Képzelet

Részlet / Kész

A kerti fák beárnyékolják az udvari szobát. Terebélyes koronával őrzi az
ablakot egy korosodó diófa, reszkető águjjai bekocognak rajta, ha
felélénkül a szél. Az üveges veranda szélesen ásít be a lombos zöldek közé,
piros-kék kőkockáinak kopott mátrixa lefolyik a simára taposott lépcsőkön
egészen a rojtos pázsitszőnyegig. Az enyészet édeskés illata terjeng, lassan
hűl a levegő, mállani kezdenek a kontúrok, élesednek az érzékek, az esti
hangok becsorognak a térbe. A verandát széles kerevet uralja, lusta piros
kárpitruhában terpeszkedik a sarokban. A kitárt ajtón keresztül együtt
lélegezik a ház és a kert, a kinn és benn nem számít. Éppen nyár van. A tél
az egy másik hangulat, az a didergés és felmelegedés szelíd játéka,
narancsmeleg fények verődnek vissza a kerti havon, a téglaházban lobogó
tűz átmelegíti a falakat, s kiküldi rózsakatonáit a csonttá dermedt kerti
árnyak közé. A kerevet mellett terebélyes állólámpa álldogál, ernyős
kalapja szelíden szórja szét meleg fényét bűvkörébe vonva az alatta
olvasót. Alatta pedig olvasni jó. Ilyenkor lassabban ver a szív, lélegzet
alig hallik, csak a könyvlapok diszkrét sóhaja sejlik a fénybuborékban.