A rajztömb titka

A nap még magasan járt, késő nyári sugarai cirógatták arcát. Óvatosan visszahelyezte a poharat a kis asztalkára, tekintete elrévedt az alig pár méterre lévő folyó túloldalára, egy darabig követte tekintetével a messziben úszó hajókat, majd fejét a támlára hajtva csukott szemmel merengett.
Azon gondolkodott, mi legyen a következő rajza. Élvezte, ahogy a nap végig simít arcán, s talán még mosolygott is. Nem tudta mennyi idő telt el azóta, hogy behunyta a szemét, de meglepődött, mikor kinyitotta.

Előtte a fövenyen egy piros ruhás kislány bőszen lapátolta a homokot virágmintás vödrébe. Remélte, mire vissza ér a rajztömbjével a kis tündérkét még ott találja. Már meg volt az elképzelése mit vet a papírra. Az eddigi tájképeket, uszadék fákat, parti köveket felváltja a homokozó leányka.
Sebesen fogott a rajzoláshoz, az oldalak sorra teltek be, mintha önkívületben rajzolt volna, nem emlékezett rá mikor kezdett hozzá, s mikor fejezte be. Arra eszmélt fel, hogy a nap helyett a hold világít gyérülő fénnyel, a lányka már régen messze járhatott, rá ólmos fáradtság telepedett. Az élénkülő szélben fázni kezdett, felkapta a tömböt, sietve indult meg a parti lak felé.

Nem emlékezett arra sem, mennyit aludt, vagy, mikor zuhanyozott le, és hirtelen azt sem tudta mikor felébredt, hogy milyen nap van. A rajztömb az ágyánál hevert becsukva. Lekászálódva véletlenül rúgott rajta egyet, majd a fürdőszobába indult. A rajztömb a komód alatt landolt, épp csak a sarka kandikált ki nem túl feltűnően.

Ma a rendőrkapitánnyal volt egy megbeszélése. Fontosnak tartotta megismerni a régió vezetőit, akikkel később szorosabb együttműködést remélt. Asztalán egymás hegyén-hátán hevertek a különböző protokolláris rendezvényekre szóló meghívók, feljegyezte magának, a mai napon még el kell döntenie, melyik meghívásnak tud eleget tenni a feszes programja mellett.
A kapitány pontos ember volt, a kölcsönös udvarias körök végeztével a titkárnő behozta a frissen gőzölgő kávét, az ásványvizet, s diszkréten becsukta maga mögött az ajtót.
A megbeszélés szakmai része jól sikerült, minden lényeges kérdésére választ kapott, a sarkalatos pontokról gyors skiccet készített. A legelső közös akciót is megtervezték. Elégedetten dőlt hátra a fotelban, mikor a rendőrkapitány mobilja megcsörrent. Elnézést kérve vette fel. Látta, hogyan komorul el az idősebb férfi arca, miként erőltet magára tettetett nyugalmat. Hamar befejezte a beszélgetést, majd színtelen hangon közölte, rossz híreket kapott, azonnal intézkednie kell. Nem tartotta fel, nem lett volna értelme, ám még órák múlva is fel-felvillant a kapitány arca, valamiért nem tudta elhessegetni magától.

Már bőven délutánba nyúlt az idő, mikor meglelte a megoldást. Megfesti a kapitány portréját, a kifejező arcot, hátha akkor megnyugszik. Úgy gondolta, a portrét majd a férfinak ajándékozza, megerősítve kettejük leendő együttműködését.
A portré néhány óra alatt elkészült. Magát is meglepte vele, hiszen emlékezetből még sosem rajzolt ilyet, a munka végén a kapitány szigorú tekintete élethűen nézett vissza a papírról.

Az ősz férfi kicsit meglepődött, de örömmel lapogatta meg a hátát, majd elámulva nézegette az ajándékba kapott portrét. Nem győzte a másik munkáját, tehetségét dicsérni, s máris leakasztott a falról egy térképet, melynek helyére tökéletesen illett a festmény.
Már a kapunál járt, mikor a faliújság egyik képe visszalépésre késztette. Sokáig nézte meredten a piros ruhás kislány fotóját, a közleményt, s teljesen összezavarodva távozott.

Otthon szisztematikusan neki állt feltúrni a lakást, s megkönnyebbülten rogyott az ágyra a komód alól kihúzott tömbbel. Kinyitotta és nem hitt a szemének. Dátumozva, percről percre, közel 30 kép ábrázolta a kislányt.
A kapitány a füzet láttán kérdőn vonta fel a szemöldökét, majd dermedten lapozta végig a tömböt. Értetlenül néztek egymásra, s egyikük sem tudta mit mondjon.
A férfi elmondta, a lány felbukkant a kertjében a tömbben feltüntetett napon, s ő le akarta rajzolni, de maga sem emlékezett rá mit vetett papírra. Tegnap estig azt hitte, néhány skiccet a piros ruhás leánykáról.

Egy tükrös szobába vezették. A rendőrségi szék ócska volt, kényelmetlen, de nem akart panaszkodni. Érdekes dolgoknak nézett elébe.
Órákon keresztül ment a kérdezz-felelek, a férfi nem értette mit keres itt, hiszen ez egy rendőrségi kihallgatás, ő meg teljesen kívülálló. Sem a kapitány, sem ő nem értette, hogyan láthatta a lányka elrablásának eseményeit annak megtörténtét megelőzően.

Mire elhagyta a rendőrség épületét, pont olyan összetörtnek és öregnek érezte magát, mint a kapitány…