Szabadság

Részlet / Kész

Szabadság

Szabadulnék tőle, a bőrömből, a munkától, a szorító időtől. Levenném az öltönyöm és a tűzbe hajítanám. Kiabálnék, hogy itt vagyok hús-vér ember, gondolkodok, élek. Ehelyett persze csak felveszem nyakkendőm gondolatim porából, csendben leporolom, megrázom képzeletem láncát, majd elindulok. Úgy próbálok koncentrálni, hogy belesajdul a fejem, de egyre csak a szomszéd nénire gondolok. Minden nap, amikor elhaladok a háza mellett, tűnődve lesek be, hogy miért gondozza állandóan azt a fránya kertet. Minden reggel pontban hat órakor, amikor a buszhoz indulok, látom őt, ahogy hajló derékkal a virágait kapirgálja. Folyton földes a keze és olyan illata van, mint a nedves fűnek eső után. Néha utálom őt, amiért ilyen eltökélt. Utálom, hogy nincs öltöny rajta, s hogy sosem végzi el a hasznosnak ígért feladatot. Utálom a színes virágait, az utcára nyíló rendezett sorokat. Mi értelme van egyáltalán? Legszívesebben átugranék a kerítésen és összezúznám az egészet. Ügyelnék persze vasalt nadrágomra, s hogy a nyakkendőm ne lógjon a sárba. Máskor azonban, amikor kellemesen süt a nap, és a szél is csendesedik már, belesek a kapu alján, hátha rámosolyoghatok az ott lakó virágokra. Mert mi ez, ha nem aranyélet? Engem senki nem gondozott és kapált és senki nem jött pontosan a reggeli órákon, hogy megitasson, majd fr