A kéziratod érték.

Regény Mese Vers Színdarab Tudományos Szakmai Jegyzet

Így jár mindenki, aki olyan társaságot alakít ki, amelyben az erős nyer, míg a gyengék csak vesztenek. 

1993

Fehér Szilvia
szerző

Egy kis tanmese

Teljes mű / Kész

EGY KIS TANMESE

(invenit: Phaedrus)

Hallgassátok meg szavaimat, szólt a bölcs. Minden igaz lesz, amit mesélek. Magister dixit, ahogy mondanák az emberek.

Történt egyszer, hogy az állatok királya másik három állattal együtt vadászni indult. Végig szorosan egymás mögött haladtak az erdőben: elől az oroszlán, utána a tehén és a juh, legvégén pedig a kecske. A vadászat tervét közösen dolgozták ki, és úgy egyeztek meg, hogy a zsákmányt is négy részre osztják.

Az erdő mélyéről hamarosan feltűnt egy szarvas. A négy állat egyszerre rohant rá, és rövid küzdelem után elégedetten húzták maguk után az elejtett jószágot.

Körbevették a szarvast, az oroszlán pedig nekilátott, hogy négy részre ossza a zsákmányt. Fogta az első részt, és maga elé tette. Fogta a másodikat majd a többit, és azokkal is hasonlóan cselekedett. Ez a négy rész mind az enyém, mondta az állatok királya és hozzákezdett a lakomához. Quia nominor leo! A másik három állat pedig éhesen kószált tovább az erdőben.

Így jár mindenki, folytatta a bölcs, aki olyan társaságot alakít ki, amelyben az erős - per fortia - nyer, míg a gyengék csak vesztenek. Óvakodjatok minden hatalmaskodás ellen!

Majd felállt a bölcs és megrázva óriási sörényét új helyet keresett a vadászathoz.

Elolvasom

Szerző további művei:

További művei

Felnőtt tartalom

Ezt a művet a szerzője felnőtt tartalomnak jelölte meg.
Nyilatkozz az életkorodról!

Törlés

Biztosan folytatod?

Sikeres megerősítés

Sikeres értékelés

Kreditlista

Megnevezés
Kredit
Megnevezés
Kredit
regény
10
melodráma
5
kisregény
5
bábjáték
5
novella
1
rövidfilm (forgatókönyv)
1
esszé
1
kisfilm (forgatókönyv)
5
mese
1
dokumentumfilm (forgatókönyv)
5
vers
1
nagyjátékfilm (forgatókönyv)
10
színdarab (tragédia, komédia)
5
tudományos mű 5.000-100.000 karakter között
5
jelenet
1
tudományos mű 100.000 karakter felett
10
iskolai előadás
1
szakmai mű 5.000 karakterig
1
ifjúsági darab
1
szakmai mű 5.000-100.000 karakter között
5
tragikomédia
5
szakmai mű 100.000 karakter felett
10
musical
5
jegyzet, kritika
1