Néma vallomás

csak úgy, magam elé

Teljes mű / Kész

Néztelek, ... talán csak néhány percet.

De a világok végezetéig!

Hallottam, amint az idő serceg

és csend tántorog a szívverésig.

A fák gyászolták régi csókjaid...

Illatod gyökeret vert rügyekben!

...Fészkéből kipottyant fióka itt

a jelen...mely nem számlálja többé

a létezésem -nélküled eltelt napjait...-

Nincs erő, mely kimondja: "Örökké!"

Én, csak ülök magamban a székben

És Te már nagyon régen nem vagy itt

Odakint szélvihar vadászik Rád

és szétszaggatja könyvem lapjait!

Minden elveszik! -De mégsem! Mégsem!

Örökkévalósággá szült hiányod,

ebben az átkozott időtlenségben!