1601 augusztusa. Erdély a 15 éves háború közepén van. Basta generális zsoldos serege a goroszlói csata után Erdélyszerte, fosztogat. Mózes, a szovátai lófő a csata helyszínéről igyekszik haza, hogy övéit megvédje, de elkésett: egy üres, kifosztott falu szomorú látványa fogadja. Basta bérgyilkosai hamarosan rátalálnak. Kapitányuk nem csekély kéréssel állít be hozzá: magára kell vállalnia Vitéz Mihály, havasalföldi vajda halálát és cserébe visszakaphatja feleségét. A lófő látszólag belemegy az alkuba… Ferenc, a Bíró család egyetlen sarja ezekben a vészterhes időkben éli gyerekkorát, a sóőr családokból csak nemrég megalapított Szovátán. Mindenbizonnyal ugyanaz a jövő vár rá, mint apjára meg nagyapjára. De a sors útjai néha kifürkészhetetlenek…A székelység felnőttkorát és dicső cselekedeteit mindenki ismeri, de vajon tettenérhető-e a történelemben az az évszám, melyhez visszafordíthatatlan szerepvesztésük köthető és hanyatlásuk kezdetét jelzi? Kivéreztetésük után megtalálják-e helyüket a mai modern világban? És vajon milyen lehetett a székelység gyerekkora?
szerző
Született hazafi
Részlet / Kész
Ahogyan elkezdődött, úgy is folytatódott az a nyár: véget nem érő aszállyal, esőnek közel, s távol híre sem volt. Úgy tűnt, mintha Isten a hosszú évek óta tartó háború mellett ezzel is tetézni kívánná a székelyek nyomorúságát, mindazon túl, hogy a pápa százötven évig tartó átokkal sújtotta őket a bíboros haláláért. „Halál, halál, halál!”. Ezt a szót ismételgette magában Mózes, bosszút forralva és az átokra gondolt, mely végtelennek tűnő időkig megbélyegezte népét a gyilkosság vádjával. Eközben késével egy fokosba illő fanyelet faragott. Fokosa ugyan már volt, ezért nem tudta, hogy az új fanyelet milyen célból, s kinek készíti, de úgy gondolta, az valakinek előbb-utóbb jó lesz majd. Ha nem másnak, hát a fiának, egyszer, ha megszületik és eljön az ideje, addig néhány haditrófea talán már díszelegni fog rajta. A többit majd ő faragja rá, ha a sors is úgy akarja. Minden nyesésre ez a szó jutott eszébe és utána arra gondolt, hogy jó lenne már befejezni a sok háborúskodást. De a szó újra követte a mozdulatokat, mintha elválaszthatatlan része lenne életének és Isten is arra emlékeztetné: véget nem érő küzdelemre és halált osztani teremtette, akárcsak apját, meg egész nemzetét.