Skizofrén október

Teljes mű / Kész

Sárguló levelek, langymeleg szellő,
Ünneplő emberek, sehol egy felhő.
Kapuk alatt nénikék botladoznak,
Az utcákon rendőrök sorakoznak.

S a vén Duna szelíden andalog tovább,
Magával ragadva a monoton időt,
Perceket, órákat, bánatot, erőt,
Nem áll meg soha az áradat,
Tükrében nem látod árnyadat.

Hallottál a harcoló gyerekekről,
Lámpákra akasztott emberekről,
Munkásokról kik fegyverben álltak,
Zsarnokokról kik halálra váltak?

S a szónokok hevülten szónokolnak,
Az államfők kevélyen pózolhatnak,
Fogadás a téren, büszke tekintetek,
Csak a nézőtér sorai üresek … 

De nézd, ott a sarkon túl köveket dobálnak,
Kik védenének, most az arcodba vágnak,
Mindenki rohan, mint akkor régen,
S az öreg tank újra elindul a téren.
 
Mert megint a hazugság, a kapzsik árulása,
Megint a tömegek vesztett lázadása
Hamvad el magára hagyatva az éjben,
Míg október szelleme itt lebeg a szélben.