Két civil ruhás hallgatag ember közé ültették a fekete Volga hátsó ülésére. Szirénázva tették meg az utat, százötvenes átlagos sebességgel, végül a csepeli pártház főbejárata előtt álltak meg. Az úton egy szó sem hangzott el, legfeljebb a sofőr káromkodása, amikor nehezen adott neki utat valamely szabályosan közlekedő jármű. Határozottan vezették fel az emeletre, betessékelték egy hatalmas irodába, ahol egy korpulens ember, egyedül, háttal állva támaszkodott a mívesen faragott íróasztalra. Szék egy sem volt a helyiségben. Az ember töltött magának egy nagy pohár vízszínű italt, lehajtotta, majd megfordult. Lajos ekkor ismerte fel a sötét öltönyöst, hajtókáján tucatnyi csilingelő kitűntetéssel. Leonyid Iljics Brezsnyev volt a Szovjetunió első embere, a haladó világ - ezt így tanulta iskolájában – vezetője, korlátlan ura. Lajosnak fogalma sem volt, hogyan üdvözölje a nagy embert, ezért az iskolában tanult szertartás szerint haptákba vágta magát és szalutált. Megszólalni nem tudott.
- - Ki vagy te? – kérdezte a nagy ember, midőn fürkésző szemmel, lassan megkerülte – ja, már tudom te vagy az a Kuharovics, aki szeret lődözni.
- - Da – nyögte ki Lajos, mert már értette a beszélt oroszt.
- - Mondd, fiam iszol te?
- - Nyet. Egy időben kicsit túlzásba vittem, ezért leszoktam.
- - Dehogynem – így Brezsnyev – s kitöltött mindkettőjüknek szto gramm vodkát a szépen csiszolt vizespohárba, s átnyújtotta Lajosnak – nazdarovnye – mondta, s felhajtotta a magáét.
Úgy érezte muszáj, hát ő is felhajtotta. Mi mást is tehetne? – gondolta.
- - Fiam, úgy hallottam van neked egy barátod Afrikában, Tanzániában, vagy Tanganyikában, ez a Nyenyerevics, vagy mi is a neve, tudod az a fekete bőrű elnök. Igaz ez?
- - Hát hordom a gyűrűjét – emelte fel kifordítva Lajos a bal kezét, mutatva a Nyererétől ajándékba kapott aranyékszert – és remélem, ő is az enyémet.
- - Akkor, ti valóban barátok vagytok. Kellene vele beszélned, mert én is szeretnék a barátja lenni, de ő most a kínaiakkal barátkozik. Mondd fiam nem vagy te kínai?
- - Isten mentsen, én a hazámat szolgálom Magyarországot, mert magyar vagyok.
- - Na, jól van, akkor te lényegében szovjet vagy, szolgálnod kell az iternacionalizmust is, az igazi hazád! Volna egy kérésem, fiam, de előbb még igyunk egy kortyocskát – töltött Leonyid Iljics mindkettejük poharába a vodkából – szeretnék én is a barátja lenni ennek a Nyenyerének. Tudsz ebben segíteni? Jövő héten ellátogat hozzám, Moszkvába. Gyere el te is és ott összehozol vele, mint a barátom barátja.
- - Te, Leonyid Iljics – már Lajos elfogódottságát feloldotta a vodka – lehet ott célba lőni nálatok, abban a Moszkvában?
- - Szoktunk néha lődözni. Mért?
- - Ha lehet, akkor megyek, csak legyen elég lőszeretek.
- - Van valamennyi. Akkor megegyeztünk? Jössz, és felőlem lődözöl amennyit szeretnél, s közben összehozol ezzel az afrikaival, mert már nem szeretem, hogy mostanában csak a kínaiakkal barátkozik. Értesd meg vele, hogy mi sokkal jobb barátai lennénk, sőt már vagyunk. Tudod, én mindig a barátkozós megoldások híve vagyok.
Lajosnak halványan felrémlett, hogy új cimborája valóban nagy híve a barátkozásnak, bizonyította ezt azzal is, hogy néhány éve, egy augusztusi napon, kedves fiait nagy számban elküldte barátkozni Csehszlovákiába is. Lánctalpas járművekkel, mert hátha rossz idő lesz és a nehéz utakon nem érkeznek meg időben.
- - Akkor, ott a helyem, lesz, ahogy lesz, kedves Iljics.
Leonyid Iljics Brezsnyev még kitöltötte az üveg maradékát új barátjának, s magának. Koccintottak megegyezésükre, egyik érmét, véletlenül második Lenin rendjét, Lajos hajtókájára tűzte, s még annyit kérdezett mielőtt elbocsájtotta új szövetségesét:
- - Te fiam, szerinted ez a Nyenyerevics mit iszik?
