Amint belépett Klára, a két nő tekintete egymásba fúródott. Feszült rezdülések töltötték meg a tágas irodát.
A tízfős rendezvényszervező cégnél két órája tartott az interjúztatás. A nagy asztal jobb oldalán ült a főnökasszony, Eszter, bal oldalán Dóri, a fiatal HR-es nő. Az interjúk egészen eddig kellemes, fesztelen hangulatban teltek. Aztán megérkezett az utolsó jelölt, Klára. A mindig mosolygós Eszti bájos arcvonásai megkeményedtek. Világoskék szeme jégcsapot formált. Nem elégedett meg a szokásos kérdésekkel, melyeket elbeszélgetések alkalmával feltett. Zavarba akarta ejteni Klárát.
- Mondjon három olyan tulajdonságot, amely saját meglátása szerint akadályozni fogja a munkában!
- Ez egy kiváló csapat, mivel tudja garantálni, hogy megállja a helyét?
Dóri meglepődött főnökasszonya modorán. Ha nem ő ül Eszter mellett, el sem hiszi, hogy ilyen rideg, kimért tud lenni. Klára állta a sarat és Eszter tekintetét. Ugyan feszélyezve érezte magát, de korrekt válaszainak köszönhetően nem szerepelt le a megbeszélésen.
A délután folyamán Dóri és Eszter kielemezték a jelentkezőket.
- Klárát szeretném felvenni.
Dóri kérdőn tekintett Esztire.
- Ez komoly? Pont őt? Ne haragudj, hogy ezt mondom, de olyan rideg voltál vele, hogy azt hittem, nem is te ülsz mellettem. A te döntésed persze, csak ki szoktad kérni a véleményemet. Nem volt unszimpi a nő. Bár, amikor ő került sorra, olyan feszkós lett a levegő.
Eszter kedvelte Dórit, aki fiatal kora ellenére alaposan az emberek fejébe látott, azonban nem tágított álláspontja mellől.
- Igazad van, ettől függetlenül én mindenképp őt akarom. Kérlek, intézkedj a többiről! Amúgy rátermettségedet a mai interjúkon is bizonyítottad.
- Köszi, főni asszony.
***
Ezt a napot is a szokásos rutin szerint indította a cég. A csapat egy része kávéját kortyolgatta a tárgyalóban, ahová Eszter is mindig csatlakozott. A kellemes légkört épp oly fontosnak tartotta, mint a precíz munkavégzést. Mindig meghallgatta a beosztottak ügyes-bajos dolgait, amiben tudott, segített. Cserébe maximális erőbedobást és őszinteséget várt el. A társaság épp nevetett, amikor belépett Klára, akinek ez volt az első munkanapja. Eszter ajkairól nyomban eltűnt a mosoly. Megfeledkezett arról, hogy ma kezd új beosztottja.
- Ő az új munkatársatok, Klára. Lilla, kérlek, vezesd be az irodátokba! – ezután Klárához fordult:
- Lilla lesz a betanítód.
Szokatlan érzés telepedett a társaságra. Nem értették Eszter reakcióját. Új kolléga érkezéskor mindig ő maga mutatta be a többieket, valamint kávéval, üdítővel kínálta az új munkatársakat. Eszti zavartan felkapta kávéját, majd irodája felé vette az irányt.
- Eszembe jutott egy fontos E- Mail. Jó munkát! Ha elakadtatok valamivel, szóljatok és átbeszéljük!
Eszter az első napokban látszólag nem foglalkozott Klárával. Bízott Lillában. Tudta, ha elérkezik a megfelelő alkalom, kezébe veszi az irányítást. Egyik délelőtt kopogtattak az ajtaján. Mire feltekintett monitorja elől, Klára már az irodájában állt.
- Szia, Eszti! A többiek mondták, hogy az ajtód midig nyitva előttük, így gondoltam, beugrok egy percre. Igazából csak meg szerettem volna köszönni, hogy felvettél. Annak ellenére, hogy…tudod,ami a múltban történt.
A főnökasszony szigorúan nézett beosztottjára.
- Egyrészt, neked Eszter. Másrészt, az ajtóm nem mindenki előtt áll nyitva. Máskor legalább annyit várj, hogy kiszólok!
- Rendben, máskor figyelek – azzal Klára elhagyta az irodát.
Az új kolleganő hamar beilleszkedett a társaságba. Látta, hogy a csapat szereti, emellett tiszteli Esztert, aki rendszerint derűs és mindig kedves volt. Soha nem sértegetett. Ritka dorgálásait úgy fogalmazta meg, hogy az ne legyen bántó. Klárával azonban kivételt tett. Kritikus szemmel mustrálta, több ízben csípős megjegyzéseket tett.
- Klára, ez a ruha abszolút nem illik a csapatunk profiljába. Túl mintás, a legkevésbé sem elegáns. Legközelebb a munkahelyeden mellőzd!
- Ez az összefoglaló túl kevés. Ennél többet várok el, még kezdőktől is. Írd újra, légyszi!
- Szerintem nem neked kellene tárgyalnod velük, ehhez még kevés a tudásod.
Klárát bántották a mondvacsinált beszólások, ennek ellenére nem akart, sőt nem is tudott haragudni Eszterre. Szerette új munkáját, illetve kollégáit, így könnyebb volt elviselnie főnöke piszkálódását.
***
Eszter az utóbbi hetekben változást észlelt magán. Állandó nyugtalanság gyötörte. A családjával, a beosztottjaival bár odaadóan viselkedett, mégis legbelül türelmetlenné vált. Elfáradt. Ő, aki naphosszat megállás nélkül intézkedett, most nyúzott, tompa volt. Frusztrálta Klára jelenléte. Emésztette a harag és az ellenszenv. Lelkiállapotán Klárához intézett kötözködéseivel igyekezett könnyíteni. A megkönnyebbülés azonban csak nem érkezett.
Egyik délután bekérezkedett hozzá új beosztottja.
- Szeretnék elmenni jövő héten három nap szabadságra.
Eszter jégcsap szeme villámokat szórt.
- Pár hét után nem engedlek el szabadságra. Főleg, hogy nyakunkon az a nagy projekt. Felejtsd el!
Klára próbálta megőrizni hidegvérét. Hatalmas levegőt vett, pár másodpercig egy távolabbi pontba nézett, majd megszólalt:
- Tudom, nem sokáig akarsz itt látni. Feltételezem, azért vettél fel, hogy aztán minél előbb kiutálj, és felmondjak. Eszter! Gőzerővel végzem a munkámat, de muszáj elmennem szabadságra. Még egyszer megkérlek, engedj el!
- Nem mehetsz. Jövő héten nem.
Klára megalázva érezte magát. Ha nem lett volna égetően szüksége a szeretett, jól fizető állásra, biztosan felmond. Ehelyett beletörődött, nem vitatkozott. Nem engedhette meg magának azt a luxust, hogy hirtelen otthagyja munkahelyét. Főleg, hogy az utóbbi hónapokban nagy összegeket költött magára kölcsönökből, melyeket törlesztenie kellett.
***
A következő hetet Dóri kellemetlen hírrel indította:
- Klára rosszul érzi magát, ezért pár napig táppénzen lesz.
Eszteren idegesség helyett bizonytalanság lett úrrá. Egy pillanatra megfordult a fejében, hogy új beosztottja hazudik, betegsége hazugság. Megérzése azonban mást súgott. Maga sem tudta megfogalmazni, pontosan mit, de különös érzés szaladgált egész belsőjében. Klára lelkiismeretesen végezte munkáját, nem egyszer túlórázott. Bár nehéz volt Eszternek beismernie, de új alkalmazottja kiváló munkaerőnek bizonyult. Elhatározta, személyesen jár utána a szokatlan ügynek.
Személyi anyagából kikereste beosztottja címét, és felkereste a lakásán. Amikor Klára meglátta őt az ajtóban, nem akart hinni a szemének. Tisztában volt Eszter iránta érzett gyűlöletével, mégsem gondolta, hogy képes kémkedni utána.
- Mit keresel itt Eszter? Telefonáltam, hogy táppénzen vagyok. El sem hiszem, hogy nyomozol utánam.
- Annak veszed, aminek akarod. Mindenesetre szeretek tisztán látni. Egy pillanatra gondoltam arra, épp nyaralsz. Ha már én nem engedtelek el, akkor kijátszod táppénzzel. De - Eszti pár másodpercig habozott – munkamorálodból nem azt szűrtem le, hogy lógós lennél. Ahogy emlékszem, középiskolában sem voltál azt. Csak szimplán rosszindulatú, de ez nem idetartozik.
Klára nem tudta tovább állni főnöke tekintetét, a földet bámulta. Esztert folytatta mondandóját:
- Úgy hiszem, valami nem stimmel. Semmi közöm a magánéletedhez. Azonban, ha zűrös ügyben vagy, és ez később kihat a munkavégzésedre, az már rám is tartozik
Klára tudta, hogy nincs veszíteni valója. Behívta Esztert szerény másfél szobás lakásába. Bevallotta neki az igazat. Azt, hogy fél éve méhnyakrákkal műtötték, és ebben a három napban különböző utóvizsgálatokra, szűrésekre kell mennie.
- Ezerszer megbűnhődtem, hogy középiskolában akkora szemét voltam veled. A férjem pár éve elhagyott, a tízéves fiamat egyedül nevelem, másfél éve diagnosztizálták a betegséget, amiből hála Istennek meggyógyultam, legalábbis úgy néz ki. Vagyonokat költöttem kezelésekre, orvosokra, természetgyógyászokra. Javarészt kölcsönökből. Nem akarom sajnáltatni magamat, de a munkára szükségem van. Mint látod, valóban nem a tengerparton henyélek.
Esztert megindították Klára szavai, szíve mélyén sajnálta is. Ennek ellenére ő, aki annyi ember gondját-baját, örömét hallgatta már végig, most szótlanul ült. Már nem akarta bántani Klárát, viszont a benne bujkáló zsigeri kedvesség sem kívánkozott ki belőle.
- Ilyen esetekben természetesen elmehetsz szabadságra. Remélem, jó eredményeid lesznek. Most mennem kell.
Nem szaporították tovább a szót. Eszter elhagyta a lakást. Céltalanul bolyongott. Mardosta a bűntudat.
***
Klára szabadság utáni első munkanapján Eszter megbeszélést hívott össze a reggeli órákban:
- Kivételesen nem a munka, vagy a következő csapatépítő program megszervezése miatt hívattalak össze titeket. Ismertek már annyira, hogy szeretem a békét és utálom a konfrontációt. Erre az utóbbi időben azonban sikerült rácáfolnom. Mint azt többen közületek észrevették, Klárával meglehetősen bunkón viselkedtem. Higgyétek el, megvolt rá az okom. Húsz évvel ezelőtti kamaszkori dolgok. Azonban túllőttem a célon. Klára, mindenki előtt bocsánatot kérek tőled. Ragaszkodtam az idióta bosszúmhoz. De nem, hogy elégtételt nem kaptam, közben én magam is szenvedtem. Baromi igazságtalan voltam.
A dolgozók döbbenten álltak Eszter szavai és tettei előtt. Nem feltételezték róla, hogy bárkit is szándékosan bántson. Nem gondolták, hogy piszkálódásai bosszúvágyból, valamint utálatból erednek.
- Mi az csapat? Gondolom, meglepődtetek. Most aztán retteghettek, mikor kivel teszek rosszat. Nyugi, szó sincs ilyenről! Imádom ezt a helyet, és azt, amit együtt kihozunk belőle.
A kollégák épp indulni készültek, amikor Klára – aki idáig meghökkenve hallgatott – felszólalt:
- Ha belefér, várjatok még!
Úgy érezte, tartozik Eszternek, ezért mindent elmondott kollégáinak. Így tudhatták meg, mi is történt évekkel ezelőtt: Klárát irritálta Eszti szépsége, gyors észjárása, továbbá a tanulmányi versenyeken elért sikere. Irigységében ott rúgott a lányba, ahol legjobban fájt neki. Eszter szegény családból származott, nagyszülei nevelték egy régi, ócska házban. Klára barátságot színlelve a másik lány bizalmába férkőzött. Eszti ugyan szégyellte a szűkölködést, mégis elhívta magukhoz Klárát, aki titokban képeket készített a lelakott házról. Másnap pár embernek a gimnáziumban megmutatta a felvételeket, kiegészítve azzal, hogy Eszter családja büdös, igénytelen. Mindez hazugság volt, mert a nélkülözés ellenére a házban tisztaság uralkodott, a kellemetlenebb szagot maximum a régi bútorok okozhatták. Az iskolában hamar híre ment a pletykának. Eszter egy időre megaláztatások kereszttüzébe került. Iszonyatosan szégyenkezett. Elképesztően fájt neki a barátság álcája mögé bújtatott rosszindulat. Megfogadta, hogy örökre utálni fogja Klárát.
- Azt gondolom, a történtek ismeretében érthető Eszter viselkedése. Ha tudom, hogy ő itt a főnök, biztosan inamba száll a bátorság, és nem jövök el állásinterjúra- azzal Eszti felé fordult:
- Remélem, egyszer megbocsájtasz.
Döbbenet ült az arcokon, csend töltötte be a teret, melyet végül Eszti tört meg:
- Klára, barátságot továbbra sem ígérhetek, de igazságos hozzáállást igen. Most pedig a megbeszélésnek vége. Van valakinek mondanivalója? Amennyiben nincs, irány dolgozni. Ha elakadtatok a nagy szabadtéri koncerttel kapcsolatban, gyertek be hozzám, és átbeszéljük!
A kollégák – kik fellélegezve, kik még mindig elképedve a hallottaktól – elhagyták a termet.
- Klára még egy szóra! Akárcsak a többiek előtt, az ajtóm mindig nyitva áll előtted is.
Miután Eszti körül minden elcsendesedett, kifújta a régóta bennrekedt levegőt. Eltépte lelkében és emlékeiben a rozoga házról készült fotókat. Újra szabadnak érezte magát.
