A kéziratod érték.

Regény Mese Vers Színdarab Tudományos Szakmai Jegyzet

A hosszú házasság titka az, hogy néha sáros csizmával kell bemenni abba a helyiségbe, ahol az asszony éppen főz.

2020.

Bogdán Szabolcs
szerző

Lábtörlők

Teljes mű / Kész

Bálint bácsi belépett az ajtón. Sáros lábbal, ahogy szokta volt ilyen nyirkos őszidőben. A felesége rosszat sejtve fordult hátra a sparhelttől, abbahagyta az étel kavargatását, és rögvest belekezdett a már unásig ismert mondókába:
– Már megint nem bírta letörölni a lábát? Akkor meg minek raktam az új lábtörlőt az ajtó elibe? Vagy úgy hiszi, hogy az csak a vendégeknek jár?

Bálint bácsi hirtelen megmerevedett, a már lépésre lendített jobb lábát nem is merte a padlóra helyezni, hanem inkább a bal lábán egyet pördülve, nagyon megszeppent arccal visszafordult a bejárati ajtó felé, és kilépett a házból. Odakinn akkurátusan leverte a sarat a csizmájáról, és újra megpróbált bemenni a nádfedeles kis házikóba.

Ezúttal nem ütközött asszonyi ellenállásba, úgyhogy megnyugodva letelepedett a konyhaasztal mellé, és kezdte előszedegetni a zsebéből a pipát, a pipadohányt, meg a…

– Hányszor mondjam még el magának, hogy idebe ne gyútson rá? Én még ilyen megátalkodott embert nem láttam. Hát mi az magának, amit én mondok? Egyik fülin be, a másikon meg ki?

– Jaj, ne sápítozzon mán mindég, lelkem! Inkább arrul beszéljék, mi a vacsora?

– Magának semmi, ha ide mer füstőni az orrom alá. Majd a gyerek megeszi, amit főztem, abba hiba nem lesz!

Ekkor bújt elő a tisztaszobából J

Elolvasom

Szerző további művei:

További művei

Felnőtt tartalom

Ezt a művet a szerzője felnőtt tartalomnak jelölte meg.
Nyilatkozz az életkorodról!

Törlés

Biztosan folytatod?

Sikeres megerősítés

Sikeres értékelés

Kreditlista

Megnevezés
Kredit
Megnevezés
Kredit
regény
10
melodráma
5
kisregény
5
bábjáték
5
novella
1
rövidfilm (forgatókönyv)
1
esszé
1
kisfilm (forgatókönyv)
5
mese
1
dokumentumfilm (forgatókönyv)
5
vers
1
nagyjátékfilm (forgatókönyv)
10
színdarab (tragédia, komédia)
5
tudományos mű 5.000-100.000 karakter között
5
jelenet
1
tudományos mű 100.000 karakter felett
10
iskolai előadás
1
szakmai mű 5.000 karakterig
1
ifjúsági darab
1
szakmai mű 5.000-100.000 karakter között
5
tragikomédia
5
szakmai mű 100.000 karakter felett
10
musical
5
jegyzet, kritika
1