Vasat üss szegnek

Teljes mű / Kész

 

Nem tudok nem nevetni, mikor a napokat

látom elmenni, kacskalábon tipegni,

csámpás cipőben sietni, te vagy te rend

a lelke, a semminek, a nulla közepén az űrnek.

 

Nem tudok nem sírni, könnyekre fakadni,

a romlás virágait két lábbal taposni, hazugság

hegyeken magamat átfúrni, tiszta levegőt

akarok, éleset, metszőt, fejsze élén élezőt.

 

Nem tudom nem észrevenni, hogy ássák a

demokrácia sírját, hogy ölik meg a szabad

szellemet, hogy lesz úr a gyenge akaraton az

emberi agyat kilugozó pöffeteg hatalom.

 

Tenni kéne valami nagyot, utcára kimenni és

kiáltani nagyot…feszíts meg, kereszt legyen a

sírja, az istent hazudó szemforgatóknak, az

országszaggató lélekgyilkosoknak.

 

Vasat üss szegnek, szeget üss koporsóba,

koporsója legyen e rendnek, halála a hazug

kénye kedvnek. Az eke vasa hasít, a szellem

szava izzítja a vasat, vess, arass, takaríts,

 

szántsd be a dudvát, a búzától elválasztott

pelyvát. Szitáld ki a hazugból az igaz szót,

azt szórd tiszta magnak, a nép elé, lássa meg,

hogy tévelyeg a rázúdított hazugság áradatában.

 

Gólya, gólya, fehér gólya, az ország szép, sok,

ifja, el kell innen menni, vagy fegyvert ragadni,

szabad szellemet kihegyezni, dárdával oda

szúrni, hol a barom szíve, fekete vérrel van tele.