Róbert Szisz
szerző

Hangszálad lantom húrja

Teljes mű / Kész

Hangszáladból csináltam lantomra húrt,

Hogy ne csak akkor halljam szavad, ha szólsz.

Halljam, ha süket a csend, akkor is

És ha fáj a néma bú, haljalak akkor is.

Most néma lettél, én rabló, fosztogató,

Hangod önzésből ragadtam el,

Magam kényére pengetem és most szó helyett,

Némán csodálom a szépségedet,

Mit szór rám a szemed.

Hangod elvehetem,

De bolondító lényedet nem,

Tested pantomimje hangod után kiállt,

Szólnál, kiálltanál, vagy dalolnál,

De torkod néma, csak éppen reccsen,

Fogaid közt a levegő pisszenve elszisszen.

Szemed, a szemed a legbeszédesebb,

Most egyetlen kommunikatív fegyvered,

Nem nevet most, csak kiállt, hangosan néz rám,

Vádol és fenyeget, de mégis édes, kedves,

De én csak nevetek rajtad, de mint a világ,

Belül félek és remegek.

Uralom hangodat, birtoklom, szeretem,

Szebb lett a lant zengése, de bárhogy is pengetem,

Mindig sír és nem nevet.

Oda vesztek a vidám akkordok, ha himnuszt is játszom,

A gyászdal szomorú hangja szól és könnyes a szemem.

A szemed és a lantom eggyé lett, kérlelve eseng,

Majd követelve kiállt, add vissza mi enyém, mi szép

Nekem, és szép ajkamról neked.

Már fáj a zene, tép és szaggat, lelkem önvádat

szül, belül sanyargat és menekülök önmagam elől,

De nincs hova, mindig önmagamba jutok vissza.

A gyönyörű szemed írja a dalt, de néma a hang,

Elolvasom