A kéziratod érték.

Regény Mese Vers Színdarab Tudományos Szakmai Jegyzet
1 Elgondolkodtató

Negyvenöt évi házasság tanulságai másfél oldalon. Ki szenvedte meg jobban? Megérte-e?

Berill Shero
szerző

A kutya

Részlet / Kész

A szíve még bírta volna, de a lábai már nem. Azok réges-régen elfáradtak. Pedig a kutyával muszáj volt menni. Minden áldott nap. Naponta legalább ötször. Miatta fel kellett kelni, neki főzni kellett. A kutya se volt már a régi, ám a parkba érve ugyanúgy húzta, mint fiatal korában.

***
A feleségével eleinte nem akartak gyereket, mindig azt mondták az ismerősök kérdésére, jól megvannak ők kettecskén, egy gyerek tönkre tenné a kapcsolatukat. Hitték ezt 45 boldog évig. És nem a gyerek tette tönkre, sokkal felfoghatatlanabb, ridegebb valóság volt, ami porig rombolta jól felépített életüket. Petefészek rák. A neje akkor mondta először, talán ez a sors bosszúja, amiért három baba életéről is önként lemondott. Hiába nyugtatta, vigasztalta, az asszony egyre jobban ragaszkodott a rögeszméjéhez. Oly annyira, hogy megszállottan vallásos lett. Azt gondolta, ha bőszen imádkozik naponta többször is, megbocsát neki az Úristen és nem hagyja szenvedni. Nem így lett. Eleinte csak a délelőttöket töltötte a templomban, majd a délután is ott érte. Addig, míg bírt menni. Később a pap lett a lelki társa. Ott ült minden nap az ágyánál, s tiszta pillanataiban eszmét cseréltek, amiből őt, a hitehagyott katolikust kizárták. Egyre messzebb kerültek egymástól. Nem használt a csitító szó, az asszony csak akkor volt nyugodt, ha a kutya az ágy végében feküdt, az atya pedig a fotelban ült az ágy mellett. Akkor volt kisimult, ha ő be sem tette a lábát a szobába.

***

A temetés után roppant dühöt érzett, a fájdalmat aztán apránként felváltotta az indulat. Mérges volt önmagára, hogy nem figyelt jobban, hogy nem segített. Aztán a nejére is dühös volt. Hogy így itt hagyta. Hogy kizárta az életéből. Hogy most már nem is tudja neki elmondani, mennyire szerette.
A kutya volt a vigasza. Ha sírt, nyalogatta a lecsöppenő könnyeit, ha hangosan perelt a világgal, szelíden hoz

Elolvasom

Szerző további művei:

További művei

Felnőtt tartalom

Ezt a művet a szerzője felnőtt tartalomnak jelölte meg.
Nyilatkozz az életkorodról!

Törlés

Biztosan folytatod?

Sikeres megerősítés

Sikeres értékelés

Kreditlista

Megnevezés
Kredit
Megnevezés
Kredit
regény
10
melodráma
5
kisregény
5
bábjáték
5
novella
1
rövidfilm (forgatókönyv)
1
esszé
1
kisfilm (forgatókönyv)
5
mese
1
dokumentumfilm (forgatókönyv)
5
vers
1
nagyjátékfilm (forgatókönyv)
10
színdarab (tragédia, komédia)
5
tudományos mű 5.000-100.000 karakter között
5
jelenet
1
tudományos mű 100.000 karakter felett
10
iskolai előadás
1
szakmai mű 5.000 karakterig
1
ifjúsági darab
1
szakmai mű 5.000-100.000 karakter között
5
tragikomédia
5
szakmai mű 100.000 karakter felett
10
musical
5
jegyzet, kritika
1