Régi gondok őrlődtek már hetek óta Blaskó János gondolatában: menni, maradni. Nehéz választás volt mindkettő. Úgy ült régi karosszékében, mint apja a kredenc fölötti festményen, de ez most nem volt fontos. Már régóta nem nézett erre a képre, más gondolatok gyötörték: menni vagy maradni.
Minden lépést jól átgondolt már, amennyire csak lehetséges volt. Mindig minden lépését kiszámította.
Valójában nagyon sikeres ember volt Blaskó úr. Azt lehet mondani, hogy minden sikerült, amibe belefogott. Tudatosan cselekedett, a szerencsére ritkán bízott valamit. Pénzzavarban is csak ritkán volt, azt is hamar átvészelte. Egy azonban nem hozott neki soha szerencsét: a család. Szüleit korán elveszítette, apja a háborúban esett el, anyját és öccsét a szülés vitte el. Egy távoli rokon vette magához a kis Blaskót, és már ekkor tudta, a család szerencsétlen fogalom lesz életében. Hamar internátusba került és munkábaállás előtt meghaltak nevelőszülei is. Eddig már nagyon sok lány tetszett neki, de egyiket sem szólította meg, bátorság híján.
Katonai szolgálata előtt pár héttel a karácsonyi szentmisén összenézett egy mogyoróbarna lánnyal, és élete nagy elhatározását ekkor tette meg először: ő lesz a felesége. A mise után megszólította, két hét múlva már a parkban megkérte a kezét. A katonaság alatt kezdetben hetente kapott tőle levelet, ő mindennap írt. Aztán egyre ritkábban kereste a postás, végül hazautazott, és már a vasútállomáson meghallotta a hírt, Juli már másé lett. A következő vonattal visszautazott, és nem gondolt senkire egy ideig.
A faluba vissza sem ment, a csomagjait is úgy küldték utána. Pesten talált munkát egy papírfeldolgozó vállalatnál, a szomszéd utcában lakott egy albérletben. Már az első héten észrevett egy vékony vöröses lányt, aki kihívóan szemezett vele. Egy hónap múlva szakadó esőben ment haza, így másnap 39 fokos lázban nyomta az ágyat. Senki nem látogatta meg. Egy hétig Iábadozott, míg az utolsó nap a vöröses lány csöngetett fel hozzá, egy hét múlva már együtt ébredtek. Blaskó örült a társaságnak, de nem lehet azt mondani, hogy ez hasonlított az első érzésekre. Ez inkább vágy volt a társaságra, a magány elkerülésére. Fél év múlva mégis elvette a lányt és összeköltöztek egy szolgálati lakásba. Az első néhány hónap azt lehet mondani, hogy még boldogan is telt el, aztán sűrűbbek lettek az átsírt éjszakák, átkiabált nappalok. Végül egy újabb fél év múlva elváltak.
Egy alkalommal egy vidéki kisvárosba kellett utaznia, ekkor már üzemvezető volt és magányos, a helyi kis presszóban megismerkedett második feleségével. Blaskó úgy érezte, megtalálta az igazi boldogságot. Hamar várandós is lett az asszony, de csak öt hónapig bírta hordani a terhet, így kislányuk—születése előtt— meghalt. A tragédia felőrölte mindkettőjüket és szakítottak.
Hosszú ideig csak alkalmi kalandok, névtelen szeretők töltötték be Blaskó éjszakáit, de hamar rájött, erre is képtelen. Közben egyre sikeresebb lett, saját házzal Buda úri negyedében, autóval, minden kényelemmel és visító magánnyal.
Egyszer történt, hogy erőt vett magán, leutazott szülőfalujába, hogy felkeresse legelső szerelmét. Juli már túl volt a váláson és egyedül élt. Blaskó remek lehetőséget látott a régi érzések feltámasztására és a végleges és örök kapcsolat megteremtésére. Azonban ami elmúlt, az soha nem tér vissza, nehezen hangolódtak össze, a régi csókoknak és érzéseknek nem találták meg az ízét, és az első éjszaka után rájöttek, nem hozható vissza a múlt. Másnap Blaskó már újra Pesten folytatta életét.
Próbálkozott hirdetés útján is, így találta meg harmadik és utolsó feleségét. De ez az utolsó nem az az utolsó volt, akiben az igazira vágyott. Ekkor már túlvolt a fiatalos kamasz érzéseken, sőt, már fiatalnak sem volt mondható, még az érzés sem. Hamar megszületett fia, akiért életét adta volna. Őbenne látta eddigi kudarcainak megváltását. Munkájában is hihetetlen erőre kapott. Csak egy lépcső hiányzott az igazgatói álláshoz. Azonban a sors a régi család iránti vágyképet újra megszaggatta. Második gyermekük születésekor meghalt felesége, a kislány pedig két hónappal később. Ketten maradtak, Blaskó és fia.
Már ekkor tudta, hogy utolsó reményszála egyetlen gyerekében van, így mindent megtett érte. Egyetemen taníttatta, házat épített neki, és régi vágyát is teljesítette, diplomaosztóra megvette neki az új autót. Mindent teljesnek látott, hogy boldogok maradhassanak, és magánya végleg megszűnjön. A sors újból felelt, egy laza éjszaka alkalmával fia felborult az új autóval. Apja két hétig ápolta a kórházban, majd eltemette.
Hónapokig nem tért magához, dolgozni sem ment be. Végül nagy kérdést tett fel magának, menni vagy maradni. Már nem látott semmi célt, a családi kép rég széthullott és vele együtt maga Blaskó János is és magányos élete. Maradni nem sok értelme, újrakezdeni nem lett volna értelme és ereje sem volt mindehhez. Végül egy cigarettára gyújtott és döntött, mennie kell.
Beült fia autójába és egy laza éjszaka után felborult és másnap meghalt. Csak hárman voltak a temetésén, a pap és két sírásó.
