Néhány huszonéves barát az illegalitás határmezsgyéjén (többnyire azon is túl) élik életük és próbálnak meg kiverekedni a bajból, amibe általában magukat sodorják. Remélhetőleg a következő balhéjukat is megússzák ép bőrrel. De, ha nem; legalább akkor is jól szórakoznak közben.
Akik szeretik a Rejtő Jenő-féle ponyvairodalmat, és már elolvasták az összes idevágó "klasszikust" kétszer, azok olvassák el harmadszor is! Ha még azután is kitart a lendület, megpróbálkozhatnak ezzel is. Lomhább, vontatottabb, korántsem olyan fergeteges, de legalább könnyed kikapcsolódás céljából készült. Mindazonáltal csak saját felelősségre ajánlanám!
szerző
Egy húzós hét
Részlet / Piszkozat
A két fickó – az egyik magas, hórihorgas, pimasz vonásokkal; a másik szintén nem kisnövésű, tagbaszakadt melák, röhejes kecskeszakállal – láthatólag a figyelem középpontjában állt (vagy inkább ült) az egész kocsmában, annak ellenére vagy éppen annak is köszönhetően, hogy senki még csak feléjük sem nézett – legalábbis nyíltan nem. Mindazonáltal a félrészeg vendégek legtöbbje titkon (vagy nem is annyira titkon) fürkésző pillantásokat küldött feléjük és öt-tíz percenként kisebb-nagyobb csoportokban elzarándokoltak az asztalukhoz. Ránézésre nem volt semmilyen előre megbeszélt sorrend, aminek eredményeképp néha támadt egy kis lökdösődés, ha egyszerre többen is oda akartak menni. De alapjában véve nagyobb rendbontás nélkül zajlott a szokatlan interjúztatás.
A tolvajtársadalom ismert és kevéssé ismert alakjai sorra jöttek és mentek, lejelentkeztek a két mogorva vizsgáztatónál és változó mértékű elégedettséggel az arcukon álltak tovább. Már itt feltűnt valami furcsaság, amit később sem igen tudtam megmagyarázni: így távolról úgy tűnt, hogy a két nehézfiút nemigen érdeklik a tapasztalt vén rókák. Az ismeretlen, kezdő arcokkal rendszerint hosszabban beszélgettek el és szívélyes kézfogással búcsúztak tőlük. A „nagyobb nevek