Két hattyú úszott lassan a tavon felénk. Nem fújt szél, nem esett eső, így a sík tükör csak lehelletnyit emelkedett feljebb, ahogy a madarak közeledtek, a megszokott távolodó csíkokat húzva maguk mögött. A sötét szemük kérdőn nézett minket, hogy vajon mire számíthatnak. Végül miután nem mozdultunk, csak néztük őket, ahogy kecsesen, vagy inkább kicsit fennköltebb módon a kelleténél, tovább úsztak. Jó volt ott feküdni a takarón. Én a hátamon, te pedig odabújva hozzám, kihasználtad, hogy nem vagyok csont és bőr. A nap melegen sütött ránk és ahogy ott feküdtünk, csak egy dolog volt mozgásban, az égen úszó felhők, mindenféle formában. Valamiért álmosító volt minden. Halkan beszélgettünk, szorosan összebújva, néha megindult a kezünk, felfedezve az ismerős tájakat, néha összeért az ajkunk, a lényeg, hogy nem volt igény arra, hogy többet csináljunk annál, lustálkodva a parton, mint ami ott és akkor történt. Délután visszamentünk a szobába, hogy átöltözzünk kirándulós ruhába és felfedezzük újra az erdőt. Valamiért mindig jó volt menni utánad, még egy domboldal megmászása közben is. Téged bámultalak, még ha csak hátulról is és azon gondolkoztam, hogy mire is gerjednek a szarvasok az erdőben, ha meglátják a kiszemelt becserkészni vágyott őzet. Korábban már voltunk együtt az erdőben, most sem lesz másként, ha már az ismétlés a tudás atyja, gondoltam merészet. Mint kiderült, jó tíz perc múlva, te is valami hasonlót gondoltál. Megpihentünk egy kicsit, addigra már kevésbé ledér állapotban és folytattuk utunkat. Induláskor a forró csók azért nem maradhatott el. Lassan már elindult a napkorong lefelé képzeletbeli pályáján. Kézenfogva sétáltunk már vissza a szálloda felé, hogy újra átöltözve sétáljunk át az étterembe a vacsora miatt. Még nem tudtad, mire készülök, csak azt érezted, hogy valamiért vibrálok. Naná, mert már előre izgultam, hogy minden jól fog-e sikerülni. Még korábban beszéltem a dj-vel, hogy vacsora közben melyik számot kérem, hogy játssza le. Mindig is közös számunkként tekintettünk rá. A falra kértem, hogy tegyék fel az izzó sort, amelyet direkt erre a célra vettem. A séffel leegyeztettem, hogy milyen tortát kérünk. Le volt beszélve a pincérekkel, hogy ha pozitív lesz a vége, melyik pillanatban nyomják meg a gombot azért, hogy az egyik tévé műsorban látott arany eső hulljon ránk, miközben tolják be a tortát, tűzijátékkal. Szerettem volna úgy megkérni a kezed, hogy az egy tökéletes pillanat legyen, megkomponálva minden másodpercét.
Sétáltunk a vacsora asztalhoz. Az ablak mellett foglaltunk helyet, tóra néző ablakokkal. A pincér mosolyogva lépett oda hozzánk és kérdezte, hogy milyen itallal szolgálhat. Választottunk egy jó vörös bort, ami erős lehetett, de jól esett, kis bátorságot is adva. Mentünk választani vacsorát, én valamilyen érthetetlen okból kifolyólag nem nagyon voltam éhes, te viszont neki estél egy jó sült kacsacombnak. Kérdezted is, hogy van-e valami bajom, nem érzem jól magam, hogy ilyen keveset eszek. Mondtam, hogy minden rendben. De persze tűkön ültem, hogy végre edd már meg a vacsit. Na persze, hogy még süti is kellett. Közben a dj kérdőn nézett rám, én próbáltam rázni a fejem, hogy még nem jó. Megrántotta a vállát és berakta az aktuális slágert. Volt aki táncolt, én csak figyeltem őket és az ujjammal doboltam a ritmust, egyre jobban idegesen. Vajon mit fogsz gondolni, vajon mit fogsz válaszolni, mennyire leszel zavarban és én? Végül megetted a linzert. Ha túl leszek rajta, tuti felzabálom a szobában a bárból a mogyorót, ha más kaja nem lesz, de hogy most egy falat sem menne le már, az is biztos. Intettem a dj-nek. Jött Justin. Felismerted a számot és rám mosolyogtál, hogy de jó, a mi számunkat rakta be a srác a pultnál. Lekapcsolták a lámpát és ugyanazzal a mozdulattal felgyulladt az izzó sor. Kirakzolódott a felirat, ami erősen magára vonzotta a szemedet, így volt időm letérdelni előtted és elővenni remegő kezekkel a gyűrűt. Szerencsére még mindig nézted a feliratot és egy picit már kétkedve néztél rám, felhúzva a szemöldököd, hogy mi történhet. Ekkor esett le a tantusz, hogy én már térdelő állásban állva nézek rád mosolyogva. A kérdés elhangzott. Nem fogtad még mindig fel, de mintha a következő pillanatban felkapcsolódott volna a belső lámpa és széles mosoly vette át a helyét a kételynek. Semmit sem válaszolva hátralökted a széket és a nyakamba borultál, most már zokogva és mondtad egyre csak azt ismételgetve, hogy igen, igen, igen. A pincérek már nem is kérdeztek semmit. Elindult az aranyeső és nagy tapsvihar közepette tolták be nekünk a tűzijátékos tortát. Mikor fellöktél, a gyűrű elrepült a kezemből, így kibontakozva az ölelésedből, oldalról az egyik asztal szomszéd nyújtotta mosolyogva a kis dobozkát és csak annyit súgott, hogy gratulál. Láttam rajtad, hogy örülsz, talán minden jól sikerült ahhoz, hogy később is boldogan mesélj erről a pillanatról.
Este úgy lett, ahogy gondoltam. Teljesen kiürült a minibár...
