Egy csepp titok...

Teljes mű / Kész

Leültem egy patak partjàra,
ahogy a csöndek csücsülnek.
A nevèt nem tudtam.
Be sem mutatkoztam. 
Had làsson a vìzi vilàg màsnak!
Ne szavakba zàrt, bemutatkozàsnak. 

Ne annak, ki név szerint vagyok.
Hisz sokkal több, mèlyebb az ember,
mint az adatok. 

Nem szóltam semmit sem.
Csak a szìvem - az a rendetlen;
úgy dobogott!
Felverte ereimben, az összes habot.
Azok meg; csapkodtàk a lelkem,
mint làzadó harcosok, a tam - tamot!
Vègül kiűztèk; mi úgy feszìtett - nyomott.
Eleredt a könnyem... Szègyelltem is magam ott.

Felàllni mègsem tudtam. 
Egy súly ült a vàllamon;
Akàr kiràly a trónon.
Csak kincse hiànyzott.
Koronàja sem csillogott.

S akkor, a csobogàs alatt,
meglàttam egy különös kavicsot:
Két kopàr kő közè ragadt.
Tudtam - màs, mint a többi hordalèk, 
bàr csiszolatlan...
A vìz fölè hajoltam,
 kimentettem.

Èszre sem vettem,

hogy közben, 

egy könycseppem

a hullàmokba hullott.

Ebből, az egyetlen cseppből,
a Patak  - rólam -  mindent meg is tudott. 

Azóta is forgatjàk, viszik  - e cseppet, 
a folyók, folyamok, tengerek.
Nos! Ìgy esett, hogy a vizek; 
jobban ismernek engem, mint az emberek.