítvány.
- Céllövölde! - szólt harsogó hahotába kezdve Erika.
Kacagástól lett hangos ez a sokat megélt kvártély. A csapat legfiatalabbika, térdét csapkodta a nevetéstől.
- Micsoda manómóka ... - dünnyögött ezalatt a táska rejtekében Zsombor.
- Mindjárt elcsenek valami apró süteményt magamnak. - nyalta szája szélét.
- Ezt a ramazurit! - morgott kicsit, de tudni kell nagyon tetszett neki minden dolog.
Pár perc múlva a remek házigazda és vendégei, már bent találták magukat újra, a seregnyi érdekességet rejtő szobában. A főboszi, fényképeit mutatta további szórakoztatás gyanánt. Nemsokára, a szoba egy különleges darabja mély sóhajtozásba kezdett. - Hm... Jöhetnének már erre . - a cserépkályha volt -
A hölgyek fője boszorkányos ügyességgel arra tessékelte látogatóit.
Szikrázó látványosság tárult elébük. Több év alatt összegyűlt gyógyító kristályok sora sziporkázott ezen a helyen. Mindhárman meghatottan álltak az öreg kályha mellett álló tükör előtt. Ez a bútordarab őrizte a fantasztikus köveket.
- Borókám! Felismered ezt? - érdeklődött a lady, az egyik kékes színű ékességre mutatva.
- Azonnal! - bizonygatta a lány. - Ez Holdkő.
- Úgy van! - nyugtázta a Fényesek boszorkája.
- Amiért ilyen ügyes voltál, nem várok tovább ezzel az ajándékommal. A legszebb Holdköveimből hozattam létre magunknak nyakláncokat. Ilyen nyakék csak három van a világon. S ez mind a miénk! Fogadjátok szeretettel! - pirult bele érzéseibe, majd hatalmas odaadással nyújtotta át az ékszereket. Idősebbik Ilonkának ő maga rakta a nyakába. Mindketten örömmel fogadták, s hálásan megköszönték. Hihetetlen, de titkon, éppen erre vágytak. Mágikus erővel megáldott nyakbavalóra, ami mellesleg gyönyörű. Hamar felocsúdtak, hiszen Erika tovább gondoskodott a programról.
- Akkor most megebédelünk és utána hozom a többi meglepetést.
- Jaj de jó! - huncutkodott Flóra Boróka. - Mi is hoztunk neked ajándékokat.
- Foglaljatok helyet! Most ti vagytok az ünnepeltek. - kedveskedett a fényboszorkány, majd pompás eleganciával szolgálta fel a saját főztjét.
A szívbéli hármas boldogan fogyasztotta el az ínycsiklandozó menüt. Desszertnek tortát, és gyümölcs salátát csipegettek. A tápláló étkek még elégedettebbé tették őket.
- Nagyon finoman elkészítettél mindent. - dicsérte meg mamácska a nagyasszonyt.
- Nekem is ízlett! Ügyes vagy! - csatlakozott a fruska. - Most aztán hozom az ajándék tárgyakat! - gyorsan kiszaladt a táskáért, amiből a bumfordi potyautas észrevétlenül kitudott ugrani.
Néhány puszi csattant el minden arcocskán. Volt vidámság bőven.
Tündér mami rettenetesen elálmosodott az étkezés után. Ezért Nana átkísérte a kedvenc foteljébe, zsámolyt tolt a lába alá, és megnyugtatta. - Szundikálj csak! Mi addig csendben beszélgetünk. ...