Tömeg fóbiám van és még ki tudja hány diagnózis hiányzik -
csak megyek az utcán nem akarok senkit se látni ,
az emberek nem tudják mi a bajom.
Én se.
Vajon mitől jön….
Kaptam eleget és ez van.
Csak irok de hol a rimek .
A páros rimek segitnének - ha jönnének.
A szép páros rimek.
Segitnének.
De annyit kaptam rimekből hogy nem bizok ,
próbálkozok velük ,aztán messze szaladok;
jönnek - mennek csak a pillanatért élnek ,
saját jólétüket nézik ,
értelmüket önmagukban vélik
semmi komoly üzenet vagy mélyebb tartalom ,
mig én őket örök versben akarom .
És mégis szédit a meztelen fogalom
csak vezetik lábamat - kezemet
ha tudják - csak költik drága betűimet .
Ilyenek a rimek - a páros rimek -
meg a többiek.
Egyen fene diagnózis költő leszek csak azért is.
Ha nekik ez kell hát ezt adom ,
hajszol a vágy - csábit a meztelen fogalom .
Jövök megyek , addig járok , amig páros rimekre találok ;
bárban ülnek párban, kinálkoznak, nagy betükre várnak ,
ketten egyetemre járnak - könnyen sose esnek ágynak -
de a nagy betűket látva ketten - szives egyességre álnak .
Tényleg gyönyörűek, versbe valók ;
életre kel a meztelen fogalom,
kapom –viszem, nyalom - falom .
kicsi költő mit tehet , élvezi a rimeket .
Végre élvezem a páros rimeket ,
ezt élvezni kell másként nem lehet.
Szalad, menekül a fóbia ,
-mikor érzéki páros rimek-
suttognak fülembe, lehelnek hasamra .
Kezdetnek szeliden suttognak, lehelnek gyógyitó ihletet ,
testet öltve aztán méretes rózsaszin nyelveket kevernek
-nevetnek - észbontó munkával bontanak értelmet -
a galambhúsú páros rimek - nagybetűket érdemelnek.
Kit érdekel már hogy önmagukért vannak
az érdekel csak hogy minél többet kapjak;
csak úgy önmagukért, élvezik a rimek is a szereposztást ,
tabuk nélkül kényeztetik el a költőt - szünetekben egymást .
Szépek , lazák, önfeledten csak a pillanatért élnek,
talán nem is érzékelik mikor pillanatból versbe lépnek ….
Hol költői álom beteljesül --- ott fóbia szalad menekül ....
Aztán mégis reggel lett ,
a páros rimek újra megszámolják kiérdemelt betűimet ,
-valójában viszik mindet- csomagolnak, aztán mennek.
Ilyenek a rimek, jönnek - mennek.
Elmúlik a fóbia - megmarad a kérdés :
- Ez lenne a költészet ?
Amikor én olyan szenvedéllyel keresem a rimeket ….
Hol van még az igazi költészet amire en vágyok :
röplabdázó, jó alkatú , hosszúlábú hexameterek ,
akik minden költőt könnyedén a menybe röpitnek ...
Hol vannak a jambusok es trocheusok ,
minek által nagyjaink már halhatatlanok
vagy a tűzről pattant daktilusok - nevetve és vidáman -
hogy a költőt lángra lobbantsák a hideg világban ….
Talán nem is lehetetlen igaz rimet megtálalni ,
na de ahhoz ki kellene többet is próbálni
és ha ellentétben lényegével, önmagával ,
egy szál igaz rimet magában lehet találni -
miből fog a költészet, a verselés értelme állni …
Pár nap múlva kiverem a hisztit hogy nekem mindből kell ,
pedig a párosoknak ott van még az ize - alig mentek el .
Füstöl a Colt , hol volt , hol nem volt.
Elgondolkozok ....
A költészet, a fóbia, a páros rimek .... a betük ..
Hogy milyen gyorsan elfogytak a betük !
Sosincs elég - nyomtatni fogok belőlük.
Szárnyalok a boldogságtól,- mintha érdem engemet illetne ,
láss csodátmi történt velem - rimek által megérintve.
Utána én hülye újra csak az orvosomnál ,
kérdem tőle mi legyen a kiújuló fóbiámmal;
elküld újra tévutakra - újra nyárspolgár legyek ,
de en olyan irányt többé nem veszek !
Ezt felismerni forradalmi haladás a költészetben -
mit kikerülni - lehetetlen .
Lehet nem az, tényleg, könnyen meglehet ,
mégis minden amit kicsi költő megtehet -
Mig a mindenttudó doki …..
tudom - fog majd o is bőven rimekre költeni.
Végül is fenébe a dokival, a fóbiával,
hogyha akar majd az ihlet – újra megtalál .
Éljenek a rimek - dicséretet érdemelnek ,
éljen a költészet és betük mindig bőven legyenek .
Én költő vagyok !
Gyertek rimek öleljetek csókoljatok -
ti néktek a kinjaimból, betűimből , mindent odaadok
-akkor is ha általatok elpusztulok -
én , ki csak egy fóbiás és nyomorult kis költő vagyok.
