Homokozó

Rápillantott a jobb csuklóján diszkréten meglapuló arany Rolexére, majd egy mozdulattal lejjebb húzta egyszerű fekete garbójának ujját.

A Pierre Cardin babakocsi ütemesen rugózott a koránt sem makulátlan tisztaságú járdán. A fekete garbóhoz egyszerű farmert vett, edzőcipőt és leheletnyi sminket kent arcára indulás előtt. A gyerek néha kacagott egyet a kocsiban. Mielőtt elérte volna a lakótömbök közt megbúvó kis zöld szigetet, egy pillanatra megállt, s megigazította a kicsin a takarót. Hálás kacagás volt a válasz a mosolygó arcon. Ellenőrizte a kocsi tartozékait is. A pelenkázó táskát, melyet alig bírt beemelni a babakocsi tartójába. Ma különösen nehéz volt. Megnézte, a kis táskájában meg vannak-e a nélkülözhetetlen dolgai, a könyve, a napszemüvege, majd elégedetten bólintott. Ajkán halvány mosollyal megsimogatta a kis fejet, beletúrt a göndör fürtökbe, s halkan odasúgta:
- Gyönyörű nap lesz kicsim, gyönyörű!

Több parkban és játszótéren megfordult az elmúlt hetekben, s végül azért döntött emellett, mert itt hagyták olvasni, nem akartak vele barátkozni. Megvoltak a kis klikkek, de az idegeneket meghagyták kívülállónak. Természetesen, ha ő bármelyikükkel szóba elegyedett volna, másnap már ismerősként köszönnek rá az ismeretlen anyukák, ezért gondosan kerülte, hogy beszélni kelljen velük.
Néhányan rápillantottak, ahogy az újonnan érkezőre szokás, kíváncsiság, érdeklődés nélkül, csak tudomásul véve, hogy valaki érkezett, aztán folytatták, amit abba sem hagytak.
Komótosan tolta maga előtt a kocsit, majd úgy ült le, hogy lássa az arcocskát. Úgy csinált, mint aki elmélyül az olvasásban, nem felejtett el lapozni sem, de a napszemüvege mögül a parkba tóduló tömeget figyelte.
Egyre többen jöttek, s hamarosan zsúfolásig megtelt a kis játszótér.
Ismét rápillantott az órára. Már rutinosan a bal kezén lévőre. Kezdtek túl sokan lenni. Újra és újra átjárta lelkét a harag, a düh és a feszültsége egyre nőtt. A baba felsírt a kocsiban. Odahajolt hozzá, megsimogatta, megpuszilgatta, súgott valamit a fülébe, majd felállt. Miután betette a pelenkás táskát a kocsiba, közelebb tolta a kocsit a játszótér zsúfolt részéhez, ami körülbelül ötven méterre lehetett tőle. Felvette a könyvet, becsukta, s közben óvatosan körbenézett. A babakocsi ott állt, ahol hagyta. Még egy utolsó pillantást vetett a játszótér nyüzsgő forgatagára, a látványt lefényképezte a memóriája, majd sietve a park átellenes kijárata felé indult. Hátra sem fordult. A vér a fülében dobolt, érzékei kihegyezve és kissé rettegve várták, mikor csattan fel egy hang, mikor veszik észre, hogy a babakocsi gazdátlanul áll a játszótér közepén. Elérte a kiskaput, gondosan becsukta maga után, itt már kissé lassított a léptein. Az első sarkon jobbra fordult, majd futni kezdett. Nem hiába kocogott minden reggel nyolc-tíz kilométert, hamar elérte a kocsiját, a tervezettnél másfél perccel előbb. Nem volt már türelmetlen. Neki támaszkodott a sötét Audi Q8-asának, s megvárta, míg pulzusa újra normális lesz.