Vonz, csábít a Telihold.
Egyszer katona voltam, még akkor, mikor íjjal és nyíllal hadakozva, lóról magasodva vágtattunk az éjszakában. A sötét helyett a Hold mutatta az utat. Még messze volt az ellenség tábora, így volt időm még elmerülni kicsit az emlékeimben. Otthon voltam lélekben, veled akkor, amikor indulni kellett. A kicsi a karodon édesen szuszogva aludta az igazak álmát. Ott álltam veled szemben és tudtam, hogy indulni kell, de mélyen magamba akartam szívni a képet, ahogy ott álltunk, hogy legyen mi visszahozzon. Gyönyörű voltál, soha nem volt hozzád fogható és az anyaság még gyönyörűbbé tett. Hirtelen vége lett az emléknek, valami külső erő zavart meg. Hallottam a susogást, de már későn eszméltem. A nyíl addigra már átsebzette a zekémen keresztül a húsomat és mire felfogtam, hogy mi történik, már a földön feküdtem. Egy vörös tócsa pedig csak nőtt alattam egyre jobban.
Vonz, csábít a Telihold.
Eltelt egy újabb élet, mire megint megtaláltalak. Nem tudom, mi volt az ok, ami a királyi udvarba vonzott már, de tudtam, hogy mennem kell. A lovagi torna, amit rendeztek a várban, érdekesnek tűnt és persze a pénzjutalom sem volt elvetendő szempont. Javában tartott már a tusa , amikor feltűntél a király mellett. Nem tudtam levenni a szemem rólad, és ezt te is megérezhetted, mert zavartan rám nézve vártál arra, hogy mi fog történni. Én voltam a következő és a leghíresebb lovaggal kerültem szembe. A nap a szemembe tűzött és a dárda hegyét nem tudtam elkerülni. Nem letaszított a lóról, hanem gyakorlatilag átdöfött... sajnos a másnapot már nem éltem meg, de az éjszaka még hosszú szenvedések között hozott egy boldog pillanatot, amikor haláltusám közben meglátogattál és sajnálatodat fejezted ki irántam.
Vonz, csábít a Telihold.
A következő két életben gyermekem lettél. Valamiért lányra vágytam és sikerült megszüless nekem. Már az első pillanatban elvesztem. A kicsi kezeddel megmarkoltad az ujjam és tudtam, hogy te vagy a mindenem. Láttalak felnőni, én kísértelek oltárhoz, segítettem kisfiad születésénél és igyekeztem mindig a legjobb nagypapa lenni. Sok évet éltem meg és jött a telehold.
Vonz, csábít a Telihold.
A forradalom lángja égett már. Elszánt amazonkent harcoltál mellettem, mint húgom, aki a felzúdulás legfontosabb hangja volt mellettem. Együtt harcoltunk a szabadságért és a testvériségért. Este tudtuk, hogy bajban leszünk, mert az éj leple alatt nem tudtunk a tündöklő telihold miatt elbújni a barrikádokon, de bíztunk abban, hogy nem lesz gond. Sajnos, ahogy számítható volt, jöttek a gárdisták és letámadtak minket.
Vonz, csábít a Telihold.
A második világháborút ismét szerelmes párként éltük meg. A hitleri birodalom aljaként kezelt, sárga csillaggal díszített kabátját viseltük mindketten. Betereltek minket, mint valami barmot egy vonat kocsiba, ami hosszú útra vitt minket. Fiatalok voltunk és bíztunk abban, hogy az Úr megment minket. Amikor leszálltunk a vagonból, durva német kezek választottak szét és tereltek zuhanyzók felé. Este már ismét fényesek voltak a csillagok a tündöklő holdfényben.
Vonz, csábít a Telihold.
Itt vagyunk most. Együtt lehettünk volna, de nem így lett. Te nem ezt a döntést hoztad meg... És ismét...
Vonz, csábít a Telihold.
A következő találkozásra a jövőben kerül sor. Korán leszünk egymáséi és nem lesz külső, zavaró tényező ebben a történetben. Happy end lesz a vége, hosszú hosszú éveken át, hogy az elmúlt életeink megélt szenvedései végre értelmet nyerjenek és a Hold végre úgy süssön ránk, hogy fényt adjon egy olyan éjszakán, amikor a gyönyör lesz az úr és egymást bámulva fogjuk megélni a pillanatot.
És már Te vonzzol, nem a Hold.