Azt kérdezed, hogyan kerültem ebbe a kutyaházba játék nyuszi létemre? Elmondom szívesen!
Egy délután a gazdám elvitt magával a játszótérre, beültünk a körhintába, és egészen addig pörögtünk körbe-körbe, míg elszédültünk. Akkor átfutottunk a túloldali mászókához, hogy felmásszunk a legtetejére! Olyan messzire elláttam onnan, hogy el sem hiszed! Mikor meguntuk, mérleghintázni mentünk. Hogy az milyen jó volt! Aztán a gazdám észrevette a barátját a homokozóban. Át is futottunk hozzá, és miután megismerkedtem vele, hármasban játszottunk tovább. Annyi homok süteményt ettem, amennyit csak akartam! Nagyon jól telt az idő egészen addig, míg egyszer a gazdám fogócskázni ment a többi gyerekkel.
- Engem is vigyél magaddal! – kiáltottam utána, de nem figyelt rám.
Ott ültem egyedül a homokozóban és vártam az én gazdám, amikor megláttam, hogy nélkülem indul hazafelé!
- Itt felejtettél! – kiabáltam, de nem hallotta meg. Sietett, mert már rég otthon kellett volna lennünk. Ahogy körülnéztem, láttam, hogy hirtelen szétszéledtek a gyerekek, és egyedül maradtam a játszótéren. Egy pillanatra ugyan megijedtem, de aztán arra gondoltam:
- Nem fogok félni, mint egy nyúl, akkor sem, ha az vagyok! Holnap reggel úgyis értem jön a gazdám, mert addigra biztos észreveszi, hogy itt felejtett.
Igaz, egy kicsit fáztam, mikor már rám sötétedett. Később dideregni kezdtem, mert a homok, amin ültem, kihűlt alattam. Amikor teljesen elcsendesedett a környék, már úgy vacogtam, hogy nem tudtam elaludni.
Az éjszaka közepe táján valaki halkan közelített felém. Ne gondold, hogy a gazdám volt! Hogy is lehetett volna ő, hisz még gyerek, és éjjel a gyerekek nem mászkálnak sehova. Már csak azért sem lehetett ő, mert nagyon pici volt. Elfért volna a gazdám tenyerén. Ahogy közelebb ért, láttam, hogy egy egér.
- Hát te mit mosolyogsz itt egyedül a sötétben? – kérdezte meglepődve, mikor észrevett.
- Bocsánat, engem ilyen mosolygósra varrtak. – válaszoltam zavaromban, mert igazából semmi kedvem nem volt mosolyogni.
Az egeret nem érdekelte a válaszom, mert csak annyit mondott:
- Az éjszaka valószínűleg esni fog. Elmegy a kedved akkor majd a mosolygástól! – és már indult is tovább, át a játszótéren, aztán eltűnt a sötétben.
Nemsokára tényleg eleredt az eső, és csak esett, meg esett egész éjszaka.
Hajnalra úgy átáztam, mint a mosott ruha.
Reggel, mikor még senki sem járt a környéken, egy nagy kutyára lettem figyelmes, amint átfut a játszótéren. Azt hittem már, hogy észre sem vesz, de hirtelen megfordult, és odaszaladt hozzám.
- Hát te miért vágsz olyan fancsali képet, és mit csinálsz itt egyedül? – kérdezte.
- Nem szeretnék fancsali képet vágni, mert mosolygósra varrtak. Majd, ha kicsöpög belőlem a sok víz, és megszáradok, olyan leszek, mint régen. – válaszoltam, mert nagyon reméltem, hogy így lesz. - Egyébként meg a gazdám várom. Tegnap itt felejtett, de ma egészen biztos értem jön, mert észreveszi, hogy nem vagyok otthon.
- Akkor fogja észrevenni, ha majd a sok játéka közül veled szeretne újra játszani. Az meg ki tudja mikor lesz. – válaszolta a kutya, aztán elgondolkodva megkérdezte: Ne rázzalak meg, hogy egy kis víz kicsorogjon belőled?
- Hálás lennék érte! – mondtam lesütött szemmel. Mire újra megszólalhattam volna, a fogai közé vett, és úgy megrázott, hogy az a sok víz, ami a bundámba szorult, eláztatta a kutyát is. Ezért ő is jól megrázta magát. Miután visszaültetett a homokozóba, nem indult tovább, csak nézett rám a nagy, barna szemeivel.
- Sosem fogsz megszáradni ebben a vizes homokban. – mondta, és kérdezés nélkül megint a fogai közé szorított, hogy odébb vigyen. A közelben egy pad állt, annak a lábához támasztott, mielőtt a házak irányába elfutott.
- Holnap találkozunk! – vakkantott vissza.
- Addigra én már otthon leszek! – kiáltottam utána, de nem hallhatta, mert vissza sem fordult.
Délelőtt lassan eltűnt minden felhő, és újra kisütött a nap, ezért gyorsan száradtam. Már csak a lábaimból csöpögött a víz, ami tócsában állt előttem. Hirtelen egy csapat veréb érkezett a néptelen játszótérre, és nem messze tőlem csipegetni kezdtek.
- Nézzétek szegényt, hogy átázott. – csivitelték, amikor megláttak.
- Ne sajnáljatok, mert nemsokára otthon leszek. Majd ott megszáradok!
- Úgy legyen! Úgy legyen! – csipogták.
Az egyik veréb meglátta a lábamnál keletkezett kis tócsát, ezért odaugrabugrált hozzám:
- Nem zavarlak, ha iszom egy keveset itt melletted? – kérdezte illedelmesen. Mikor eleget ivott, még tollászkodott egy keveset, aztán a többiekkel együtt elszállt. Megint egyedül maradtam.
Kora délután néhány kisgyerek érkezett a játszótérre, köztük a gazdám barátja is. Mikor meglátott, odafutott hozzám, és azt mondta a többieknek:
- Ez a nyuszi hasonlít arra, amelyikkel tegnap itt a homokozóban játszottam, csak az szép volt, ő meg csúnya.
- Én vagyok az! – kiáltottam. Nem vagyok csúnya, csak még nem száradtam teljesen meg. Igaz, egy kicsit sáros lettem az esőben. A kutya is a szájába fogott, hogy kirázza a vizet belőlem. Talán ő is bepiszkolt kissé. – válaszoltam gyorsan, de úgy látszik nem értette, mert felültetett a padra, aztán elfutott a többiekkel együtt hintázni.
Onnan végre elláttam a házak felé amerre laktunk, ezért nem vettem le a szemem az oda vezető útról, hátha meglátom a gazdám közeledni.
Mikor újra beesteledett, egy macska sétált a padhoz, akinek úgy világítottak a szemei a sötétben, mint két lámpa.
- Hűvös van. – mondta, felugrott mellém a padra, és szótlanul néztük egy ideig a csillagokat.
- Megengeded, hogy az öledbe bújjak? – kérdezte később a macska.
- Bújjál csak! Legalább melegítjük egymást! – válaszoltam boldogan.
A macska befészkelte magát az ölembe, kényelmesen elhelyezkedett, és rögtön el is aludt. Jó meleg volt a bundája, így én is hamarosan átmelegedtem tőle, majd mély álomba merültem.
Hajnalban hangos csaholásra ébredtünk, és mikor kinyitottam a szemem, láttam, hogy a nagy kutya áll előttünk:
Miután a macska ijedten eliszkolt a bokrok felé, megszólalt a kutya:
- Tudtam, hogy itt talállak, és látom, megszáradtál már! Ne várd tovább a gazdád. Elviszlek valahová, ahol majd jól érzed magad.
- Lehet, hogy ma eljön értem! – mondtam halkan, mikor a kutya újra fogai közé fogott, és futott, csak futott velem, míg egy kutyaházhoz értünk. Ott letett az ajtaja elé, én meg bekukucskáltam rajta. Odabent három kutyakölyköt láttam, fázósan egymáshoz gömbölyödve!
- Ismerkedj meg a kicsinyeimmel. – mondta, és óvatosan betett közéjük.
Azóta én vagyok a kiskutyák meleg vacka, a legjobb dajka!
Hogy kivagyok? Azt kérdezed?
Nem mondhatom el még neked!
Legjobb lesz, ha kitalálod,
Úgysem érted, mire várok.
Én ülök az ágyad végén,
Vagy a polcodnak a szélén,
És majd, ha játszótársra vágysz,
Engem ott mindig megtalálsz.
Hogyha éppen úgy akarod,
Füleimmel tapsolhatok.
Este, mikor álmos leszel,
Párnád mellé engem teszel.
Nem találtad eddig még ki?
Én vagyok a játék nyuszi.
