A Szív alakú Vadvirág
Magas hegyvidék galagonyás lejtőjén egy kisleány lázas sietséggel szalad lefelé. Arcocskája két piros alma. Tágra nyílt csodálatos szempárja meleg, szürkészöld. Szembogara körül sárga-cirmos, napsugaras ragyogó. Csodás cicaszemű ez a lány. Kis buksiján huncut barna hajrengeteg, ami egy két barnásvöröses tincstől olyan, mint egy szép gesztenye.
Szívvel lélekkel vágott neki az útnak, hogy átadja magát egy nagyszerű kalandnak.
Virághímes gyephez ért. Emlékeiben derengett, hogy valahol itt nyílhat a szív alakú vadvirág, amiről édesanyja mesélt neki hajdanán. Szépen lépdelt, lassacskán, hisz a lejtőn jól elfáradt már. Széjjelnézett! Mindenhol virágrengeteget lát, amerre csak tekint. Méhek döngicséltek, pillangók rebbentek itt-ott, néha még a kis gombaifjak is kidugták a kalapjukat.
A tarka réten ez a lány mire lett hát figyelmes? Elmondom hát rögvest! A közelből hangos kacagást hallott. Nosza, a hang felé surrant. Szemébe ötlött egy kis figura, aki egy virágbokor mellett körbe-körbebotorkált.
Topogása közben ő motyogott:
- Hácskászász szácskászmász, hipsz-hopsz, ripsz-ropsz.
Közben néha ugrott egyet. Közelébe férkőzik a lány, s halk hangon suttogja: - Hé, te kis fickó! Mit ugribugrizol éppen itt?
Az arasznyi úrficska szemét összehúzta, homlokát ráncolta.
- Magamhoz méltóan jókedvű vagyok! Manócsalád büszke rám. Dicsőségem a tündéri tagságom. Kánya Zsombor a nevem. Üdvözöllek! - szólalt meg a csalánképű, fokhagymaillatú ficsúrka, kezét szívére téve.
- Hát téged, szép leányom hogyan szólíthatlak?
- Flóra Boróka, a kis boszorka vagyok - válaszolta a lány-
közben apró cseresznye szájacskájával megmosolyogta a manót, majd lehajolt hozzá.
- Vadvirágok őre, vigyázója lettem - folytatta az apróság.
-Ó de csodás !El sem hiszem! - ujjongott Boróka.
- Megköszönném néked Kánya Zsombor, ha segítenél.
Kérlek, mond meg, hogy a szív alakú vadvirágot hol lelem?
- Minden virág a testvérem. Gondozom és szeretem.
Leszakítani egyiket sem engedem! - jött a válasz iziben.
- Persze, persze drága kis manócska, nem is azért kérdezem, csak látni kívántam volna - sóhajtott a leány vágyódóan.
- Akkor rendben kis boszorka! Isten hozott!
Kánya Zsombor megmutatja néked, hol van a virágok virágja. A kicsi jószág felkerekedett, de alig bírta a sietséget, úgy loholt. Boróka már negyvenhét lépést megtett, mire a pöttöm utolérte.
Mit hallott megint a leány? Mit ám? A mi apróságunk már megint motyogott tán?
- Hácskászász szácskászmász, hipsz-hopsz, ripsz-ropsz.
Megérkeztünk! - mondta Zsombor.
Méhikéktől zsongó-bongó
nyüzsgő zümmögő tarka rét.
Hímes gyepjén nézzünk szét!
Lábaimnál sorakoznak sorban:
nyuszifül levelű bársonyos kakukkszegfű, zergeboglár, itt a libapimpó,
a lóhere is bólogat már. - virgonckodott így a manó.
- Itt van lám, amit kerestél! - folytatta szófolyamát.
Valamikor réges régen, egy nagyhatalmú varázsló varázserejű virágját elnevezte, majd markából szélnek eresztette. Varázsvirág lett a neve. E vadvirágot két különös szív alakú szirma és horgas szőröktől tapadó termése tette kivételessé. Azt beszélik, hogy ez egy ligetszépe féle varázslófű.
- Hipsz-hopsz, ripsz-ropsz a legváratlanabb helyeken is felbukkanhat e virág. - fejezte be Kánya Zsombor.
- Fantasztikus! Jaj, de jó! Varázslatosan szép ez a vadvirág. Köszönöm, hogy elkísértél és megmutattad!
Ha majd nagy boszorka leszek, meg is hálálom majd neked. Nem feledlek barátom. Megjegyeztem minden szavad! Máskor is eljövök! Úgy maradnék még, de most már illik mennem. Vár a plüssmackóm és az ágyikóm.
- Szerbusz Zsombor! - majd keszkenőjével integetve elköszönt a fruska.
- Az ég áldjon, te huncut boszorka! Aludj jól, álmodj szépeket - mosolygott rá az apró manó uraság. - Az intést pedig megjegyezd!
Virágtakarós tarka gyepen, réten át hazaszalad Boróka.
Fel a galagonyás baktatón, magas hegynek tetejére.
Magas hegynek tetején álló kis házacskájába. Itt lakott a kis boszorka.
Nyitotta ajtaját és gyorsan ágyikójába csusszant:
- Szép napom volt úgy hiszem!
- Vetett ágyam, puha párnám már várt!
- Végre itthon vagyok! Juj, de jó!
Macikám is velem alszik, hú az élet csudijó!
Gyorsan alszom, hamar ám, mert a hajnal a pirkadattal együtt mindjárt rám talál. "Testvérem fű, fa, bokor s virág." Az intést betartom!
- Istenhozzád Kánya Zsombor! Aludj jól!
