Világító torony

Messze a tenger közepén, már egyre jobban közeledve az északi sarokhoz, van egy kis szigetecske, aminek a tetején épült egy világítótorony. Olyan kis fehér és pirosra meszelt falú, nagy üveg búrás, még régebbi típusú. Ott voltam én és vigyáztam arra, hogy ellássam a szolgálatot, amire szerződtem. Nagy vihar idején, volt hogy fent álltam a torony tetején és sárga esőkabátban kémleltem a horizontot, hogy látok -e egy eltévedt hajót, ami hánykolódik a háborgó tengeren. Egyszer, egy ilyen viharos időben láttam meg egy kis vitorlást. A vihar cafatokra tépte a fehér vásznat, az óriási hullámok láthatóan dobálták a hajótestet. Megpróbáltam még nagyobb fényt adni az éjszakában, hátha segítségül lehetek a viharban vergődő hajótest legénységének. Kivételesen Poszeidon megkegyelmezett nekik. Olyan volt, mintha egy hatalmas, láthatatlan kéz emelte volna meg a törzset és tette volna le a parti sziklákra. A következő pillanatban a hajó megfeneklett. Rohantam le a toronyból, ki a sziklás partszakaszra, hogy segítsek a hajótörötteknek. A dekken nem volt senki, nem is számítottam rá, sokkal inkább a kajüt felé vettem az irányt. Feltéptem a kabin ajtót és mindenre számítottam, csak arra nem, amivel szembe találtam magam. Egy nő feküdt a padlón, eszméletlenül, a ruhája viharvert volt és a karját kék-zöld foltok díszítették. Odaléptem hozzád és figyeltem Rád, a légzésedre, illetve minden másra, amit anno az életmentő képzésen tanultam. Láthatóan nem volt más baj, csak az, hogy beüthetted a fejedet és emiatt ájulhattál el. Felkaptalak és elindultam kifelé a hajóból. A lehető legjobb pillanatot kaptam el, mert ahogy kiléptünk a fövenyre, egy hatalmas szél jött és lekapta a léket kapott hajót és egy óriási lökéssel darabokra zúzta szét a sziklákon. Megkönnyebbülten, hogy még idejében sikerült kimenteni téged. Felvittelek a kis hálószobába, kerestem jó meleg takarókat és megágyazva Neked hagytalak pihenni. Még utoljára meghallgattam a légzésedet, de az mostanra már sokkal nyugodtabb pihegésre változott. Főztem éjszaka egy jó erős húslevest, sejtvén, hogy jól fog az jönni másnap.

Reggel már nyoma sem volt az esti viharnak. A békés tenger vígan hullámozgatott, csendesen, mintha ő is csak vigyázni akarná az álmod. Szép lassan magadhoz tértél. Nem emlékeztél semmire, így próbáltam neked két falat között elmagyarázni, hogy mi történt veled az éjszaka.

Egy hónapig voltunk összezárva, mire jött a szokásos ellátmányt szállító hajó. Megköszöntél mindent és integetve búcsúztál, majd elmentél, hogy folytasd utadat a férjed után. Azóta is rólad álmodok, ott fent, a világító torony tetején, hátha visszajössz hozzám.