– Mátyás bácsi, vegye be szépen a gyógyszeradagját! – utasítja Anna nővér a reszketeg férfit, aki a klubhelyiség egyik foteljébe süppedve nézi a tévét. – Aztán menjen aludni! Késő van.
– Várjon, kedves – szólal meg a férfi, hangja akár a rozsdás zsanér. – Mindárt vége! Tudja, ez a kedvenc műsorom…
– Tudom – pillant a nővér a képernyőre, és elmosolyodik. Vén gőzmozdonyok pöfékelnek, korszerű dízelek szaladnak, robogó szerelvények tülkölnek, ma már másodszor. Ismétlés. Hiába, Mátyás bácsi sosem unja meg.
– Nézze! Egy M61-es, a kedvencem – mutat a férfi a készülék felé.
– Ez nem a Nohab? – kérdezi a nővér minden vasutas tudását latba vetve.
– Az a másik neve, kedves – magyarázza az öreg. – Istenem, mennyit hasítottam vele Debrecenbe… meg Mátészalkára, mert aztán oda járatták. Az enyém volt a Nyolcas. Muzsika, mi csak így hívtuk, mert olyan szépen énekelt a motorja…
– Muzsika? Várjon csak! Eszembe jutott valami – mondja a nővér, és az előző napi újság után nyúl. – Megvan! Felhozták Budapestre! Igen, azt írja… karácsonyi díszbe öltöztették Muzsikát, a MÁV NOHAB típusú nosztalgiamozdonyát, nézze, fotó is van róla! – azzal a férfi ölébe teszi a napilapot.
A mozdony a színes fényképen méltóságteljesen pihen, frissen festett, ragyogó piros burkolatán megcsillan a karácsonyi égők fénye. Az öregember gyengéden megsimítja a papírt.
– Mit nem adnék, ha… – Elhallgat egy percre, mintha maga előtt is szégyenkezne. – Mit nem adnék, ha még egyszer vezethetném azt a gépet! Ha hallhatnám a dízel morgását! Vagy legalább láthatnám, igaziból!
Anna nővér szíve elszorul; ma szokatlanul érzelmes a kisöreg.
– Ó, hát holnap délelőtt még nyitva vannak a boltok, talán tudok venni magának egy könyvet, amiben benne van. Vasúttörténeti kiadvány, a múltkor láttam is.
– Ne fáradjon, kedves – mondja Mátyás bácsi. – Holnap én már fent karácsonyozom az égi síneken.
– Ne mondjon ilyet! Jöjjön, visszakísérem a szobájába. Holnap szenteste, hogy fog ünnepelni, ha nem alszik?
Hajnalban két morózus vasutas várja a műszakváltást a ferencvárosi pályaudvaron. Hosszan állnak a peronon, némán, cigarettájuk parazsa beleveszik a tejes ködbe. Janesz, a fiatalabbik egyszer csak oldalra kapja a fejét. Fürkészőn mered a sötétbe, mintha követné valakinek az útját.
– Mi van? – kérdi a társa.
– Eskü, mintha az öreg lépett volna el mellettem az előbb… – fordul vissza Janesz.
– Matis bá?
– Ja. De hát az nem lehet.
– Nem.
Ennyiben maradnak.
A Szent Katalin Idősotthonban Anna nővér várja a reggelest, aki jó szokása szerint kora hajnalban érkezik.
– Óhaj-sóhaj, panasz, történés? – kérdi vidáman Eszter, ahogy mindig. – Figyeljek valakire?
Anna homlokráncolva gondolkodik, és közelebb húzza magához a teásbögréjét.
– Mátyás bácsi. Mátyás bácsira figyelj! Valahogy nem olyan volt, mint máskor. Elmesélte nekem az egész életét, pedig ő nem beszél sokat. Meg hogy nemsokára láthatja az imádott mozdonyait. Nem is tudom, mint aki…
– Mint aki menni készül?
Anna bólint.
– Talán csak a karácsony teszi. Ilyenkor sokan elérzékenyülnek.
– Talán.
Eseménydús karácsony a MÁV-nál, kisiklott Muzsika
1996. december 24. 10:55
Karácsonyra virradó éjszaka elszabadult egy mozdony a Ferencvárosi pályaudvarról. Az M61-008 pályaszámú gép (becenevén Muzsika) vezető nélkül tett meg három kilométert, végül a Soroksári úti megállónál sikerült egy csonka vágányba irányítani, ahol kisiklott. Azt egyelőre nem tudni, hogy a magát önállósító mozdony miért indult el a vonalon. A szerelvényt szakértők vizsgálják.