Szárnyak (Esthajnal I.)

A kertben, az árnyékban heverészel egy pohár jéghideg narancslével. A medencében halként úszó gyereklányt nézed, és úgy érzed, a világ valójában békés hely és csak jó dolgok történhetnek benne. Ha létezése kezdete óta figyeled a világot, ez a benyomás akkor is elhitetné veled, hogy így van. Ha tábornok voltál az Úr légiójában, a világ a nap első sugarának és az alkony utolsó mély sóhajának összecsapásává válik a bensődben.
Nem hagyod, hogy bármi eltéríthessen az Úttól. Ott, vagy, ahová az Ige kimondja, amikor a kürtök megszólalnak, és a kapuk feltárulnak. A Légió fényes vértjeinek végtelenbe vesző megszámlálhatatlan seregével a nyomodban indulsz utadra. Hírnök vagy, aki elhozza az Üzenetet. Aztán már nem. Nem látnak, nem hallanak téged, nem tudhatják, mit történne nélküled, de szüntelenül segítségül hívnak a lelkük mélyén, amikor a remény elhalványul. Hogyan is lehetne bűn segítened rajtuk? A Hit legvégső bástyája vagy, a kitartás elpusztíthatatlan tornya, a béke örökké tartó hatalma a háború felett. Nincs erő, mi porba sújthatna, lábadnál a bárány hite erősebb a legnagyobb viharnál.
Te vagy az örökkévaló létezés erődje. Tehetetlen szemlélője a mindent elmosó özönvíznek. Ez a világ állomás, kétségkívül jól felszerelt állomás az úton, ahová minden teremtett lény tart. A Légió vigyáz az életre, és mindenre, ami teremtetett. Bármilyen áron.
Vigasza minden létező teremtménynek létük minden harcában. Téged ki vígasztal meg?

Kívül az idő múlásán az emlékezeted legmélyén mindig vártad, hogy eljön a perc, aminek a küszöbére kerültél. Ott, ahol a lélek fénye már eltompul, ahol az igaz szavak gúnyba fulladnak. Azon a ponton, ahol a remény helyét átveszi a kétségbeesés, és a sóhaj gyilkos dühbe fordul, régóta gyülekeznek már az árnyak. Ezek az árnyak most újra fényben fürdenek sötétségbe fullasztva a világot. Megadatik nekik mindez, és nem tehetsz mást, minthogy közelebb lopakodsz az alvó férfihoz, és hitének melegével melengeted szilánkosra fagyott lelked, mert az árnyak mélyéről jövő hideg a csontjaid mélyéig hatol. Tétován öleled az alvó férfit, elfészkeled magad a karjaiban. Letörlöd a könnyeid és tovább szemléled a sötétség határára sodródó világot. A hatalmad végeérhetetlen volt, de az árnynak megadatik, hogy most felülkerekedjék rajta.

Meg kell védened őket. Sokáig készítetted elő a végjátékot, de úgy tűnik, az eddigi szabályok nem működnek már sokáig. A tábla felborult, meg kell próbálnod valami mást.
Egy kétségbeesett lépést.