A kéziratod érték.

Regény Mese Vers Színdarab Tudományos Szakmai Jegyzet

Vérfarkasok nincsenek. Ha mégis, akkor sem.

Győrvári József
szerző

Vérfarkasok nincsenek

Teljes mű / Kész

A langyos éjszakai szellő megborzolta a szőrét és ismerős szagot hozott. Az egész teste belefeszült a szimatolásba, ahogy felszegte a fejét, amennyire csak bírta. Hátracsapta a füleit is, de a lény neszezése még nem jutott el hozzá. Csak az orrára hagyatkozhatott.

Lesunyt fejjel kezdett szaladni, fürgén, mégis halkan. Időnként megállt egy-egy pillanatra. Olyankor nedves fekete cimpái aprókat rezdültek, miközben szaglászta a levegőt. Miután megállapította, hogy jó az irány, ismét nekilódult.

Hamarosan hallani kezdte az áldozata ügyetlen mozgása által keltett zajokat. Sőt már azt is kiszűrte azokból, hogy ketten vannak, ám még úgy sem tartotta nehéz zsákmánynak őket. Lassúak, hangosak és tudatlanok voltak az erdőt járó többi fajhoz képest.

Ahogy közeledett hozzájuk, az ösztönei egyre inkább eluralkodtak rajta és egymásután oltották ki egyénisége apró szikráit. Átalakult egy vadászó géppé, s mihelyt meglátta ellenségei sziluettjeit a fák között, azonnal lopakodó üzemmódra váltott.

Minden lépésnél ügyelt rá, hogy egyetlen gally se reccsenjen a mancsai alatt. A termete ellenére egy balerina könnyedségével mozgott. Mestere volt a partizánharcnak.

A prédák időnként annyira egymáshoz bújtak, mintha egyek lettek volna. Talán a párzási kényszer idejét élték, hiszen a hozzájuk való közeled&eac

Elolvasom

Szerző további művei:

További művei

Felnőtt tartalom

Ezt a művet a szerzője felnőtt tartalomnak jelölte meg.
Nyilatkozz az életkorodról!

Törlés

Biztosan folytatod?

Sikeres megerősítés

Sikeres értékelés

Kreditlista

Megnevezés
Kredit
Megnevezés
Kredit
regény
10
melodráma
5
kisregény
5
bábjáték
5
novella
1
rövidfilm (forgatókönyv)
1
esszé
1
kisfilm (forgatókönyv)
5
mese
1
dokumentumfilm (forgatókönyv)
5
vers
1
nagyjátékfilm (forgatókönyv)
10
színdarab (tragédia, komédia)
5
tudományos mű 5.000-100.000 karakter között
5
jelenet
1
tudományos mű 100.000 karakter felett
10
iskolai előadás
1
szakmai mű 5.000 karakterig
1
ifjúsági darab
1
szakmai mű 5.000-100.000 karakter között
5
tragikomédia
5
szakmai mű 100.000 karakter felett
10
musical
5
jegyzet, kritika
1