A kéziratod érték.

Regény Mese Vers Színdarab Tudományos Szakmai Jegyzet

Mit él át egy fürdőruha és mi mindenről tud? És mik az ő vágyai? Na és a jogai? Változnak az idők, és ezt nekünk, fürdőruha tulajdonosoknak is tudomásul kell vennünk.

Egy utazásom emlékére.

Jóljárt Anita
szerző

A fürdőruha és a csí

Teljes mű / Kész

Már előző este tudtam, hogy valami lesz. Turkált a fiókban és hozzám ért. Aztán kivette egy másik társamat, húzogatta és még meg is szagolta. Hát mondhatom, gusztustalan egy szokás. Ja, bocs, aztán láttam, hogy a kukába dobja, és közben motyog, hogy tönkrement benne a gumi. Akkor ezért szagolgatta. Mondjuk nekem is gyanús volt a szag, de nekem olyan korlátozottak itt a cselekvési lehetőségeim, az az évi egy-két átvizsgálás meg olyan sipp-supp eltelik, olyankor sosem jut eszembe, hogy mit is akartam nehezményezni pár hónappal korábban.

Na szóval ilyen előzmények után engem is kézbe vett, reméltem, hogy legalább nem fog szagolgatni, meg méregetni. És nem is tette. Egyenesen egy csinos kis tasakba dugott és semmiről nem tájékoztatott. Na ezt most valahová fel kéne jegyeznem, hogy a következő fiókrendezéskor erről mindenképp tegyek bejelentést. Ez a tájékoztatáshoz való jogaim súlyos megsértése. Mindazonáltal örültem, hogy valami készül, mert ebbe a kis zsákocskába akkor szokott betenni, ha megyünk valahová, méghozzá vízbe! Egész éjjel izgatott voltam, de ő is. Éreztem. Á, ne is kérdezzétek, valahogy a rezgések, vagy a csí, vagy mit tudom én. Persze megértem, mert be nem vallaná, de fél a víztől, mert nem tud rendesen úszni. Viszont ennek ellenére tök jó fej, mert ha elvisz vizezni, utána mindig kimos alaposan, nem csak úgy kihajít valahová,

Elolvasom

Szerző további művei:

További művei

Felnőtt tartalom

Ezt a művet a szerzője felnőtt tartalomnak jelölte meg.
Nyilatkozz az életkorodról!

Törlés

Biztosan folytatod?

Sikeres megerősítés

Sikeres értékelés

Kreditlista

Megnevezés
Kredit
Megnevezés
Kredit
regény
10
melodráma
5
kisregény
5
bábjáték
5
novella
1
rövidfilm (forgatókönyv)
1
esszé
1
kisfilm (forgatókönyv)
5
mese
1
dokumentumfilm (forgatókönyv)
5
vers
1
nagyjátékfilm (forgatókönyv)
10
színdarab (tragédia, komédia)
5
tudományos mű 5.000-100.000 karakter között
5
jelenet
1
tudományos mű 100.000 karakter felett
10
iskolai előadás
1
szakmai mű 5.000 karakterig
1
ifjúsági darab
1
szakmai mű 5.000-100.000 karakter között
5
tragikomédia
5
szakmai mű 100.000 karakter felett
10
musical
5
jegyzet, kritika
1