A kéziratod érték.

Regény Mese Vers Színdarab Tudományos Szakmai Jegyzet

Bemutatkozás:

Kisiskolásként éreztem először úgy, hogy a bennem formálódó gondolat írás formájában akar megszületni; Wolfgang Amadeus Mozart életéről írtam. Gimnazistaként arattam első kisebb sikereimet az irodalomban, amikor is meghívtak a Diákírók és Diákköltők Találkozójára, Sárvárra (kétszer is!); ennek örömére jól nem írtam semmit húsz évig. Jelenleg útkereső vagyok, civilben szoftverfejlesztő és macska.

Nyomtatott megjelenések:

2005. A lépcsőház című novellám megjelenése a Hihetetlen magazinban.

2013. Kérem, vigyázzanak, az ajtók záródnak! című novellám megjelenése a Holnap Magazin által kiadott Őrségváltás című antológiában.

2014. Klára meséje című novellám megjelenése a magánkiadásban megjelent, a Moly.hu-hoz kötődő Tetovált ​mementó című antológiában.

2015. A kővé vált lányka című novellám megjelenése a Mesém (Az én mesém 8.) című kötetben.

Elektronikus megjelenések:

2013. Klára meséje, Lidércfény AKF 2013/október.

2013. Tündérvilág, Lidércfény AKF 2013/december. 

2014. Lépcső utca és Tündérvilág novellák megjelenése a Vándorsólyom ​Kisasszony Variációk gyűjteményes kötetben. 

2014. Benned..., vers, Lidércfény AKF 2014/május.

Egyéb:

Fortepan-mesék irodalmi oldal: https://www.facebook.com/FortepanMesek
Fotóim: https://www.facebook.com/KazoHorvathPhotography

Művei:

Felnőtt tartalom

Ezt a művet a szerzője felnőtt tartalomnak jelölte meg.
Nyilatkozz az életkorodról!

Törlés

Biztosan folytatod?

Sikeres megerősítés

Sikeres értékelés

Kreditlista

Megnevezés
Kredit
Megnevezés
Kredit
regény
10
melodráma
5
kisregény
5
bábjáték
5
novella
1
rövidfilm (forgatókönyv)
1
esszé
1
kisfilm (forgatókönyv)
5
mese
1
dokumentumfilm (forgatókönyv)
5
vers
1
nagyjátékfilm (forgatókönyv)
10
színdarab (tragédia, komédia)
5
tudományos mű 5.000-100.000 karakter között
5
jelenet
1
tudományos mű 100.000 karakter felett
10
iskolai előadás
1
szakmai mű 5.000 karakterig
1
ifjúsági darab
1
szakmai mű 5.000-100.000 karakter között
5
tragikomédia
5
szakmai mű 100.000 karakter felett
10
musical
5
jegyzet, kritika
1