Nagypapa meséi - Az igazság ára

A kis szobában csend honolt. Csak az óra halk ketyegése marta az időt darabokra, ahogy a nagyapa szembenézett Rékával. A lány szeme a szőnyeg mintázatát pásztázta, mintha ott keresné a válaszokat.

 

– Réka – szólalt meg végül az öreg lassan, halkan, ahogy a tűz pattogása szokott lenni hideg estéken. – A hazugság olyan, mint egy törött üveg. Ha egyszer megreped, soha nem lesz már ugyanaz.

 

Réka felkapta a fejét. – De Papa, én csak… én csak azt akartam, hogy ne aggódj miattam! Nem akartam rosszat. A cél szentesíti az eszközt, nem?

 

A nagyapa szeme szomorúan villant. Mély lélegzetet vett, mintha a levegővel együtt emlékeit is felkavarta volna.

 

– Hadd meséljek valamit – kezdte. – Volt egyszer egy fiú, nevezzük őt Gábornak. Gábor ügyes fiú volt, de az otthona nem volt könnyű hely. Bármit tett, hibát mindig találtak benne. És a hibákért büntetés járt. De elvárták, hogy vallja be őket. Tudod, mit tanult meg? Hazudni. Mesterien, pókerarccal. Nem azért, mert rossz gyerek volt, hanem mert túlélni akart.

 

Réka nem szólt. Csak hallgatta, ahogy a nagyapa hangja a múlt rétegeit bontja fel.

 

– Egy napon Gábor barátot talált az idős szomszéd néniben. Ő volt Margit néni. Az unokái távol éltek, és egyikük sem tervezett családot. Így Gábor számára Margit néni lett a nagymama, Margit néni számára pedig Gábor az unoka. Tényleg úgy szerették egymást, mint egy család.

 

Réka szeme csillogott. – És boldogok voltak?

 

A nagyapa halványan bólintott. – Egy ideig igen. Gábor segített a néninek, Margit néni süteményt sütött neki, és minden rendben volt. De egyszer… egyszer Gábor felrúgott egy vödör tejet. Margit néni figyelmeztette őt előre, hogy vigyázzon, de Gábor mégis megtette. Amikor Margit néni számon kérte, a fiú azt mondta, a macska volt.

 

Réka halványan elmosolyodott. – Az egy jó kifogás.

 

A nagyapa arca megkeményedett. – Nem, Réka. Aznap Margit néni könnyeivel küszködve mondta el, hogy a macskája előző nap örökre elment. És akkor megkérdezte Gábort: „Miért nem voltál őszinte velem?”

 

Réka szorosabban kulcsolta össze az ujjait. – És mit mondott?

 

A nagyapa hangja megtört volt, mégis erős. – Gábor azt mondta, félt, hogy elveszíti Margit néni szeretetét.

 

– És? – kérdezte Réka halkan.

 

– Margit néni megölelte, és azt mondta neki: „A szeretetemet nem vesztetted el. De ezzel a hazugsággal valami megtört közöttünk. És soha nem lesz már olyan, mint előtte.”

 

A csend ismét eluralkodott a szobán. A nagyapa végül felállt, és megsimította Réka vállát. – Érted, mit akarok mondani, kislányom?

 

Réka bólintott. Szeme sarkában könny csillogott, de nem szólt. Csak átölelte a nagyapját, és a szavak nélküli bocsánatkérésük mélyebb volt, mint bármely kimondott szó.