Kibírhatatlan vagy! – acélsodronyként feszült köztük a mondat, de csak néhány másodpercig, hogy aztán súlyosan hulljon alá, lefejezve és kettévágva a kettejük közti kapcsolatot.
Kibírhatatlan. Ez jutott a nő eszébe ismét. Az egész szituáció az volt. Abszurd, érthetetlen és kibírhatatlan. Magában már ezerszer végig pörgette a megelőző eseményeket, kielemezte pontról pontra és arra jutott, hogy valószínűleg nem a megfelelő szót használta, de nem értette, hogy a férfi miért vette ezt annyira magára. Hiszen nem olyan volt a hangsúly, a szituáció. Elmondta neki már többször is, hogy képtelen a hüvelyi orgazmusra… Persze lehet ezzel a mondattal a férfi egóját sértette meg, még úgy is, hogy közben a férfi ezer más módon ki tudta elégíteni. Hát miért nem akarta, hogy a nő kényeztesse? Erre mondta hirtelen, hogy kibírhatatlan. Életében nem találkozott még olyan férfival, aki ne szerette volna, ha kényeztetik. És persze értette ő, hogy a másik a kölcsönösség híve, épp úgy, ahogy ő, de most akkor ezt méricskélni kellene? Hogy kinek hányszor, hogyan volt jó?
Elmélázott. Kibírhatatlan. Az, hogy a lelke mélyén tudta, bármit rábízhatna a férfira. Az életét is. Érezte. Ez is megijesztette. Kibírhatatlan, hogy valaki egy formabontó kapcsolatban kerüljön hozzá ennyire közel. Hogy soha, semmi nem olyan, mint elképzelte. A férfi mellett letett róla, hogy elemezze a történéseket, egyszerűen csak hagyta, hogy történjenek a dolgok. Nem akarta megérteni, csak megélni és élvezni az együtt töltött időt. De ezt nehezen tudta magának is beismerni. Nem mutatta, de viaskodott a saját démonaival.
Kibírhatatlan volt, hogy ezt az egészet sem keretek közé nem tudta szorítani, sem előre tervezni. Megrémítette, hogy így is lehet. Illetve inkább az rémítette meg, hogy ha nem erőlködött és nem akart mindenre racionális magyarázatot, akkor élvezte az egészet. És egyre kevesebbszer jutott eszébe, hogy nem erre vágyott. A férfi szerette volna, ha maximálisan átadja magát a pillanatnak, ha elengedi magát. Figyelt minden rezdülésére és ez is kibírhatatlan volt. Előtte soha senki nem nyújtotta neki azt, amit ez a férfi. És akkor most ezzel a mondattal földig rombolta az eddigieket.
Kibírhatatlan. Hiszen nem játszotta meg magát sosem a férfi előtt, nem akart neki megfelelni, csak tetszeni, s egészen jól ment addig, míg fel nem ismerte…
Kibírhatatlannak érezte, mikor mellbe vágta a felismerés. Gyűrte csak lefelé a torkán, mint valami gombócot és nem akart róla tudomást venni. De sokáig nem csinálhatta, nem tagadhatta le. Szembe kellett néznie a ténnyel, hogy ő bizony fülig szerelmes a férfiba. Kibírhatatlan volt, hogy belülről feszítette, az meg még inkább, hogy nem akarta neki elmondani.
Most, hogy álltak egymással szemben - a nő szeme könnyekkel volt teli, amit a férfi talán nem is látott -, majdnem kimondta. Közvetlen az után, hogy elmondta a férfinak, nem szeretné egy ilyen dolog miatt elveszíteni. De a férfi hűvös volt és távolságtartó, egyre csak azt hajtogatta, hogy nincs mit megbeszélni, ha már ezt kimondta, volt oka. Igaza volt, volt oka, csak nem úgy, ahogy érteni vélte. A nő állt ott megsemmisülten és érezte, hogy lábaiból kifut az erő, a kép megmerevedett, az élet megállt egy pillanatra, hogy tudatosítsa, valami végérvényesen megváltozott. Aztán nem mondta meg a férfinak. Ha akkor, ott megmondja, akkor az egész eddigi történet brazil szappanoperává fajul, azokban szokott ilyen szirupos, érzelmekkel telített, de kibírhatatlan jelenet lenni. Inkább lenyelte feltörni készülő könnyeit és abban a pillanatban eldöntötte, hogy ha a másik egy ilyen után elengedi, akkor ez az egész illúzió volt. Hiú ábránd. Akkor menjen. Akkor ez csak egy balul elsült játék volt, jó szórakozás, könnyed nyári kaland, semmi több. Pont, aminek indult. Akkor emelt fővel fejezi be. Ő nem fog siránkozni, telefonálgatni, hisztizni, kérni, könyörögni… Méltósággal hagyja elmenni.
Kibírhatatlan nap állt előttük. A fagyos hangulat alig-alig oldódott. A társaság ebből semmit sem vett észre. A nő sokszor lopva a férfira pillantott, de látta már nincs esély arra, hogy megbeszéljék. Néhány kósza kísérlet után végleg feladta. Ha a férfi nem akarja érteni, akkor ő fejre is állhat, semmi nem fog változni.
Úgy váltak el, hogy a levegőben jégcsap hidegen ott lógtak a ki nem mondott szavak. Vibrált a környezet, s az az egy mondat semmissé tette az együtt töltött négy napot, sőt az elmúlt négy hónapot is… A férfi könnyedén búcsút intett és felszállt a koszos buszra. A nő sose szeretett búcsúzkodni, most meg különösen nehezére esett. Kibírhatatlannak érezte, hogy áll az egyre néptelenedő buszmegállóban és bámul a rég messze járó busz után. A szíve meg akart szakadni, mindenféle érzelmek dúltak benne, de ez kifelé nem látszott.
Talán, ha racionálisabban gondolkodik, ha másképp csinál valamit… Aztán felismerte, hogy ezen már nem lehet változtatni. Ha nincs…
A telefont lenémította, majd elrakta szem elől. Hogy véletlenül se nézegesse, úgy kevésbé érzett késztetést arra, hogy ráírjon. Másnap reggel küldött a férfinak egy üzenetet, de nem várt választ. A lelke mélyén érezte, hogy nincs válasz.
A várakozás, az, hogy fogalma sincs róla, mi jár a férfi fejében, hogy nem tudja lesz-e folytatás… Kibírhatatlan…
