Bemutatkozás:
Dunaújvárosban születtem, de iskoláimat már Budapesten végeztem, ahova 2004-ben költöztünk fel a családommal. Munka mellett leérettségiztem, de nem hanyagoltam el menet közben sem az irodalmat: gyerek korom óta olvasok, elsősorban sci-fit, szépirodalmat, krimit, kortárs művészek alkotásait.
A 2000-es évek közepe táján talált meg először a késztetés, hogy magam is alkossak. Gyerek fejjel még igencsak kezdetleges próbálkozásaim voltak, első karcolatom után sokáig volt csend. Középiskolai tanulmányaim elején már hiányzott a toll, feszítette a kezem a tényleges írni akarás. Azóta rengeteg tintát kifolyattam a papírra, vagy vetettem betűk hegyeit a monitoromra a billentyűzeteket koptatva. Szinte mindükre ugyanaz a sors várt; elásva hevernek a számítógép tárolóján, hisz kezdetlegesek és kiforratlanok, mégha az akkori énem elégedett is volt velük. Látom rajtuk keresztül az utat, amit bejártam, így nincs szívem törölni őket, de akkor is éreztem, ez még csak nyers kifakadás. Fejlődni igyekeztem, ami mégtöbb olvasásra, megfigyelésre sarkallt. Autodidakta mód tanultam az írás hogyan s mikéntjét, a jobban sikerültnek érzett darabokat megmutattam a környezetemnek véleményezésre, mégha tisztában is voltam vele, egyikük sem szaktekintély az irodalomban. Nem is kaptam más választ, minthogy jól sikerült, de érdemben egyéb kritikát, melynek irányvonalán haladhattam volna, egyikük sem tudott adni. A kor előrehaladtával magam is változtam, és ez az írásaimon is visszaköszön. Ám jól tudom, messze még a cél, s tán soha nem is fogok a nagy költők nyomába érni. Sok mindent kell még elsajátítanom, megértenem, átélnem és éreznem, hogy jobb és jobb lehessek. Minden művem fenntartásokkal és kétkedve kezelem, félve mutatom meg őket bárkinek is, hisz kezdőnek, kiforattlannak, kevésnek érzem, amit alkottam. Két dolog azonban töretlen és változatlan maradt az évtizedek alatt: szólni akartam az emberekhez már a kezdet kezdetén is, adni nekik valamit, mely lélekhez szól, s a hozzá tartozó lelkesedés, vágy az alkotásra mitsem halványult.
Többeket is megkerestem már a legjobban sikerült darabokkal, hogy adjanak véleményt, mutassanak irányt, mert elakadtnak érzem magam. Írókat, költőket, művészeket - de jelenleg még ugyanott toporgok, többnyire válasz hiányában. Amíg várok, addig is megfigyelek, olvasok, hallgatok, tanulok.
Kacérkodom a dalszövegírással is már, de még az indító pontot keresem, ami megmutatja az utat a célig. Ennek érdekében zenével is foglalkozom, mitöbb, dobolni tanulok magánoktatás keretében.
Munkásságom során olyan írók, költők és más művészeti irányzatok alakjai voltak rám nagy hatással, mint Asimov, A. C. Clarke, Nemere István, Szepes Mária, Kaszás István, Radnóti Miklós, Arany János, Petőfi Sándor, Ady Endre, Madách Imre; a Crystal, a Nox, a Desperado együttesek - csakhogy a legjelentősebbeket említsem, a teljesség igénye nélkül. Zenei téren a külföldi előadók is hozzáadtak a fejlődésemhez, hisz fordítottam a dalszövegeiket, figyeltem a motívumaikat, a szövegalkotásukat, a vonalvezetésüket. A szüleimnek külön hálás vagyok, akik elindítottak ezen az úton a kezembe adott könyvekkel, az elém tárt filmekkel, bővítették szókincsemet és javították a mondataim szerkesztését, önkifejezésem módját.
Publicistákat hallgatok és nézek több platformon is, mint amilyen a youtube és a facebook, továbbá blogokat, fórumokat is felkeresek olvasási és fejlődési céllal.
Jól tudom, sok van még előttem, harmatos, zsenge kezdemények még a műveim, de ha nem keresem a személyeket és pontokat, ahonnan visszacsatolást, érdemi reakciókat és kritikákat kaphatok, nem leszek képes tovább fejlődni. Így minden munkámat lámpalázzal, mégis lelkesen teszem fel ide, szomjazva a legapróbb reakcióra is. Bármilyen hozzászólás, megjegyzés, odafűzött reakció kincs a számomra, melynek mentén egyre közelebb kerülök ahhoz, hogy helyesen szólhassak az emberekhez, s tán szebbé tehessem egy kicsit a világunkat.
