A kéziratod érték.

Regény Mese Vers Színdarab Tudományos Szakmai Jegyzet

Az asszony, aki nem tud örülni

adi
szerző

Az asszony

Teljes mű / Kész

Reggel korán keltem. Vittem a kutyákat sétálni. Még csípős, hideg volt a reggel és még sötétben botorkáltam a rét felé. A két kutya jó szokásuknak megfelelően húzott előre, csak tovább, menni, menni. Miután hazaértem, megnéztem a hűtőt, hogy mit kell venni a piacon. Este ugyan mondtam neked, hogy adj listát, de ezt megint sikerült elfelejtened. Most még az igazak álmát aludtad, így nem akartalak felkelteni. Mindegy, volt egy vállrándításom az ég felé, ezt is megoldom. A piacon még csak lézengtek az emberek, még így is korán volt. A halas már javában sütötte a paprikás lisztbe forgatott hekkeket, ami meg is tette egyből a hatását, jó nagyot kordult a gyomrom. Megvettem, amit meg kellett, tojást, zöldséget, húst, papaja kockát a mézes joghurt mellé, zsemlét a kiránduláshoz. Visszafelé megálltam a boltnál, vettem vizet az útra. Amikor hazaértem, még mindig csöndes volt a ház, csak a két macska kergette egymást, illetve a nyuszi valószínűleg megint nem kapott este kaját, mert a ketrecet rágta. Adtam neki gyorsan valamit, hogy ne keltsen fel senkit a zajjal, illetve a két macskának is megtöltöttem a tálját. Még mindig zárva volt az összes hálószoba, így nekiláttam megcsinálni a szendvicseket a kirándulásra. Mindenkinek öt szendvics jutott. Neked külön mentes zsemlébe tettem a dolgokat, hogy tudj te is vinni valamit. Már lassan felkelt a nap és miutá

Elolvasom

Szerző további művei:

További művei

Felnőtt tartalom

Ezt a művet a szerzője felnőtt tartalomnak jelölte meg.
Nyilatkozz az életkorodról!

Törlés

Biztosan folytatod?

Sikeres megerősítés

Sikeres értékelés

Kreditlista

Megnevezés
Kredit
Megnevezés
Kredit
regény
10
melodráma
5
kisregény
5
bábjáték
5
novella
1
rövidfilm (forgatókönyv)
1
esszé
1
kisfilm (forgatókönyv)
5
mese
1
dokumentumfilm (forgatókönyv)
5
vers
1
nagyjátékfilm (forgatókönyv)
10
színdarab (tragédia, komédia)
5
tudományos mű 5.000-100.000 karakter között
5
jelenet
1
tudományos mű 100.000 karakter felett
10
iskolai előadás
1
szakmai mű 5.000 karakterig
1
ifjúsági darab
1
szakmai mű 5.000-100.000 karakter között
5
tragikomédia
5
szakmai mű 100.000 karakter felett
10
musical
5
jegyzet, kritika
1