3 perc, three minutes
2008. április 09.
Az áprilisi estében egy alak siet felfelé a meredek utcán. Hirtelen megáll a söröző ajtajánál és benéz az üvegablakon. Bent a csaposon kívül csupán 3 vendég. A falon tv, éppen focimeccset közvetítenek. Liverpool-Arsenal BL negyeddöntő mérkőzés visszavágóját.
Beülök egy sörre és megnézem az első félidőt, majd a szünetben hazamegyek - gondolja. Határozott mozdulattal nyomja le a kilincset. Rendel egy korsó sört és leül a pulthoz a székre.
– Egy csomag mogyorót is adj már nekem légyszíves! – szól oda a pultosnak.
22:20 magyar időszerint. A mérkőzésből már csak néhány perc van hátra.
– Na én jól itt ragadtam – mondja halkan a csapos felé. – Kérnék még egy sört! Az már elég lesz a meccs végéig.
– Elmegyek slozira, itt már úgysem történik semmi - bök fejével a tv felé.
Elveszi a sráctól a poharat és leteszi maga elé. Kifordul a bárszékkel és elindul a wc irányába. Belép a szűk csempézett folyosóra, majd felkapcsolja a villanyt, a piszoárhoz lép. A kényelmetlen ágyéki feszítő érzés lassan úszik át meleg, bizsergető, kellemes zsibbadásba, ami a gerincén kúszik fel végig, egészen a feje búbjáig. Nagyot sóhajt. Odalép a csaphoz és folyékony szappant nyom a tenyerébe, majd vízzel leöblíti. Papírtörlőért nyúl, de a tartó üresen tátog. Visszalép, kinyitja a wc ajtaját és papírt teker le a tartóról. Megtörli a kezét benne, majd az egészet összegyűri és bedobja a wc-be. Leoltja a villanyt és visszalép a sörözőbe. Az egyik asztalnál az előbb még egy szerelmes pár ült, most üres. – Úgy látszik elmentek – konstatálja a változást. Visszaül a helyére és kezébe veszi a poharat. Miközben belekortyol a sörébe, felnéz a tv képernyőjére. A szeme elkerekedik és szinte a pultra köpi a habot.
– Mi a szent szar van itt? Két gól esett, míg hugyoztam? – kérdi sürgetően a pultostól. Eszetlen kérdés, hiszen az eredmény ott virít a televízió bal sarkában fent.
A fiatal srác unottan törölget egy poharat a radiátornak dőlve, miközben a tv-t bámulja.
– Ja. Adebayor vágott egyet. Aztán rögtön a középkezdés után a Babelt lerántotta Kolo Touré a tizenhatoson belül, a büntetőt meg Gerrard bevarrta – sorolja a csapos.
– Ez óriási. Végig csöveltem egy drámát. Meddig lehettem bent? Alig volt 3 perc. Ezt a szívást – és ismét kortyol egyet a söréből.
Amikor bementem, vezetett a Liverpool és ő volt a Bajnokok Ligája döntős. Adebayor góljánál döntetlen, de idegenben lőtt több góllal az ágyúsok jutottak volna a fináléba. Aztán tizenegyes és ismét fordult a kocka. Micsoda dráma. Gyászban London, aztán Liverpool, majd ismét London. Mindez alig három perc leforgása alatt - pörgeti végig az eseményeket és azok következményeit az agyában. Baszki! Ilyet rendezni sem lehetne. Beszarás! Az év meccsének legfontosabb három percében én a budiban tanyáztam és brunzoltam. Anyám add el a házat!
– Kifizetem a söröket meg a mogyorót – szól oda a pultosnak.
Kilép az utcára, megtorpan, és végignéz a meredek utcán. Felpillant a Várállomásnál lévő lámpaoszlopra.
– Ilyen nincs – gondolja, elmosolyodik, majd sietős léptekkel elindul felfelé.
2008. április 09. 21:20 londoni idő szerint.
Holloway, London északi része, Lough Road 409. számú ház előtt rövidre vágott, ápolt sövény fogadja a látogatót. A bejárati ajtón a kopogtató egy krikett ütőt formáz. Steve McInnings a tévé előtt ül kedvenc foteljében.
– Drágám! Kéred a vacsorádat? – hallatszik egy női hang a konyhából.
A következő pillanatban egy 40 év körüli nő lép be a nappaliba.
– Steve! Azt kérdeztem, kéred-e a vacsorát.
– Igen, behozhatod Sue – válaszol az idős férfi, miközben tekintetét egyetlen egy másodpercre sem veszi le a tv képernyőjéről.
– Megbabonázva bámulod azt a hülye focimeccset – mondja a nő ingerülten. – Miért nem a helyszínen nézed? Már évek óta nem jársz ki. 20 évig voltál a krikett klub elnöke, igazán megérdemelnél egy helyet a páholyban. Az a simlis Rob Barow biztosan ott pöffeszkedik, és vedeli az ingyen whiskey-t, pedig semmit sem tett a klubért soha. Hiszen még a te idődben vettetek páholyt a Gunners meccseire. Te találtad ki, hogy ezzel jutalmazzátok a krikett klub tagjait. Ott szurkolhatnál a te Arsenálodnak! Mindig is élhetetlen voltál, Steve!
– Ne mérgeskedj már Sue! Inkább hozd be a vacsorám és az esti gyógyszerem! – a férfi fejét csóválva néz fel a fotelből feleségére.
– Tudod jól Sue, hogy én imádok itthon lenni veled – és a következő pillanatban újra a tv felé fordul, mikor a riporter hangja felerősödik.
– Látod, most miattad lemaradtam a gólról – morogja bosszúsan.
5 perc múlva Susanne McInnings belép a nappaliba, tálcával a kezében. A tálcát leteszi az ablaknál álló íróasztalra, közvetlenül a számítógép monitor elé. Férje felé fordul. McInnings karja erőtlenül lóg a fotel karfájáról, feje hátravetve, üveges tekintete mintha a csillárt bámulná. A nő odalép a fotelhez, felemeli a férfi karját, majd elengedi, mire az élettelenül hullik vissza. Egy végtelennek tűnő percig szoborrá dermedve nézi a halott férfit. Még pislogni is elfelejt. Hirtelen mintha hipnózisból ébredne, összerezzen, megfordul, és odalép a számítógépasztalhoz. Bekapcsolja a gépet és leül. Kihúzza a jobb kezénél lévő fiókot, és kivesz belőle egy bordó mappát. Kinyitja. Életbiztosítási kötvény – olvasható a fejlécen. Mutatóujját végighúzza a kötvény alján sorakozó számokon, majd gyors mozdulattal behajtja a dossziét, és a következő mozdulattal magához húzza a számítógép billentyűzetét és gépelni kezd. A tálcán lévő tányérról elveszi az odakészített szendvicset és beleharap. Néhány percig babrál a billentyűkkel, majd bekapcsolja a nyomtatót, egy üres lap berregve csúszik be a gépbe. A tálcával elindul a konyha irányába. Néhány perc múlva visszatér és kiveszi a lapot a nyomtatóból. Repülőjegy foglalás London - Los Angeles - Honolulu, 2 személy részére, áll a papíron. A lapot leteszi az íróasztalra, kikapcsolja a számítógépet. Odalép a telefonhoz és tárcsáz.
– Drágám vége, szabad vagyok. Meghalt a vénember. Holnap majd mindent elmesélek, most még el kell intéznem a formaságokat. Szeretlek!
Leteszi a telefont, majd azonnal felemeli és újra tárcsáz.
- Mrs McInnings vagyok, a Lough Road 409-ből, Holloway. Kérem, siessenek! A férjem rosszul lett! Valószínűleg a szíve, tudják, már kétszer műtötték.
2008. április 09. 21:20 liverpooli idő szerint.
A szél a tenger, a rozsda és az olaj elegyének összetéveszthetetlen szagát fújja a szürke tömbházak felé. A négyemeletes házak sűrűn sorakoznak egymás mellett – ez a Grovelling Street, közel a Hornby dockhoz, Liverpool teherkikötőjéhez. A televíziók lilás fényei szűrödnek ki az utcára, mindenki a sorsdöntő visszavágót nézi. Az egyik harmadik emeleti szobában olajos kertésznadrágban, kosztól szürke pólóban középkorú férfi ül a fotelben, bakancsos lábait a kopott dohányzóasztalon pihenteti. Arcán 3-4 napos borosta. Graig Chuff darukezelő a kikötőben.
– Hol van már a kajám? Mary az istenedet! Hozz sört is!
Törékeny nő lép be a szobába, arca fehér, akár egy papírlap. Kezében tálca, rajta kenyér, felvágott és egy üveg sör. Megbotlik a szőnyeg felrojtosodott szélében, csak nagyot előrelépve nyeri vissza egyensúlyát, de közben a sör leesik a tálcáról és széttörik a padlón. A fehér hab elterül a szőnyeg és a parketta találkozásánál, bizarr elegyet alkotva az üvegszilánkokkal és a szőnyeg rojtjaival.
– Nem tudsz vigyázni! Te! - ordít a férfi. – Hozz másikat! Ezt majd feltakarítod a meccs után! – és kiveszi a nő kezéből a tálcát, miközben az riadtan húzza el az arcát a feléje nyúló férfikéz elöl.
– Nem bántalak te szerencsétlen – vigyorodik el a férfi, és a tálcával a kezében visszaül a fotelbe.
– Siess már, hozd a sörömet! – szól és beleharap a kenyérbe.
A nő sietve kimegy a szobából, majd visszatér egy üveggel, leteszi a férfi mellé a padlóra.
– Itt a sör, Graig – mondja halkan, és elindul az ajtó felé.
A konyhában megáll a konyhaszekrény előtt, két karjával a pultra támaszkodik. Egész testében remeg. Egyszer csak üvöltés hallatszik a szobából. A nő dermedten néz a hang irányába. Hirtelen megfordul és kinyitja a szekrény egyik felső ajtaját, benyúl a fűszerek mögé, és elővesz egy szakácskönyvet. A lapok közül bankjegyeket húz elő, majd sietve ruhája zsebébe gyűri. Nesztelenül kilép a folyosóra és halkan kinyitja a másik szoba ajtaját. Olvasólámpa fényénél az ágyon felhúzott térdekkel egy 12 év körüli kislány ül. Előtte könyv, felpillant belőle.
- Elmegyünk, Nancy! – szólal meg a nő, és odalép a szekrényhez.
Egy ócska bőröndöt vesz le a tetejéről és kinyitja. Egyetlen, gyors mozdulattal söpri be a gyermek ruháit a táskába. Az ágy végéről a gyermek kabátját odanyújtja a kislánynak, és így szól:
– Gyorsan vedd a cipődet!
A kislány egy mackót húz elő a párnája alól. Felnéz édesanyjára, tekintetét keresi. Mikor a két szempár egymásba fonódik, megszólal:
– Nem lesz baj, anyu! Ne félj! – jobb kezét belecsúsztatja édesanyja tenyerébe, másik kezével magához öleli a mackót.
Kilépnek a folyosóra. A nő nem zárja be a bejárati ajtót maguk után, mintha félne ezzel is zajt csapni. Gyors léptekkel mennek le a lépcsőn az emeletről. A lépcsőházból az utcára lépve egy pillanatra megtorpannak. A nő felnéz az égre.
– Csillagos az ég, Nancy. Nem lesz eső – megszorítja a kislány kezét, és elindulnak a kihalt utcán.
