Tomi egy rozoga épület előtt várta Izát, aki kivörösödött arccal kullogott felé. Világosbarna haját hanyagul kötötte össze feje tetején, rengeteg szál rakoncátlankodott kócosan. Terepmintás hátizsákja lezseren lógott bal, tetovált válláról.
- Helló baby! – üdvözölte Tomi, majd megcsókolta Izát, és dobverőjével megpaskolta a lány formás fenekét.
Tomi négy évvel volt idősebb barátnőjénél, akit fél évvel ezelőtt egy koncerten ismert meg. Mindketten bolondultak a rock zenéért. A fiú maga is zenélt, bandájával gyakran egy lepukkant ház termében próbáltak. Imponált Izának, hogy barátja jóvágású, vagány rocker, aki ráadásul intelligens is.
- Szia szivi! Totál készen vagyok. Ez a karate-edzés állati kemény volt ma. De azért egy kis vadulás még belefér – kacsintott Iza a fiúra.
Iza hihetetlen vakmerő, elszánt kamaszlány volt, aki mindig tudta, mit akar. Megőrült az adrenalin-bombákért: óriáshinta, kötélpályák, bungee jumping…A karate tartozott a „legszelídebb” hobbijai közé. Egyetlen igaz barátnőjének így fogalmazott egyszer: „Ami neked a jóga, az nekem a karate.”
A nyári szünetben - számos osztálytársával ellentétben - ő nem nyaralgatott, nem pihent az utolsó középiskolás évre, hanem keményen dolgozott. Autóalkatrész-gyártó üzemben robotolt heti három-négy alkalommal, főként éjszakai műszakban. Ezenfelül nagybátyja autójavító műhelyében is besegített. Rajongott az autókért. Már kislányként ámulattal nézte bácsikáját szerelés, javítás közben. Elhatározta, hogy egyszer saját műhelyet nyit, méghozzá a legkapósabbat a környéken. A munka nem csupán nyári elfoglaltság volt számára. Rengeteget dolgozott iskolaidőben is, hogy összegyűljön a pénz jogosítványra. Szüleitől nem akart kérni. Büszkesége nem engedte.
- Azt hiszem, másfajta vadulásra gondolsz, mint én – jegyezte meg Tomi.
- Nagyon jól hiszed, szivi. Egy utolsó gyakorlás a földes úton, a holnapi vizsgára! Légyszi!
- Már mindent tudsz! Legalább ne fogd a gyakorlásra. Szimplán élvezed, ahogy csapathatod a kietlen úton, és vered fel a port.
Tomi fekete tízéves Suzuki Swift-jével gyakran vitte el Izát a városon kívül eső útra, ahol a lány vezetgethetett jogosítványa megszerzéséig. Iza kimondhatatlanul vágyott már a jogosítványra. Azt is eltökélte, hogy rövid időn belül saját kocsit vesz. Ha kell, megállás nélkül gürizik a pénzért.
Ugyan nem tartozott az izgulós lányok közé, a forgalmi vizsga előtti estén nehezen merült álomba, amely aztán annál mélyebbre sikerült.
Mint várható volt, a vizsgát másnap sikeresen teljesítette.
- Az utak új, őrült királynője. Gratulálok, baby!
Iza számára az a két hét, amíg jogosítványát nem kapta meg, véget nem érő várakozásnak tűnt. Amikor végre kezében tartotta, felspannoltan futott Tomihoz.
- Este hadd vezessek egyet! De már kinn a főúton, nem az Isten háta mögött.
Végre oktató nélkül ülhetett a volánhoz, élesben. Tomi ismerte merész barátnőjét, így szó sem lehetett arról, hogy a lány egyedül vág neki az útnak, ráadásul a jó öreg Suzukival. Megkérte Izát, hogy legalább az elején ne akarja az utakat meghódítani.
A lány az első tíz percben a megfontolt sofőr szerepében tetszelgett. Mivel ez meglehetősen untatta, erősebben lépett a gázpedálra.
- Iza! Megbeszéltünk valamit.
- Jól van már. Csak 100-ra gyorsultam, ne parázz!
Iza élvezte, hogy ő vezet, ő diktálja a tempót, övé minden. Ez a fenomenális érzés addig tartott, amíg egy Ford mögé nem kerültek. Kénytelen volt lassítani. Minden kiszámíthatóvá vált, akárcsak a gyakorlati órákon. Ekkor bevillant egy ötlet. Ki-kinézett balra.
- Ugye nem azt tervezed, amire gondolok? Francba! Megmondtam, hogy ésszel! Haladsz szépen a Ford mögött! Remélem, nem gondoltad, hogy első alkalommal előzgetni fogsz!
Iza nem tűrte a parancsolgatást. Ne nézze őt Tomi egy rutintalan csirkének! Azzal gázt adott, és amikor nem látott szembejövő gépkocsit, előzésbe kezdett.
- Mekkora érzés! Baromi király!! – kiáltozott extázisában.
Tomi legszívesebben felképelte volna öntörvényű barátnőjét. Nem akart mindent tiltani neki, de mégiscsak a legelső „igazi” útja. Ha már most vagánykodik, ez később akár a vesztét is okozhatja.
- Elég volt, Iza! A következő lehetőségnél lefordulsz, és helyet cserélünk!
Iza csak nevetett barátján. Két fék is volt a kocsiban: egy lenn a lábánál, a másik mellette jobb oldalt.
- Te meg mióta lettél kislány? Kb. tízéves korom óta vezetek.
- De nem élesben, nem forgalomban! Megint mi a szart csinálsz?
Iza megőrült. Ismét gyorsított. Tomi szavai csak háttérzajként szóltak, értelmükre nem figyelt. Élvezte a 130-as sebességet. Azonban hamar beértek egy döcögő kamiont. Kitekintett balra. Biztosnak érezte a terepet. Megindult. Ereiben érezte a vér lüktetését. Adrenalin szintje emelkedett. Élt-halt ezért a pezsdítő érzésért.
A kamion felénél lehetett, amikor váratlanul felbukkant szemben egy kék Opel Corsa.
- Fékezz! – ordította Tomi torkaszakadtából.
Nem volt sem előre-, sem visszaút. Hiába a fék. Egyetlen opció maradt: az irtózatos csattanás. Ebben a pár pillanatban, mintha az idő megállt volna. A lány előtt lassított felvételben, egymást követő képkockákban forgott az élet. Megelevenedetett előtte a múlt, valamint a meg nem élt jövő. Látta magát kicsi lányként, amikor az egész család a Balatonon nyaralt. Amikor még apja is velük tartott, nem az új családjával, amikor anyja sem csak a munkájának élt. A következő pillanatban a vágyai peregtek, hogy mivé válhatott volna. Karate-edzőként jelent meg, akire felnéznek a tanítványok, majd sikeres vállalkozóként, aki befutott műhelyet üzemeltet. Az utolsó képben hófehér ruhában állt menyasszonyként. Azonban virágcsokor helyett egy szál fehér szegfűt tartott a kezében. Tomit nem látta sehol. Felkészült az ütközésre, csakhogy az elmaradt. A szembejövő gépkocsi sofőrje inkább választotta az árkot, és félre húzta a kormányt. Az autó háromszor fordult át. Mire a Suzuki megállt, Tomi sokkos állapotba került, nem mozdult, nem szólt egy mukkot sem. Iza kiugrott a kocsiból, majd „Istenem, Istenem”-et üvöltözve az árokhoz rohant. A benne elterülő kocsi felismerhetetlenné vált. Hallotta, amint páran kiabáltak:
- Biztosan meghaltak.
- Mintha ketten lennének benn.
- A roncsok közé szorultak!
A lány térdre rogyott, haját tépte, rángatózott a sírástól.
- A rohadt életbe!- kiáltott a környezetébe reményvesztetten, önkívületi állapotban.
Szirénázás hangja térítette észhez. A mentőállomás mellett lakott. Kimerült a brutális álomtól. Fáradtan indult a forgalmi vizsgára…
