Robin, a ronda

Marion, Robin gyerekkori szerelme elkeseredve bámulja Richardot, a nottinghami városbírót. Richard kétségbeejtően ronda: kövér és szőrös, mint egy vaddisznó, gonosz, behízott szemek, krumpliorr, hagymaszag. Csúfságán gazdag öltözete sem enyhít. És ehhez kéne hozzámennie? Márpedig nagyon úgy tűnik, hogy nem menekülhet meg a kényszerházasságtól. Már mindketten ott állnak a kápolnában, a pap előtt.

De hol lehet Robin Hood? Miért nem siet évek óta nem látott szerelme segítségére? A válasz egyszerű: eltörött a szemüvege, és most vaksin bódorog a sherwoodi erdőben, mint egy denevér nappal. 8 és fél dioptria hiánya azért nem semmi. Pedig tudja, hogy Marion halálos veszélyben forog. Végül cimborái, Tuck barát, Will meg a többiek emelik a vállukra, hogy haladjanak végre.

• - Hová vigyünk először, Robin?
• - Előre, Nottinghambe!
• - De hová? Az optikushoz, vagy a templomba?
• - A templomba! Meg kell mentenem Mariont, a többi ráér utána is.
•  

Marion még mindig kétségbeesve várja Robint, míg a szertartás komótosan halad előre. Rá sem mer nézni a városbíróra: a látvány már beleégett a retinájába. Szemét elöntik a könnyek. Orrát facsarja a hagyma bűze.

• - Akarod-e, Marion, férjedül az itt jelenlévő Richardot? – teszi fel végül a kérdést az atya.
•  

A lány segítséget keresve néz körül. Ebben a pillanatban kivágódik a kápolna nagy, vasalt ajtaja, és… a küszöbön ott áll egy incifinci, ostobán hunyorgó figura, kezében felajzott íjjal.

• - Állj! Ne merjetek Marionhoz nyúlni! – tántorogva lép előre, és máris lő, bele a vakvilágba.

Mindenki arcra vágódik: a pap, a jegyespár, a gyülekezet.

Robin pedig lő és lő: nyílvesszők rezegnek a padokban, az oltárban, az üvegablakot is csörömpölve töri be az egyik. Sikítás, ordítás, könyörgés hiába. A vidám cimborák is berontanak mögötte, hogy vidáman kifosszák az egybegyűlteket.

Marion lopva kézen ragadja Richardot, és kúszva menekülnek a sekrestye felé. Végre elérik az ajtót, ami aztán csendben becsukódik mögöttük. Talpra kászálódnak. Marion már nem is látja olyan rútnak a városbírót. Ez legalább férfi, nem karácsonyfadísz. Ráadásul mellette semmiben sem szenvedne hiányt. Marion elmosolyodik, a kezét nyújtja Richardnak, úgy rebegi:

- Igen.