Baleset

Leszállta köd, az autók óvatosabban törik át a látható, de ugyanakkor láthatatlan függönyt, hogy újra és újra fellebbentsék a fátylat. A szemem erőltetem a volán mögött, sokkal nagyobb koncentrációval, hogy biztosan észre vegyek mindent, ami egyébként általános esetben jó előre feltűnik. Egyszer csak egy róka fut át az úton, szerencsére még elég messze ahhoz, hogy a fékre lépve el tudjam kerülni az ütközést. A bal szemem sarkából figyelve nézem, ahogy eltűnik az erdő sűrűjében, miközben már ismét az utat figyelem. A szívem azért egy kicsit jobban ver a kelleténél, de lassan visszatér a nyugvó pontra. Ránézek a telefonomra, amely utat mutatja és egy-egy pillantással ellenőrzöm, hogy milyen kanyarok jönnek. Még van hátra egy jó fél óra a hegyek között, amíg végre elérem a végcélt. A következő pillanatban a semmiből vág ki a szembejövő kanyarból egy autó. Látom, hogy iszonyatosan gyorsan jön és sodródik befelé. Még próbálom elkerülni az ütközést, de a végén már látom, hogy esélytelen. Félrerántom a kormányt és érzem egy pillanatig a súlytalanság érzését, hogy aztán sokkal nagyobb erővel csapódjak a fának.

Nem tudom, mikor tértem magamhoz. Fáj mindenem, de legjobban a fejem lüktet. Érzem a vér szagát, azt még nem tudom, hogy honnan, de tudom, hogy nem kis baleset ért. A biztonsági öv megvédett, hogy kirepüljek a szélvédőn, illetve a légzsák, mint valami párna pihen előttem. Kikötöm magam, az ujjaim még működnek, de a csuklóm nem az igazi. Ki akarok szállni az autóból, de érzem, hogy deréktól lefelé nem tudom mozdítani magam. Pánikba esek. Eltart egy darabig, majd próbálom a nyugalmat magamra erőltetni, de mert közeleg az este és hűl az idő egyre jobban én már vacogok. Közben végig fut az agyamon, hogy a másik autóból biztos jönnek segíteni, ezért segítségért kiáltok. Várok egy kicsit, aztán újra és újra, de nem változik a helyzet. Lehet, hogy ő is megsérült a balesetben. Kinyitom az ajtót, és karból kilököm magam, majd fókaként kimászok az útra. Közben kiderült, hogy a vér a lábamból jött, valami átdöfte a lábamat a becsapódás után valószínűleg. Szomjas vagyok, vacogok és érzem, hogy a szédülés kerülget. Az úton nem látok semmit, más autót sem, aztán már tényleg nem látok semmit, hirtelen elsötétül minden.

Fény jön. Hangok vesznek körül, felemelnek és visznek, majd szirénát hallok, más hangokat és érzem, hogy újra jön a sötétség.

Egy hét múlva térek igazán magamhoz. Kórházban fekszem és pont egy nővérke mosolyodik rám, ahogy kinyitom a szemem. Be van kötve a lábam, tele vagyok apró sérüléssel. Közli velem az egyébként csinos szőke hölgy, hogy minden rendben lesz. Közben egy gyors villanás és eszembe jut, hogy nem mozdult a lábam az autóban. Most mozog. Megnyugodtam.

Egy év múlva a bíróságon látom azt, hogy kinek köszönhetem a balesetet. Egy fiatal rémült tekintetű srác ül láncon mellettem és faggatják, hogy miért nem állt meg és miért nem segített. Már nem érdekel, csak túl akarok lenni a tárgyaláson és menni a dolgomra.